Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

488 VARGA EVA További érdekesség, hogy Noszlopy Aba Tihamér műve a hazafias érzület eufórikus korszakában, a Felvidék visszatérésének idején készült el. E kötet ismertetésével a két világháború közötti Berzsenyi Társaság kiadványinak végére is értünk. A szellemi élet helybeli reprezentánsainak a figyelmét a gyorsan zajló politikai, majd a háborús események kötik le. Kinek-kinek egyéni sorsa szerint. Ahol a fegyvereké a szó, ott hallgatnak a múzsák... A társaság tevékenysége a háborús évek idején feltehetően szünetelt, legalábbis ennek a korszaknak a kutatásához források nem állnak rendelkezésünkre. Négy évtized tanúja K. Pap János 1944. július 28-án egy nyugalmazott iskolaigazgató halálhíréről tudósítanak a kaposvári napilapok. Rövid nekrológban emlékeznek meg az elhunyt színészi, irodalmi munkásságáról. Ki volt ő? K. Pap János, aki 1904-től haláláig rendes, majd örökös tagja, később színműbírálója volt a Berzsenyi Társaságnak. A két világháború közti időszak ismert írója még 1942-ben is a társaság fenntartása érdekében emel szót azzal a megjegyzéssel, hogy ez „becsület és presztízs kérdése" a megyének és Kaposvárnak. A mai fiatalság már csak az irodalomtörténetből, a művelődéstörténetből tudhatja meg, hogy milyen szerepe volt a népszínműnek a magyar drámairodalomban. Szerzőnk, ki a múlt század 80-as, 90-es éveiben első darabjaival a budapesti Népszínházban és a Krisztinavárosi Színkörben debütált, csak nyugdíjazása után, az 1920-as évek közepétől fejtette ki igazán az irodalmi tevékenységét. Nem hagyott hátra halhatatlan irodalmi értékű műveket. Népszínművei és egyéb írásai azonban lehetőséget adnak egyfajta tömegízlés megismeréséhez. Szerzőnk és munkássága megismeréséhez sok helyről kellett összegyűjteni a forrásanyagot. Életrajzát jószerével lexikonokból, címtárakból nyomoztam ki. Művei nyomtatásban is megjelentek. Ezek egy része Somogyban is hozzáférhető, az Országos Széchenyi Könyvtárban pedig valamennyi megtalálható. Reméltem, hogy a darabok fogadtatása a sajtó, a kritika rezonálását vizsgálva nyomon követhető, a színművek tartalmából pedig következtetni tudunk azokra a társadalmi rétegekre, amelyekhez az író szólni kíván. Sajnos ez nem így van. A sajtó figyelme mindannyiszor csak egy-egy rövid híradásra szorítkozott. A kritika elmaradt. A rétegek kapcsán pedig csak annyit tudunk, hogy műveit a két világháború között kaposvári külvárosi társaskörök (pl. a Donnervárosi Széchenyi Társaskör), falusi leventeegyesületek műkedvelő előadásain játszották. Rendelkezésünkre áll viszont még K. Pap János önéletrajzi munkája, a „Csurgói diák" is. (Kaposvár 1939) A könyv nemcsak családtörténeti, hanem helyes iskolatörténeti szempontból is érdekes. Sőt, mivel K. Pap János paraszti származású volt, még a somogyi falusi emberek gondolkodásáról, kulturáltságáról is szemléletes képet kapunk. A szerző, mint vidéki színész, a vándortársulatok életének is hű tolmácsolója. Az önéletrajzi műben hangot kap a kesergés a régi dalos népszínműveknek színpadról való kiszorulásáról. Az a kérdés is foglalkoztatja, hogy az embereket nem munkájuk értéke alapján ítélik, becsülik meg, hanem származásuk, foglakozásuk, főleg iskolai tanulmányaik szerint. Majd konkrétan kifejti, hogy mire gondol: „... az igazságtalan lenézés, lekicsinylés sok keserűséget és fájdalmat, kárt okoz a tanítói kar több ezer főnyi tagjának és nagy kárára van a nemzeti irodalomnak és kultúrának..." Hogy miként válik egy somogyi parasztfiú a múlt század végén a népszínmű-irodalom egyik képviselőjévé, ugyancsak szerzőnk életrajza ad magyarázatot. Pap János 1861 január 2-án, Somogyban Kutason látta meg a napvilágot. Az 1880-as években, hogy magát egy azonos nevű színésztől megkülönböztesse, a K. (Kutasi) előnevet használta. Édesapja Pap Ferenc negyedtelkes parasztgazda, édesanyja Vörös Erzsébet, aki jómódú kutasi parasztszülőktől származott. Több gyermeket neveltek. Papék a kor szokványos paraszti életét élték. Édesanyjától sokat hallott az 1848-49-es szabadságharcról. E szellemi útravalóból is táplálkozott későbbi munkássága. A nevezetes történelmi eseményt több színműben is megörökítette. (Görgei, Az öreg huszár, Kossuth Lajos azt izente..., Áldozat, Fölvirrad még valaha stb.) Pap János már kisgyermek korában vonzódott a könyvekhez. Mire 1867-ben iskolába ment, már az első osztály tudnivalóit ismerte. Már első tanítója számára feltűnt a fiú szorgalma és gyors felfogóképessége s ezért a szülőket arra biztatta, hogy taníttassák őt tovább. 1868-ban apja meghalt. A fiatal özvegy meg tudta tartani a birtokot, s így gyerekeit továbbra is iskolába tudta járatni. Apai örökségéhez hozzájutva módja lett arra, hogy tehetséges fiát továbbtaníttassa. Ennek folytán, Pap János 1874-től a csurgói gimnáziumban kezdte meg tanulmányait. Szépirodalmi próbálkozásai erre az időszakra esnek. Itt írta első versét, mely a bujdosó Rákóczi fejedelemről szól s itt érte első színházi élménye is. Végzős diákként a csurgói Fehérlő vendéglőben egy vidéki színész kabarészerű magánjeleneteit látta. A műsor Petőfi Őrült-jével zárult, s a színész rendkívül szuggesztíven, eljátszva adta elő a verset. Pap János az élmény hatására még aznap előadta társai előtt s ezzel olyan sikert aratott, hogy az Őrültet az iskolai záróünnepélyen is el kellett szavalnia. Tanárai, felismerve színészi, előadói képességeit, felajánlották, hogy a színi iskolába való bejutását támogatni fogják. Ha törik, ha szakad, színész lesz - határozta el. Ezt a szándékát azonban családja előtt titkolta. 1878-ban Budapestre ment, ott azonban a tanítóképzőbe iratkozott be. Tanulmányi eredményére tekintettel államsegélyre is felvették. A fővárosban aztán igazi színházat látott. Legelső élményei, a Népszínház előadásai (Sárga csikó, Falu rossza, A piros bugyelláris) nemcsak a színészi pálya