Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Bálint Csanád: Bizánc és a 6-7. századi kisszíjjas övek

BIZÁNC ÉS A 6-7. SZÁZAD, . .... ZÍJAS ÖVEK 57 Mindezek után semmi kétségünk sem lehet aziránt, gy a Bordj-Djedid-i mozaikon (rövid) kisszíjakkal elláöveket ábrázoltak. Mindkét férfi nagyjából hasonló, az első alakéval azonos típusú ruhát és frizurát visel, a hajviseletük is hasonlójellegű, akárcsak a lószerszámuk; e mozaiktöredékek összetartozása iránt semmi kétség nem merülhet föl. A köztük megfigyelhető különbségek azonban olyan jellegűek, hogy az ábrázoltakat nem lehet ugyanazon személynek tartani, s ez áll az 1. férfival való összehasonlításukra is. A 2. alak tunikája okker színű, a harmadiké sárgásbarna; az első két férfi öve téglavörös színű, a harmadiké fekete. A legdíszesebb az 1. férfi ruhája és nyeregtakarója, teljesen díszítetlen a 2. alaké. A másodikat a nyakörves kutyája kíséri, a harmadik lasszóval gímszarvast fog el; a 2. férfi lován ugyanott és ugyanolyan tulajdonjegy látható, mint az elsőként tárgyalt esetében. A 3. férfi hullámos, alul nem egyenesre vágott haja határozottan eltér az első kettőétől. A kutatás úgy véli, hogy a Bordj-Djedid-i mozaikon a villa tulajdonosát ábrázolták, ami az 1. férfira vonatkoztatva talán helytálló feltételezés,

171 de a másik kettő esetében semmiképpen sem az. Az arc és a hajviselet eltérései olyan határozottak, hogy azok mindenképpen más-más személyt jeleznek. Ezen kívül a ruházat és lószerszám díszítettségében is megfigyelhetők különbségek, amelyek a köztük levő rangbéli eltéréseket tükrözhetik. Mindent összevetve a szóban forgó a római és korai bizánci korban rendkívül kedvelt vadászjelenetes mozaikok sorába illeszkedik.

172 A kutatás mindeddig kizárólag az első mozaiktöredékkel foglalkozott, s akkor sem bocsátkozott senki sem viselettörténeti és/vagy anthropológiai részletekbe. Általánosan elterjedt, ámde semmivel sem bizonyított nézet szerint e mozaikot egy gazdag vandál földbirtokos, magát is megörökítendő rendelte volna meg.

173 Ennek ellene vethetjük azt a már régebben fölvetődött szempontot, hogy a férfi barbár viselete nem jelenti szükségszerűen azt, hogy valóban egy vandál nemesember ábrázolásáról lenne szó; az északi, barbár jellegű viselet köztudottan az egész késő antikvitásban divatos volt.

174 (Senki sem bizonyította különben, hogy az itt látható viselet, főként pedig az öv valóban „északi, barbár jellegű" lenne.) A vandál meghatározást az alább felsorolandó szempontok figyelembe vételével egy másik kutató már elvetette, s arra következtetett, hogy a mozaikon - pontosabban: az 1. jelenetben - éppenséggel nem vandál, hanem bizánci eredetű férfi látható: 1) a ló nem germán, hanem „keleti" típusú,

175 2) hasonló hosszú ujjú, rövid tunikák, lobogó felsőruhák a vadászjelenetes bizánci mozaikokon láthatók, 3) egyedül a lovas hajviselete engedne vandálra következtetni, amit az idézett szerző „Jeanne d'Arctípusú"-nak nevez. E feltételezéssel szemben azonban ő maga azonnal meg is jegyzi, hogy a szóban forgó férfi a haját nem germán - pontosabban: frank - módra, a vállra leeresztve viseli. (Ő sem foglalkozott a másik két mozaikon látható férfiakkal s azok hajviseletével.) Az idézett kutató szerint hasonlót lehet látni pl. a ravennai San Vitale mozaikjain a császár kísérete mellett álló katonáknál és a thessaloniki Szt. Demeter templom mozaikján a szent balján álló városi kormányzónál; szerinte mindkettő a 6. századból származik.

176 (Az újabb kutatás szinte egyöntetűleg a 7. sz. 1. felére teszi e mozaik korát.

177

) Ehhez még hozzátehetjük azt, ami legalább ennyit nyom a latban: a szóban forgó, „Jeanne d'Arc-típusú" hajviselet pontosan megegyezik a Kissufim-i mozaikon látható férfiéval is, úgyhogy az ily módon vágott haj tényleg nem tartható germán viseletnek ! Az imént felsorolt érveket kevéssel a közzétételük után egy harmadik kutató „elégtelennek látszónak" minősítette, ámde ennek a kijelentésén túl ez a kritikus egyéb érvet már nem hozott föl.

178 A mozaik értékelésekor, annak vandalnak történt meghatározásakor szinte mindenki elment amellett a triviális körülmény mellett, mely meglehetős nyomatékkal szintén a vandál meghatározás ellen szól; ez pedig az ábrázolt férfi embertani típusa.

179 A széles arc, a barnás-rózsaszínű bőr, a fekete haj és a nagy, kerek fekete szemek ui. egyértelműen a mediterrán világ embertani típusát mutatják (vö. a Kissufim-mal való hasonlóság!) és semmiképpen sem valamilyen europid, mégpedig nagy valószínűséggel: nordikus típusú germánét. Fölmerül viszont egy kulturális, mondhatni néprajzi szempont, mely pedig mégis inkább a vandál eredet- eddig figyelembe nem vett - érvének hozható fel, s ez a BordjDjedid-i férfi hegyes bajsza lenne, ami G. Hellenkemper-Salies szerint a barbár szárma'"

1

'

0 jelének tekinthető.

180 Végül egy régészeti vonaUuzdSÚ megjegyzés: az Észak-Afrikában letelepült vandálok régészeti hagyatékával kapcsolatos ismereteink kétségkívül minimálisak (jobban ismertek azok a bizánci leletek, melyek a vandál királyság fennállása idejéből valók). Ám még ha feltételezzük is, hogy gyorsan átvették a helyi anyagi kultúrát, a feszítőzabia használata az afrikai honfoglalást megelőzően semmiképpen sem lehetett náluk eredeti. Mégha az ábrázolt férfiak vandál származása embertani tekintetben valóban feltételezhető lenne is, a mozaikokon akkor sem fedezhetünk fe! egyetlen olyan tárgyi vagy kulturális elemet sem, melynek alapján szabadna arra gondolnunk, hogy a BordDjedid-i mozaikon ábrázolt övek típusa vandál eredetű lett volna. Bordj-Djedid keltezését illetően az eddigi publikációkban mindenki elfogadta az eredeti közleményben javasolt 5. sz. vége - 6. sz. eleji kormeghatározást, aminek bővebb elemzésével vagy indoklá

c " al azóta sem foglalkoztak. Annak előrebocsátásával, hogy ez a bizánci művészettörténet feladata, két megjegyzést meg kell itt tennünk: a) Teljesen nyilvánvaló, hogy az említett keltezés az 1. töredéken ábrázolt férfi vandalnak történt meghatározásából fakad; ez terjedt el általánosan a kutatásban. Mármost az köztudott, hogy Belisarius 533ban bevette Carthagót és véget vetett a vandál királyságnak (Procopius, De bello vandalico I. 20.4-