Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)

Juhász Magdolna – Hegedüs András: Természetes erdő aljnövényzetének megváltozása tájidegen fafajok ültetése esetén

TERMÉSZETES ERDŐ ALJNÖVÉNYZETÉNEK MEGVÁLTOZÁSA 111 TÁJIDEGEN FAFAJOK ÜLTETÉSE ESETÉN természetes erdő aljnövényzetében az enyhén meszes talajok növényei vannak döntő többségben, arányuk meghaladja a 93 %-ot. A neutrális (közel semleges) talajok növényei is jelen vannak, de csupán 5,4 %-ot tesznek ki. Az ültetett fenyvesekben az enyhén meszes talajok növényeinek aránya visszaesett (12 %), míg a neutrális talajt igénylők aránya jelentősen megemelkedett (csaknem eléri az 50 %-ot). Megjelentek a gyengén savanyú talajt jelző növények, részvételi arányuk igen magas (38 %). Ezek a változások egyértelműen a talaj savanyodását mutatják az ültetett fenyvesek alatt. A nitrogén-igény szerint vizsgálva az aljnövényzet változásait (4. táblázat, 4. ábra) szembetűnő a talaj nitrogénben való elszegényedése. Míg a természetes erdőkben a nitrogénben gazdag, jó tápanyagellátású talajok növényei vannak döntő többségben (86 %), az ültetett fenyvesekben arányuk lecsökken 4 %-ra. Ugyanakkor a közepes nitrogénigényű fajok részvétele az aljnövényzetben jelentősen emelkedik, de még inkább nő a nitrogénben szegény talajok növényeinek aránya (0,3 %-ról 40 %-ra). Ezek a változások úgy értelmezhetők, hogy a fenyőavarból kevés tápanyag pótlódik vissza a talajba, ennek következtében a termőhely nitrogénben szegényedik. Csekély mértékben ugyan, de a trágyázott talajok nitrogénjelző fajainak részvétele is nő a fenyő ültetvények alatt, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy ezek a fenyőcsoportok a vadak kedvelt búvóhelyei és az állatok trágyázása révén helyenként nitrogén túlkínálat keletkezik. 4. ábra. Az aljnövényzet nitrogén-igény szerinti százalékos megoszlása a gyertyános-tölgyes erdőkben és az ültetett fenyvesekben. Az aljnövényzet fajainak degradáció-tűrését (ill. zavarástűrő képességét) vizsgálva megállapítható (5. táblázat, 5. ábra), hogy jelentős elmozdulás van a zavarást tűrő, degradációt jelző fajok irányában. Míg a természetes erdőkben a közepes degradáció-tűrés a jellemző (94,5 %), a fenyő ültetvények alatt ugyanez a kategória csak 55 %-kal részesedik. Ugyanakkor megnő a degradációt jól tűrő fajok aránya (5%-ról 44%-ra nő a részesedése). A természetvédelmi érték kategóriák eloszlása egy adott élőhely természetességi állapotát mutatja meg. Az értékelés alapja a fajoknak a növénytársulásokban 5. ábra. A növények degradáció-tűrés szerinti százalékos megoszlása a gyertyános-tölgyes erdőkben és az ültetett fenyvesekben. betöltött szerepe, e szerint a vizsgálati területen a következő kategóriák fordulnak elő: - társulásalkotó fajok (edifikátor, E), azok a növények, amelyek uralkodó szerepet játszanak a természetes növénytársulások felépítésében (az általunk vizsgált tavaszi aljnövényzetben ezeknek a részesedése kicsi); - kísérőfajok (К), a természetes flóra gyakori vagy ritka fajai, melyek szórványosan vannak jelen a természetes növénytársulásokban; - zavarástűrő természetes fajok (TZ), a gyakori vagy tartós emberi behatás alatt álló féltermészetes növénytársulások fajai; - gyomok (GY), azok a növények, melyek az erőteljes emberi tevékenység nyomán, másodlagos, rontott vagy mesterséges termőhelyeken jelennek meg. A természetvédelmi érték kategóriák eloszlását vizsgálva (6. táblázat, 6. ábra) megállapítható, hogy a gyertyános-tölgyes erdők aljnövényzetében a természetes kísérő fajok (K) vannak döntő többségben, arányuk csaknem 97 %. Az ültetett fenyvesekben ennek a kategóriának a részesedése jelentősen csökken (54 %), helyette megnő a gyomok aránya (0,1 %-ról 42 %-ra nő a gyomok részesedése). 6. ábra. A fajok természetvédelmi érték kategóriák szerinti százalékos megoszlása a gyertyános-tölgyes erdőkben és az ültetett fenyvesekben.