Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Honti Szilvia – Belényesy Károly – Gallina Zsolt – Kiss Viktória – Kulcsár Gabriella – Marton Tibor – Nagy Ágnes † – Németh Péter Gergely – Oross Krisztián – Sebők Katalin – Somogyi Krisztina: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán 2000–2001-ben végzett megelőző régészeti feltárások. Előzetes jelentés II.

20 HONTI SZILVIA- BELÉNYESY KÁROLY- GALLINA ZSOLT- KISS VIKTÓRIAKULCSÁR GABRIELLA- MARTON TIBOR - NAGY ÁGNES f - NÉMETH PÉTER GERGELY - OROSS KRISZTIÁN - SEBŐK KATALIN - SOMOGYI KRISZTINA napvilágra került egy poncolt díszítésű bronz veret, egy bronzhuzalból készült karperec töredéke és egy bronzedény darabja is. A lelőhelynek az ordacsehi csomópont nyugati felére eső részét - melyen az őskori és római települések folytatása várható - várhatólag 2003-ban fogjuk feltárni. Ordacsehi-Csereföld Somogyi Krisztina Ordacsehi-Csereföld a falutól É-ÉNy-ra 2-3 km-re, a bekötőúttól keletre 1 km-re található egy ÉNy-DK-i irányú dombon. A nyugat felől szomszédos Bugaszegtől vizesárok és erdősáv, a keleti Kistöltés nevű határrésztől vízfolyás választja el. A feltárást megelőző terepbejárás szórványos leletanyaga alapján őskori és középkori telep maradványára lehetett számítani a lelőhelyen, amelynek ÉK-i szélét metszette a nyomvonal, kb. 400 m hosszan és 40-55 m szélességben. 2000. év őszén 14750 m

2-es területen 406 objektumot tártunk fel (X. t. 1.), amelyek öt régészeti korszakból (középső rézkor, kora bronzkor, kelta, római, Árpád-kor) származtak. Az autópálya nyomvonalának módosítása miatt 2001-ben újabb feltárásra került sor az előző évi szelvényhez É-i irányban kapcsolódó, kb. fél nyomvonalnyi szakaszon. 7100 m

2-es felületen 178 objektum került napvilágra, és az eddigiek mellett két új régészeti korszak (késő bronzkor, 4-5. század) telepére illetve temetkezéseire sikerült rábukkannunk. A legkorábbi korszakot a középső rézkori BalatonLasinja-kultúra néhány gödre képviselte, túlnyomórészt a felület keleti, patakhoz közeli részén, kevés kerámiával. A lelőhelyen különösen fontosnak bizonyult a kora bronzkor végére datálható kisapostagi kultúra birituális temetője. A mellékleteknek köszönhetően egyértelművé vált a csontvázas és hamvasztásos rítusú sírok egykorúsága, mindkét temetkezési mód használata a kultúra törzsterületén is.

50 Hasonló birituális temetkezésekre már korábban is volt adat a térség korai bronzkorából (pl. Ordacsehi-Major lelőhelyen),

51 de keltező értékű leletek hiányában eddig nem volt bizonyítható, hogy ugyanahhoz a közösséghez tartoztak. A két ásatási szezonban összesen 11 hamvasztásos és 5 csontvázas sírt tártunk fel. A hamvasztásos temetkezéseken belül az urnasírok voltak többségben, amelyeknél a hamvakat urnába helyezték (X. t. 3.). A legjobb állapotban megmaradt 54. sírban az urnát egy lefelé fordított fazékkal fedték be, és melléjük két bögrét tettek szintén szájjal lefelé (X. t. 2.). A másik, szórthamvasztásos rítusnak - amikor a sírgödörben elszórt hamvakra kerültek az edények, - két példáját dokumentáltuk. A sírok a humusz alján jelentkeztek, gyakorlatilag tényleges sírgödröt nem tudtunk megfigyelni. A szántás már kisebb-nagyobb mértékben megbolygatta, illetve elpusztította a sírkerámiát. A csontvázas temetkezésekre némi szerencsével sikerült rábukkanni. A 385. gyermeksír az egyik Árpád-kori kemence sütőfelületének átvágása során került elő a felület kb. középső szakaszán lévő humuszlencsében. A humuszlencse eltávolítása után további két felnőtt temetkezését találtuk meg. A halottakat különböző irányítással (KÉK-NyDNy, KDK-NyÉNy, ÉÉK-DDNy), eltérő mértékben zsugorítva, bal oldalukra fektetve temették el. Mindegyik sírban volt melléklet vagy valamilyen viseleti tárgy. Füles bögrét, bronz halánték- illetve hajkarikákat (385., 400. sír), fejdíszre rögzített bronz lemezcsövecskéket (400. sír, X. t. 4-5.), csiga díszeket (404. sír) találtunk. Utóbbiakat a sír felszedése közben vettük észre. A hamvasztásos sírok a kiemelkedés tetején elszórtan, de egymás közelében feküdtek, egy kivételével (403. sír), amelyet szintén a humuszlencse fedett. A csontvázas sírok az ÉNy-DK-i irányú sírcsoport ÉNy-i szélén, a domb aljában voltak, amelyeket egy később keletkezett humuszlencse takart. A már ismert síroktól kb. 40-50 m-re északra, ugyanezen a dombtetőn a temető további három urnasírjának maradványát (462., 517. és 542. sírok) tártuk fel 2001-ben. Ezeknél már meg tudtuk figyelni a sírgödröt. A birituális temetőhöz sorolható még egy kisgyerek sírja edénymelléklettel (410. sír), valamint egy felnőtt bolygatott temetkezése (574. sír). Lehetséges, hogy az említett urnasírok közelében elhantolt csecsemő (420. sír) is e közösség halottja volt. Nem elképzelhetetlen, hogy a feltárt két sírcsoport között további hamvasztásos sírok voltak, melyeket a szántás, a földmunkák mára teljesen elpusztítottak. Az ide temetkező lakosság települését a szomszédos dombon lévő Bugaszeg lelőhelyről ismerjük. A halomsíros kultúra időszakában történt megtelepedés nyomát csak két gödör őrizte meg, amelyek azonban meglehetősen nagy mennyiségű háztartási hulladékot, kerámiát (például mészbetétes, vonalpárok között pontsorral díszített tárolóedények, nyomott gömbös testű, apró bütykös bögrék, nyelvszerűen kihúzott peremű tál, ujjbenyomkodásos bordadíszes fazekak töredékeit), valamint állatcsontot tartalmaztak. A kelta kor középső és kései időszakából (LT C-D periódus) származik a második legnagyobb településrészlet a lelőhelyen. A telepobjektumok egyharmada (közel 20) földbemélyített építmény volt. Általában téglalap alakúak, a rövidebb oldalakon találhatóak a tetőtartó cölöpök. Egy részükben a lesározott, lejárt padló is megmaradt (XI. t. 2.). Az 536. épületben valamiféle belső szerkezet, berendezés szögletes karólyukaira is rábukkantunk. Az 543. ház közepén kis tűzhely maradványát, a DNy-i cölöplyuk alján pedig állatkoponyát és vázcsontokat figyeltünk meg (építési áldozat?). Eredeti helyzetben találtunk egy lapos, egyfajta munkalapként funkcionáló, faragott követ a 2. házban (XI. t. 1.). A 70., feltehetően leégett műhely padlóján pedig 16 db hálóvagy szövőszéknehezék hevert egy kupacban. A település számunkra legfontosabb jelensége közé tartozik három rostélyos kemence, amelyeket edényégetésre használtak. Két ilyen jellegű objektum egymás mellett helyezkedett el, sajnos a rostélyuk feletti részük már elpusztult. Az 570. kemence esetében a rostélyt egy másik kemencéből kiemelt és élére állított rostélydarabokra építették, így két részre osztották a tűzteret. A mellette lévő 545. kemencében ezt a funkciót három agyagból készült, belül üreges „henger" biztosította (XI.