Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939)

476 VARGA EVA A rendes tagnak székfoglalót kellett tartani a hónap el­ső vasárnapján rendezett felolvasóülésen. A társaság legfőbb szerve a közgyűlés volt, választott tisztségvi­selői közül pedig a díszelnök, az elnök, a két aleinök, a főtitkár, a titkár, a pénztáros, az ellenőr és az ügyész képezte a „kormányzatot". Az egyesület szellemi irá­nyítását, a levelezés lebonyolítását, az irattár kezelé­sét, az évkönyvek szerkesztését a mindenkori főtitkár végezte. Ugyanő szerkesztette a helyi lapok számára az „irodalmi tájékoztató" rovatot is. A társaság tisztikarát 1904-ben a somogyi közélet akkori nagyságai és kiválóságai alkották. Elnöke a so­mogyi kulturális élet nagy öregje, a kormánypárti és ek­korra már konzervatívnak számító Roboz István. Alel­nöke Andorka Elek vármegyei főügyész, valamint dr. Obetkóné Szalay Fruzina, a századforduló egyik leg­jobb költőnője volt. Az egyesület lelke, azaz első főtit­kára - az ellenzéki újságíró, később az őszirózsás for­radalom kormányában honvédelmi államtitkár - Pete Márton kaposvári ügyvéd (Pete Lajos somogyi nóta­szerző főszolgabíró testvére) volt. Az egyesület a vidék, jelesül Somogy irodalom- és tudományszervező tényezője kívánt lenni. „... mert az irodalmi társaság vezet, ápol, utat egyenget, aztán erő­síti a hitet, neveli a tehetséget, közönséget teremt. S midőn a társaság megerősödött, munkálkodásával erősíti a nemzetet. Az ország vidékein levő irodalmi központok, mind meg annyi erőssége, vára a nemzet­nek!... Ilyen lesz a somogyi irodalmi társaság is, mely ideálokért lelkesedik!" - fogalmazta meg Roboz István lapja, a Somogy. 118 Hogy a társaság a hivatásának megfeleljen, igen fontosnak tartották a tehetségek al­kotásainak terjesztését: „...mert ha egy kezdő író csak maga áll vállalata mellett, elporlik, ha egy társaság üti rá a pecsétjét, sokkal biztosabb az eredmény." 119 - val­lották. Munkájukban számítani kívántak Somogy me­gye azon élő nagyságaira, „kik bár elszakadtak szülő­megyéjüktől, lelkükben mégis Somogyhoz vannak lán­colva és szívesen áldoznak azon az oltáron, melyet ré­gi otthonukban földiek emelnek." 120- írták a megalaku­láskor. A társaság működése szép reményekkel indult. Be­mutatkozó ünnepeik alkalmával Rákosi Jenőt, a kor hi­vatalos politikai, szellemi és irodalmi életének vezető személyiségét hívták Kaposvárra. A fényes, reprezen­tatív ünnepség után székfoglaló üléseket tartottak. Ennek ellenére csak rövid ideig sikerült összetarta­ni azokat az erőket, melyek hivatva voltak a kör fenn­maradását biztosítani. „Az utóbbi években már egyál­talán nem adott magáról életjelt a kör" - írja a Somogyvármegye című ellenzéki napilap 1909 márci­us 14-i száma (2. p.). „Pártoló tagjai elmaradoztak, a működő tagok érzéketlenné váltak, nem törődtek a kör dolgaival, 1906 október havában pedig maga az elnök, Roboz István is lemondott eme tisztségéről. Azaz hogy csak lemondott volna, ha lett volna kinek, ha lett volna, aki a lemondását tudomásul vegye. 1906 októbere óta nem tudott az elnökség egy ülést összehívni, helye­sebben: összehozni, mely Roboz István lemondását tudomásul vette volna és a továbbiakban határozott volna. Azóta van is, nincs is Berzsenyi Kör. Van, mert hivatalosan fel nem oszlott, meg nem szűnt és mert adósságai egyre szaporodnak, de viszont nincs, mert maga az elnökség is ott hagyta." 1907-től a társaság hanyatlásáról, csődjéről, fel­oszlásáról olvashatunk a helyi lapokban. Hogy mi volt az oka? Források híján csak találgatni lehet. Talán a középszerűsége, a színvonaltalansága, vidékisege? Mindenesetre erre utal a Somogyvármegye 1910. feb­ruár 14-i (2. p.) cikkében megfogalmazott kritika: „Ez az irodalmi kör sosem tett még semmit, kivéve, hogy néhány főgimnáziumi tanár felolvasta régi önképzőköri dolgozatát...." Bár a társaság tervezte a jelesebb irodalmi termé­kek és évkönyv kiadását (Id. az alapszabályt!), ezek megvalósításáról nem tudunk. Roboz István (1826-1916) Kossuth imája a kápolnai elesettek felett Volt egy érdekes, hazafias érzelmekre hatni kívánó olajnyomat divatban az 1890-es években, s a valamit magára adó függetlenségi érzelmű honfi lakásának éppúgy jellegzetes díszéül szolgált, mint ahogy a kocs­mai vendégszobák falán is nem egyszer megcsodál­hatta a látogató. A kép, mely tökéletesebb és gyarlóbb, giccsesebb változataiban egyaránt fellelhető volt, Kos­suth Lajost ábrázolta, amint térdeplő helyzetben imát mond a kápolnai csatatéren az elesettekért. A másola­tok ősforrása Székely Bertalan alkotása, melyet a fes­tő által ismert ima ihletett. A jobbára ezzel a szöveggel ellátott nyomatok nemzedékeken át népszerűek ma­radtak, különösen a szegényebb háztartásokban. Né­hányról még az 1960-as, 70-es évekből is tudunk, s ta­lán még ma is nyomára bukkanhatunk. E képnek, melynek szövegét csaknem minden eu­rópai nemzet nyelvére lefordították s a magyar ügy propagálására egész Európában elterjesztették, külö­nös története van. A szálak a somogyi Ádánd községbe vezetnek. Kö­zelebbről a falu nevezetes épületéhez, az 1835-ben épült Csapody kastélyhoz. Itt, ebben a bretagne-i ősi udvarházakra emlékeztető helyen húzódott meg 1849­ben Roboz István, a somogyi újságírás atyja (1904-től a Berzsenyi Társaság első elnöke), aki a szabadság­harc idején Noszlopy Gáspárnak, Somogy vármegye kormánybiztosának titkára volt. Az ádándi rejtőzködés idején Roboznak volt ideje felidézni az 1848-49-ben történteket. A vesztes kápol­nai csata hatása alatt megírta a sokak által Kossuth szerzeményének tartott imát. Eszményképe 1848-49 legnagyobb alakja, vezető politikusa, Kossuth Lajos volt. A fiatal Robozt képzelete a kápolnai csatatérre ra­gadta: odaálmodta a szabadságharc vezérét és elmon­datta vele azt a magasztos fohászt, melyet ábrándos írói lelke megteremtett 1849 márciusában. A szöveget báró Kemény Zsigmond Budapestre vitte, azt a honvé­delmi miniszter sokszorosította s több ezer példányban szétküldte az ország minden részére.

Next

/
Thumbnails
Contents