Somogyi Múzeumok Közleményei 15. (2002)
Juhász Magdolna – Hegedüs András: Természetes erdő aljnövényzetének megváltozása tájidegen fafajok ültetése esetén
108 JUHÁSZ MAGDOLNA- HEGEDŰS ANDRÁS és hármat a mellettük levő, azonos termőhelyi adottsággal rendelkező természetes erdőtársulásban. A helyszínen az 5-ös A-D skála szerint végeztük a felmérést, amit utólag borítási százalékra számoltunk át. A vizsgálatot a tavaszi aszpektusban végeztük, a geofitonok eltűnése után a nyári aljnövényzetben a különbségek kevésbé kifejezettek. A cönológiai tabella elkészítése után elemeztük a természetes és az ültetett erdő fajainak megoszlását ökológiai indikátor értékek (a talaj nitrogéntartalma és kémhatása, a növény zavarástűrő képessége) szerint (SIMON ÉS SEREGÉLYES 1998), valamint életforma és természetvédelmi érték (SIMON 1993) szerint is. A számításoknál nemcsak az adott faj jelenlétét, hanem a jelenlét mértékét (a fajok borításértékeit) is figyelembe vettük, azaz csoporttömeg szerinti számítást végeztünk. Eredmények A terepen készített növénytársulástani felvételeket cönológiai tabellába rendeztük (1. táblázat). Az 1, 2, 3. számú felvételek gyertyános-tölgyesben {Helleboro dumetorum - Carpinetum) készültek, a 4. és 5. számú felvétel erdeifenyő (Pinus sylvestris) ültetvény, a 6. számú felvétel pedig lucfenyő (Picea abies) ültetvény aljnövényzetének adatait tartalmazza. A megfelelő összehasonlíthatóság végett a természetes erdők mintavételi helyeit közvetlenül az ültetett fenyvesek mellett jelöltük ki, tehát az 1. és a 4., a 2. és az 5. valamint a 3. és a 6. felvételek azonosnak tekinthető termőhelyi adottságokkal rendelkeznek. A tabella elemzése során megállapítható, hogy az őshonos fafajösszetételű erdőállományok aljnövényzetében a mintaterületeken dominál az odvas keltike (Corydalis cava) és az ujjas keltike (C. solida), jelentős borítással van jelen a berki és a bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), a hóvirág (Galanthus nivalis), az erdei szélfű (Mercurialis perennis) és a salátaboglárka (Ficaria verna). Az ültetett fenyőcsoportok alatt az aljnövényzet fajszegényebb, dominál a szeder (Rubus f mucosus agg.) és a borostyán (Hedera helix), jelentős borítást ér el a csalán (Urtica dioica), a ragadós galaj (Galium aparine) és a foltos árvacsalán (Lamium maculatum). A lucfenyők alatt kisebb csoportokban az erdei madársóska (Oxalis acetosella) is előfordul. A vizsgálati területek mindkét típusa esetében helyenként foltokat alkot a pézsmaboglár (Adoxa moschatellina) és a borostyánlevelű veronika (Veronica hederifolia), szórványosan mindenütt előfordul az orvosi tüdőfü (Pulmonaria officinalis). A vegetáció fajainak növényi életformák szerinti megoszlása mindig jellemző az adott termőhelyre, az életforma-összetétel átrendeződése a környezeti feltételek megváltozására adott növényi válasz. Az életforma-spektrumot elemezve megállapítható, hogy a természetes gyertyános-tölgyes erdő életforma-összetétele jelentősen eltér az ültetett fenyvesekétől (2. táblázat, 2. ábra), s ez a klimatikus tényezők megváltozására utal. A természetes erdő tavaszi aszpektusában ki2. ábra. A növényi életforma-típusok százalékos megoszlása a gyertyános-tölgyes erdőkben és az ültetett fenyvesekben. emelkedő arányban vannak jelen a hagymás-gumósgyöktörzses növények (geophyta: áttelelő képletek a föld alatt helyezkednek el), arányuk meghaladja a 90 %-ot. Az ültetett fenyvesekben a geofitonok részvétele az 1%-ot sem éri el, helyette megnő az évelő lágyszárú növények (hemikryptophyta: áttelelő rügyek közvetlenül a talajfelszínen) és a fásszárúak (phanerophyta: áttelelő rügyek magasan a földfelszín fölött) előfordulási aránya. Az ökológiai indikátor értékek közül a talajreakció, a nitrogén-igény és a degradáció-tűrés relatív mértékszámainak megoszlását vizsgáltuk. A növényfajok előfordulásaikban általában ragaszkodnak a környezeti faktorok valamilyen meghatározott tartományához, bár a különböző tényezőket tekintve vannak szűk és tág tűrésű fajok, esetleg valamelyik tényezőre közömbösen viselkedők is. A talajreakció relatív mértékszámai (R) a növény pH-igényével vannak szoros összefüggésben (3. táblázat, 3. ábra) és a talaj savanyodásáról vagy a kémhatás ellenkező irányú változásáról adnak tájékoztatást. A 3. ábra. A fajok talajreakció (pH-igény) szerinti százalékos megoszlása a gyertyános-tölgyes erdőkben és az ültetett fenyvesekben.
