Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Knézy Judit: Szemeskályhák Somogyban

170 KNÉZY JUDIT terni Könyvtár Bp. Cehália 1747. XXIX. 15.) Akarádi fazekasok 1792-ben nyerték el céhlevelüket. (VALENTÉNYI G., 1909. 36., SZÁDECZKY L, 1913. 21.) Nagyatádon az un. kis-céhbe (BÁNHIDI BURICS 1933), Csurgón a német céhbe tartoztak az agyagiparosok. Az iparosok, így a helyi nevükön gelencsérnek nevezett fazekas-kályhások is árendásként szegődtek el egyegy uradalom népesebb helységébe, mint házas zselléreket tartották őket számon, s általában a legszegényebb kézművesek közé tartoztak. Az uradalomnak rendszerint egy összegben fizették meg árendájukat illetve a robot megváltásáért járó összeget is. Ennek fejében használhatták a bérbevett házat, telket, a földesúr vagy a maguk által berendezett műhelyt. Az uradalom számára külön megbízás alapján pénzért dolgoztak. (KNÉZY J., 1997. 154) A kályhás-fazekasok közül a megfelelő színvonalon dolgozók előbb-utóbb védelmet kerestek a konkurrensek ellen és kötődtek valamelyik céhhez, még ha nem is laktak a céh központjában, hanem mint vidéki Landmeisterek dolgoztak. Az 1828. évi összeírás 52 mestert vett számba Somogyban, ezek bizonyára a céhbe tartozó jelentősebb agyagiparosok, akiknek egy része csak iparából élt, más részük nem egész éven át űzte mesterségét. Szigetvár vezetett ekkor 21 fővel, utána Kaposvár következett 15-tel, négy-négy mester ismert Nagyatádról, Csurgóról, Miháldról, kettő-kettő Marcaliból, Felsősegesdről, Berkiből, további kilenc helységből csak egy-egy, még a céhlevéllel rendelkező Karádról is, ezenkívül Böhönye, Gálosfa, Hárságy, Lakócsa, Liszó, Szil, Somogyszob, Várda, Zákány helységekből. (MOL U et С 1828 Regnicoláris conscriptio) A fazekas háziiparosok számáról sejtésünk sincs. Ismert a csurgói céh jegyzéke, de csak 1852-ből, amelyben feltüntették, hogy Csurgón csak nyolcan dolgoznak mesterjoggal, viszont pénzért engedélyezett mesterjoggal Szentmiklóson három, Zákányban, Pátróban, Liszóban, Sáncon, Iharosban kétkét, Pátróban és Zsdálában egy-egy agyagiparos. (SML IX.5. Cehália 1810-77) A fazekasok nyáron át inkább mezőgazdasággal, főképp a szőlőkkel foglalkoztak. Igyekeztek lovat is szerezni, hogy ne szoruljanak arra, hogy fuvarost kelljen felfogadni az áru szállításakor - derült ki az 1828-as összeírásból éppúgy, mint a XX. századi mesterek visszaemlékezéseiből. A nevek alapján a XVIII. században magyar, német és horvát eredetű mesterek dolgoztak a megyében, a beköltözőitek között több volt a német nevű (Csurgón, Szigetváron, részben Marcaliban és Kaposvárott). Dél-Somogyban más iparosokkal együtt előfordultak horvát származásúak is. Amikortól az anyakönyvek feltűntették a származás helyét is, több fazekas esetében Morvaország, Csehország is szerepelt. E mesterek egy része német nevű, vagy szláv. A vármegye kezelésében lévő középületek építésénél, javításánál 1812-1818 között a kályhások közül a legtöbbet foglalkoztatott mesterek a kaposvári Sípos József, Szabó Mihály, Szépe Antal, a marcali Gelencsér Tamás és a szigeti Bachter Bernhard voltak, s talán a legismertebbek is. (SML IV. 1.b. 1812-18) Más feljegyzések, számlák név nélkül a kaposi, keszthelyi, szigeti gelencséreket emlegették a legtöbbet. A külföldről jött, képzett kályhások egy része habán hagyományokon nevelkedett, a földesúri, köznemesi, egyházi megrendeléseken túl azonban kénytelenek voltak a helyi egyszerűbb igényeket is kielégíteni, alkalmazkodni az itteni hagyományokhoz, esetenként hozzáadni saját tudásukból. A nagyatádi Bajcsi család őse (1930 körül készített cégérükön nevük Bajsci -nak írva szerepel) valamikor az 1700-as évek végén érkezett Nagyatádra - a családi visszaemlékezések szerint - ahol több generáción keresztül az 1950-es évekig mindig továbbvitte valaki, esetenként többen is a mesterséget. Egyik ősük, aki 1820 körül született, Bonyhádon volt segéd, majd Atádon lett mester és fiával együtt dolgozott. Egyik utóduk Pál nevű Iharosban telepedett le és működött gelencsérként. Az I900 -as években hat mester volt Nagyatádon, a legrégibb eredetű család itt a Bajcsi, majd a Bosnyák, Horváth, Lénárd család, de itt élt Szerdahelyi Kálmán, Schwender Kálmán (emlegettek kicsit később egy Schwenderwein Flóriánt is, akinél az 1910-es években Bencsik István, utóbb kaposvári majd hedrehelyi és szigetvári gelencsér tanult, és egy Dudás nevűt, aki nagyon igényes agyagszűréséről volt híres). A kályhásmesterség fejlesztésében és részben a fehér máz elterjesztésében megnőtt az Atádon tevékenykedő agyagiparosok szerepe. Több, a XX. században működő fazekas tanulta mesterségét Atádon, még a modernebb un. oszlopkályhák készítését is: Kovács Pál későbbi csurgói mester Bajcsi Istvánnál éppúgy mint Aradi István későbbi zákányi gelencsér, aki feleségül vette a mester lányát is. Bosnyák Antalnál Lőrinc István későbbi hedrehelyi mester sajátította el a mesterség fogásait. (RRM NA 1169, 1971, 1913) Csurgón a Kovács család több nemzedéke tevékenykedett. Egyik igen parádés zöldmázas kályha vállába Csurgón Nagy Márton véste a nevét. (KERECSÉNYI E., 1980. 18.) E vidéken hagyomány volt a cserépből való fazekascégér készítése. Bajcsi Péteré fehér földfestékes azaz engobe-os alapozású, színtelen mázas a felülete, csak a hullámos széle világoszöld, tetején fehér mázas edénykék láthatók. (ISTVÁN E..-KNÉZY J., 2001.130.) Ezt a cégért szerencsére sikerült megtalálnunk Bajcsiék padlásán 1971-ben, és bevinni a Rippl-Rónai Múzeumba. Emlékezet szerint másnak is volt ilyen edénykés címtáblája. Bosnyák Antal cserépből való cégérén már oszlopkályha is szerepel (27. ábra), éppúgy, mint a zákányi Aradi Istvánén. A címer alapján is nyilvánvaló, hogy Bajcsiék eleinte a fehér mázas hagyományt vitték tovább, az inkább zöld, sárga, barna mázzal dolgozó somogyi parasztfazekasok között. A korábbi kapcsolatrendszerre utal, hogy a legtöbb vándorló legény Győrből vagy Győrön keresztül érkezett, ahol az un. győri azaz habán edényt értékesítették a kereskedők, jóllehet nem ott készítették. Hasonlóan több nemzedékre vezeti vissza a kaposvári Horváth család a történetét. Már az 1747-ben céh kiváltságokat kérők között is volt ilyen nevű, de sűrűn felbukkannak Horváthok másutt is a megyében Szigetvárott, Atádon. Kaposváron az utolsó céhmester is Horváth nevű volt, és családjuk őrizte az 1792-ben elkészített zöldmázas céhkorsót (ISTVÁN E.,