Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Honti Szilvia – Belényesy Károly – Gallina Zsolt – Kiss Viktória – Kulcsár Gabriella – Marton Tibor – Nagy Ágnes † – Németh Péter Gergely – Oross Krisztián – Sebők Katalin – Somogyi Krisztina: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán 2000–2001-ben végzett megelőző régészeti feltárások. Előzetes jelentés II.

12 HONTI SZILVIA- BELÉNYESY KÁROLY - GALLINA ZSOLT - KISS VIKTÓRIAKULCSÁR GABRIELLA- MARTON TIBOR - NAGY ÁGNES f - NÉMETH PÉTER GERGELY - OROSS KRISZTIÁN - SEBŐK KATALIN - SOMOGYI KRISZTINA idején pusztult el. Újabb oklevél csak 1660-ban tudósít adózó portáiról, de bizonytalan, hogy lakói a régi falu, vagy a mai Balatonszárszó területére költöztek-e vissza.

31 Mindenesetre az I. Katonai Felmérés 1783-as térképlapja

32 már nagy méretű, kialakult utcarendszerű újkori települést mutat a Balaton partjához közel eső területen, míg az egykori faluhelyre az ugyancsak ábrázolt régi templom utal. A körülötte jelölt sírok arról tanúskodnak, hogy a középkori épület és vele együtt a temető a 18. század végén még használatban volt (VI. t. 3.). Nem sokkal ez után a templomot végleg elhagyták. A terület kataszteri térképei azt bizonyítják, hogy a középkori településnek helyet adó dűlő az 1850-es évek elejére már visszaerdősödött.

33 A nyomvonal kijelölésekor bizonyossá vált, hogy az ásatás csak a templom és a temető feltételezett helyét érinti, a települést nem. A terepbejárás során kiderült, hogy a templom a Balaton felé észak-déli irányban hosszan elnyúló középkori település déli végén, tulajdonképpen a falun kívül állt, a plató délnyugati oldalán lévő kisebb kiemelkedésen. Itt a mélyszántás az épület erősen megrongált alapfalainak nagy kőtömbjeit és mintegy 20-30 méteres körzetben a temető bolygatott sírjainak maradványait hozta felszínre.

34 A rendelkezésre álló források és a kéziratos térképek alapján a 13. század elején épült és valószínűleg a 18. század végéig működő falusi templom és a körülötte létesült temető maradványaira számíthattunk. Az egyetlen furcsaság csupán az volt, hogy az érintett területről készült légifotókon egy, a templomdombot körülvevő, csúcsával a Balaton felé forduló, ötszög alakú, széles árok rajzolódott ki.

35 Ebben a feltárás megkezdése előtt egy esetleges török kori erődítés nyomait sejtettük (VI. t. 1.).

36 Az előzetes kutatás során világossá vált, hogy a tervezett nyomvonal észak-déli irányban tulajdonképpen kettévágja a templom és a temető területét. Ezért az itt végzett kutatás a teljes felület alig több, mint felének feltárására korlátozódott, amely azonban előzetes várakozásainkhoz képest meglepő eredménnyel szolgált. A légifotók alapján azonosított nagyméretű árokkal körbevett területen, a temető 765 sírján túl, szabályos rendszerben, sűrűn egymás mellé épített, könnyűszerkezetű épületekből és tárolóvermek tömegéből álló településrészletet sikerült feltárnunk. Külső támogatók bevonásával pedig elvégeztük az autópálya nyomvonalán kívülre eső templom kutatását is.

37 A jelenségek nagy száma, az épületek, a templom és a templom körüli temető egymáshoz való viszonya egyszerre szolgált a datálás szempontjából értékes leletanyaggal és jól értelmezhető szuperpozíciókkal, amely a feldolgozás korai szakaszában is lehetővé teszi a templomkörzet változatos történetének megrajzolását (V t. 5.). A templom területén végzett kutatás megkezdése előtt nyilvánvaló volt, hogy az épület felmenő falai teljesen elpusztultak. Helyükre csak a habarcsos épülettörmelékkel visszatöltött árkok utaltak. Ezek kibontása után előtűnt az épület törtkőből és agyagos földből készített döngölt alapozása, amelynek tetején, néhány helyen a kavicsos, meszes habarcsba rakott, tört mészkő alapfalak csonkjait is sikerült feltárnunk. A felmenő falak szerkezetére másodlagosan előkerült nagyszámú falazótégla töredék utalt. Az egyenes szentélyzáródású templom mintegy 13 m hosszú és 8 m széles volt. Északi oldalán a többször megújított sekrestye kőből rakott alapfalai kerültek elő. Ehhez nyugati irányban később egy újabb helyiséget, feltehetően kápolnát építettek, amely a templom nyugati falával egy vonalban záródott. Ezen belül feltártuk a tapasztott fenekű, 2x2 m alapterületű, és közel 1 m mélységű ossarium-ot Az épületen belüli temetkezések miatt a hajó területe mintegy 1,5 m mélységű teknővé mélyült. A templombelső feltárása során egyértelművé vált, hogy a járószintek sérültek, komoly padlószint nyoma nem volt felfedezhető. A szentély területét kevesebb sírgödör rombolta, ezért sikerült megfognunk az altalaj, illetve a szubhumusz feletti első, és feltehetően az épülethez köthető első kultúrréteget. Ebből II. András obulusa (CNH I. 227) került elő. Ez pedig azokat a forrásokat támogatja, amelyek alapján a templom építését a 13. század elejére keltezhetjük (VI. t. 1-2.). Az épület kutatásával párhuzamosan, a hajó és a szentély területén illetve a falakon kívüli mintegy 8-10 méteres körzetben, közel 250 sírt tártunk fel. Ennek során egyértelműen kiderült, hogy a temetkezések mindegyike a középen álló templomhoz igazodott. A temető legkorábbi sírjait tehát ezzel párhuzamosan a 13. század elejére keltezhetjük. A szentélytől 20 méter távolságban a korai temetőt határoló árkot is sikerült feltárnunk, amely dél felé kiszélesítve ellipszis alakban karolta át a templomnak helyet adó kis kiemelkedést. A temetkezésekkel azonban csak a templom körülbelül 15 méteres, dél felé kb. 20 méterre bővülő körzetében találkozhatunk. A cinterem határa és a sírok közti területet nagy méretű tárolóvermek kisebb-nagyobb összefüggő csoportjai töltötték ki. A földbe mélyített objektumok mélysége 1,5 m és 2,5 m között változott. Szájuk kerek, általában 1,5 m átmérőjű, fenekük felé gyakran kiöblösödtek. Valószínűleg gabonafélék tárolására szolgálhattak, de belsejükben sem kitapasztás, sem bélelés nyomait nem találtuk. A temető felé eső vermek megbolygatták a templom körüli temetkezések egy részét és helyenként a temetőárkot is, de nagyjából igazodtak a cinterem adott kereteihez. A feltárás során több verem betöltéséből a késő Árpád-korra jellemző kerámia és kopott bécsi fillérek kerültek elő, míg egyes objektumokban egyértelműen a 14. századra keltezhető leletanyag volt. A vermeket többször megújították. A már betemetett objektum mellett újabbat ástak, sokszor belevágva a korábbiakba, amely a 13. században kezdődő és a 14. század derekáig nyúló, folyamatos használatukra utal. Csoportos megjelenésük és funkciójuk ezzel együtt megelőlegezte a templom környezetében végbemenő későbbi változásokat is (VI. t. 6.). A templomdombot erődítéssel vették körbe (Vl.t. 2.). Ennek egyértelmű és látványos bizonyítéka az eredeti cinteremároktól mintegy 15 méter távolságban ásott újabb árok, amely már közel fél hektáros területet fogott közre. Készítésének kora a kevés leletanyag miatt