Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919-1939) 493 esztétikai szempontból nem érdemelnek sok figyelmet. Hacsak annak szemléltetése céljából nem, hogy miként fakaszt a tragikusnak szánt történet derűt a mai olvasóban, hogyan hat unalmával az érdekesnek szánt elbeszélés s ízléstelenségévé! a kedélyesnek szánt „idill". Ámde nem is esztétikai szempontból, hanem történész szemmel lapozgattam át ezeket a műveket. Ilyen szempontból - de csakis ilyen szempontból - érdekes egy-egy írás kapcsán az, mennyire árulkodik a korról, a vidékiségről, egy társadalmi réteg ízléséről, divatjáról. Kétségtelen, hogy ezek a könyvek a szerzők egyéniségéről, mentalitásáról mondják el a legtöbbet. Világnézetük főbb jellegzetességeit a következőkben tudjuk megragadni: 1. Az összmagyarságot ért trianoni sokkhatás kifejezése lépten-nyomon, majd minden műfajban. Ezek közül egyik-másik egészen kimunkált, a maga nemében hatásos. A kedvező visszhang okvetlenül garantált volt például egy efféle vers esetében (írta Györék József alsósegesdi ref. lelkész): „... Magyar vagyok!... Ó, ennyi néma bánat Egyetlen szóban nem fér el soha!... - Rablók prédálták el szép hazánkat S tragikus fajom árva, mostoha. Ezer év ormán ... az Időn is áthat, Amit lemosni soha nem lehet, A bűn, a szégyen és a nagy gyalázat: Volt egy hazánk ... s az elveszett."

184 2. A nemzeti egység gondolatának hangoztatása a hősi múlt felidézésével, a magyar újjászületésbe vetett hitet erősítendő. (A főbb klisék: a honfoglalás, a kereszténység felvétele, a tatárjárás, a szabadságküzdelmek. Lásd pl.: Écsy Ödön István A förgeteg с novelláskötetét.) 3. Önmeghatározási kísérletek a társadalomban elfoglalt köztes helyzetük megragadására, feloldására. (Lásd pl.: Gellért Vilmos Se úr, se paraszt és Lakos Eta Középen с verseskötetét.) 4. A rangos kortárs irodalom és művészet lebecsülése (különös tekintettel a nyugatosokra). Szembeállítása a romlatlan, tiszta, egészséges, vidéki élet idilljével. Écsy Ödön István gimnáziumi magyar szakos (!) tanár Virág hó alatt с verseskötetében (Csurgó, 1925.) az alábbiakat fejti ki a Magyartalan magyar költők olvasása közben с „költeményben": Szerinte a modernség hívei kaotikus, szörnyű képeket festenek. („Rőtlilászöld feketéket, tulipiros hupikéket") A nőt úgymond a szennybe rántják. Céljuk a „régit" lerontani, mert nékik „penész-szag" a vidéki. Ezzel szemben szerinte a költőknek olyan képeket kell festeni, ami eltakarja a szennyet! „Ósdi? Régi? Mindegy nékem, Csak ragadj el képzelet! Szállj át vélem a vidéken, Hol örök a kikelet, Hol a fecske vígan cseveg A nádas eresz alatt, A kertbe' rozmaring rezeg És fut a kristály patak. Hol a zöld-zsalus kis ablak Száz muskátlit rejteget És kakukkfű, rózsa, jácint Kábítja a méheket... A lágy levendulácska-ilfat Tölt be minden kis helyet" És így tovább. 5. A múlatás, a népies magyar nóta sajátos divatja. Ennek „ars poeticus" megfogalmazása így szól: „Még a ló is nyihént egyet, ha jó kedve van, azonképp az embör sem áhattya mög rikkantás mög nóta nékü... Bort majd csak ád az Isten, nótát mög ehhez adok én." (Fűzfa András: Életöm Istóriája. Kaposvár, 1927.91. p.) Mindezen törekvések együtteseként, összhatásában maga a vidéki nyárspolgár, a Spiessbürger áll előttünk. A kezében immár nem lándzsát tart, mint még elődei, a középkori városok polgárőrei, akik a diákok gúnyolódásainak voltak kitéve, de nem is nyársat, mint ahogy a német Spiess egy másik jelentéséből balkezesen fordították, hanem óvatos természetére tekintettel napos időben is paraplét, amely megvédi a váratlan támadóktól, egyúttal elegáns sétapálcaként is szolgál. Egész megjelenése, testtartása maga a megtestesült készségesség, konzervativizmus és alkalmazkodás némi kisúri gőggel párosulva. Fejét az utcán véletlenül se szegné le, mert nincs oka se szégyenre, se búskomorságra. „Léniás" pantallót visel, sötétszürkét világos csíkozással s hozzá fekete zakót, melyhez a gondos feleség könyökvédőt is készített. Alkalmazkodó, konzervatív természete visszariasztja a szélsőségektől, a forradalmakat és a művészetet voltaképp nem neki találták ki.i8s Szívesen vesszük át Takáts Gyula szóhasználatát a korabeli Kaposvár lakóival kapcsolatban: ők valóban nem mások, mint polgárjelöltek. Ez az elnevezés nem megbélyegző, hanem arra utal, azt a köztes állapotot fejezi ki, amit ők maguk is éreztek, írásaikban kifejeztek, hogy ti. származásukhoz képest, társadalmi ranglétrán való elhelyezkedésük szerint avagy vagyoni állapotuk alakulása folytán nincsenek biztos helyen. Ebben a köztes állapotban találhatott egymásra író és közönség, alkotó és befogadó. „Napjainkban az újrapolgárosodás korszakát éljük." - írtuk munkánk bevezetőjében. Vajon mennyire képes segíteni az egykor már letűnni látszó polgári élet jelenségeinek felkutatása a jelen által újra felvetett kérdések megválaszolásában? Ügy véljük, hogy a jelen kor minden vonatkozásában az „átmenet" kora, amelyben még semmilyen struktúra, semmilyen érték nem igazán szilárd. A patinás, hangulatos kisvendéglő (kedvenc törzshelyünk) holnaptól már farmerüzlet lesz, néhány hét múlva talán háztartási bolt, esetleg gyógyszertár. A kisváros egykor híres szállodája egyszer csak „ellehetetlenül" és szobái azóta már friss vállalkozások fényűzően berendezett irodáinak adnak helyet, kellő számú számítógéppel és mobil telefonnal is felszerelve. Mire ezek a cégek (csupa idegen hangzású név) bekerülnek a legújabb telefonkönyvbe és szórólapjukat postaládánkba dobják,