Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Knézy Judit: Szemeskályhák Somogyban

Szemeskályhák Somogyban* KNEZY JUDIT A magyar szemeskályha előtörténete A cserépkályha délnémet területen, az Alpok vidékén alakult ki. Bár a kívül fűtős megoldása megegyezik a klasszikus római kultúrából ismert technikai vívmányokkal, azonban az antikvitással való közvetlen kapcsolata nem bizonyítható. A magyar kályha elnevezés a német Kachel szóból származik, mely ugyan végső soron görög eredetű, de ami a szónak későbbi kályhaszem, kályhacsempe értelmét illeti, az már német nyelvterületen alakult ki. Az első kályhaalkatrészek korongoltak és pohár formájúak voltak, a kemence falába építették őket, hogy növeljék a fűtőfelületet és ezzel fokozzák a hő tárolási idejét. (FRANZ-BERDAU, R., 1961., HOLLI., 1984.211-217.) A délnémet vidékek XIII—XIV. századból fennmaradt lakásbelső ábrázolásain már olyan több részre tagolt kályhát láthatunk, amelyeknek a falába kerek szájú, bögre alakú kályhaszemeket raktak. Ezek nagyon emlékeztetnek a dél-dunántúli parasztházakban a XIX. században még általános szobai fűtőtestek alakjára, tagolódására. Utóbbiak talpa, dereka hasáb alakú, felső része hengeres, az egész lépcsőzetesen keskenyedik felfelé. (ZENTAI T.,1991. 47^9., SABJÁN T., 1991.3.271-273.) A Kárpát medencében a XIII—XIV. században a királyi és királynői központokban már megtalálható az öszszes kályhaszem-, fiók-, és csempetípus az egyszerű bögre-, hagyma-, tálalakú kályhaszemtől a domborműves figurális ábrázolású vagy áttört díszű, mérműves előlapú csempékig. (PARÁDI N., 1957. 180., PALÁDI KOVÁCS A., 1991. 601-613.) A rangosabb épületek kályháinak készítésére behívott külföldi mesterek mellett a helyi kályhásoknak is szerep jutott a főnemesség, főpapság, kolostorok, de később a köznemesek, közpapok majd a mezővárosi polgárok szobai fűtőberendezésének előállításában. Erre Somogyból is vannak adatok. Kaposvár és Simontornya várában éppúgy, mint a szentjakabi kolostorban 1470 körül mázatlan, lovagalakos, II. Frigyest ábrázoló csempék jelezték azt, hogy a helyi mesterek követték a nagy stílusáramlatokat a maguk módján leegyszerűsítve. (1. ábra) A szentjakabi kolostorból még a mérműves, szamárhátíves, áttört előlapú, és a lovagalakos csempéhez hasonlóan dongás hátú, tehát két darabból összeillesztett csempe is előkerült. (HOLL I., 1975. 209-215.) De eljutottak Somogyba a rangosabb királyi udvari műhelyekből is lovagalakos és egyéb figurális díszű kályhák, 1. ábra. Lovagalakos kályhacsempe 1470 körül. Kaposszentjakabi apátság. mint ezt a kereki, fejérkői és ötvösi várásatások anyaga mutatja. (HOLL I., 1984. 209-215.) A gótikus kályhák sok eleme nem tudott eljutni később a parasztok lakószobáiba, mint a félkör keresztmetszetű fülkés csempék, a kályha tetejét díszítő tornyocskák, a kétrészű, csipkés, áttört előlapú, esetleg szobrocskát is tartalmazó darabok. (SABJÁN T., 1998. 7-46.) A reneszánszban eleinte alig változott a kályha, de lábakra került, ezzel kiemelkedett a padozatból. A XV századtól egyre inkább kedvelni kezdték a plasztikus díszeket, általánosan elterjedt a középpárkány (kályhaváll) és a boltozatos tető. A késő reneszánszban a felső test sokszögletűvé vált, a párkány kiszélesedett. Eltűnt a kályhaszemek, csempék sokfélesége, s ez hatott a paraszti használatú szobai fűtőtestekre. Megsokasodtak a korongolt, de szögletes szélűre formázott tálalakú fiókok. A középkori zöld, barna, sárga máz díszíthette a rangosabb darabokat, de voltak mázatlanok is. A Dunántúlon különösen sok a vörösre égetett és a vörösre festett kályhaelem, sokfelé elterjedtek a redukált égetésű (a kemence teljesen lezárt tűzterében szürkített vagy feketített) szemek és csempék. A teljes felüle* A tanulmány a OTKA 26062. számú pályázati támogatásával készült