Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Bálint Csanád: Bizánc és a 6-7. századi kisszíjjas övek

42 BÁLINT CSANÁD altípus egyébként is csak formálisan, egy merev tipológiai szemlélet alapján sorolható ide, valójában az elterjedési területe, azaz a felhasználó közeg tekintetében - részben kronológiailag is - alapvetően eltér a másik kettőtől.) Mind az avar kutatás, mind általában a veretes, kisszíjas övek eredetének vizsgálata szempontjából két okból is a d) csoport, annak is annak d1 és 62 alcsoportjai a legfontosabbak. Elsősorban mert a többi típus és altípus annyira elvitathatatlanul európai eredetű, hogy a keleti származású avarság esetében még csak föl sem merülhet, hogy azokat ők fejlesztették volna ki, a divatjukat ők terjesztették volna el Európában. Másodsorban azért, mert a veretes, kisszíjas öv-típus mind a közép-európai régészetben uralkodó közfelfogás szerint, mind pedig a leletanyagban megfigyelhető tényleges gyakorisága alapján a 6-8. sz-i avarság jellegzetes viseleti darabjának számít. Most az említett közfelfogás megalapozottságát szeretném új adatok fényébe helyezve megvilágítani. A többi övtípussal való összehasonlításkor már az első pillantásra belátható, hogy a veretes övön a kisszíjak megléte vagy hiánya mindenképpen egy alapvető tipológiai jegynek tekinthető. A kisszíj megléte ui. e divat elterjedési területét és a használó közeget nézve annyira korlátozott jelenségnek, annyira kultúrspecifikus vonásnak tűnik, hogy nyilvánvaló: a kisszíjak eredetének, elterjedésének feltárása az, ami döntő módon hozzájárulhat a szóban forgó övtípus eredetének megfejtéséhez is. Ezt előmozdítandó, az alábbiakban egy olyan forráscsoportra szeretném felhívni a figyelmet, amelyik eddig - mind a témában közvetlenül illetékes bizánci művészettörténet, mind pedig az avar régészet számos kutatási jellegzetessége következtében - elkerülte a kutatás figyelmét. Úgy vélem, hogy e kutatási helyzet miatt a most megtárgyalandó adatok felhasználása többféle módon is gazdagíthatja a kutatást. Hogy az elkövetkező kitekintés nem lehet haszontalan, László Gy. azon véleménye mutatja meg, mely szerint a veretes, kisszíjas övfajtát Bizáncban nem viselték.

12 Egy ideje - de legalább is már a Mersin-i garnitúra ismertté válása (1896) óta - már feltétlenül tudjuk, hogy e véleménynek a birodalom területéről származó régészeti leletek ellentmondanak. Most az említett vélekedést a bizánci ábrázolások oldaláról nézve fogom megcáfolni. 1. Kutatási helyzetkép A kora középkori Közép- és Belső-Ázsia, valamint Közép- és Kelet-Európa valamennyi, e kérdésben érintett ethnokulturális csoportjának régészeti és kultúrtörténeti értékelése során szinte axiómaként szerepel a veretes, kisszíjas öv steppei eredetével kapcsolatos felfogás.

13 Ez lényegében egy tudományos közhellyé vált, méghozzá nemcsak a steppei, de a közép-ázsiai régészeti kutatásban is, sőt, gyakran föllelhető a témában érintett déli germán népek régészetében is - mindeközben magát a problémakört senki sem vizsgálta meg alaposabban, ill. e közvélekedés megalapozottságát sem vonta kétségbe. Ezen axióma elterjedtségének ill. a témakör taglalását meghatározó szemléletmódok illusztrálására - a rendkívül sok szálból összetevődő kutatástörténet teljes áttekintése nélkül

14 - elegendőnek látom, hogy a különböző kutatási korszakokból és tudományos iskolákból egy-egy példát hozzak itt fel. 7943-ban N. Mavrodinov a nagyszentmiklósi kincs elemzése kapcsán a dunai bolgár és az eurázsiai steppei veretes övek török - sőt, burkoltan: bolgár-török! - eredetéről is értekezett s a „bizonyítékai" sorában még egy újkori kozák övre is támaszkodott, mely véretekkel díszített és kisszíjakkal ellátott. Pánbolgár felfogása szerint a bolgár-törökök voltak azok, akik nemcsak Bizáncban magában, de az itáliai langobárdok körében is elterjesztették a veretes övet.

15 (Mindjárt látni fogjuk: e szemléletmódnak a hazájában néhány éven belül meglett az ellenreakciója.) Az avar és általában a közép-európai régészeti kutatásban László Gy. 7955-ben megjelent nagyhatású könyve volt az, mely - különösen a közép-európai kutatásban meghatározó módon járult hozzá a veretes öv steppei eredetével kapcsolatos általános nézet elterjedéséhez.

16 (E mű nyomán terjedt el a steppei régészetben elsősorban a magyar régészek körében - az övnek magának és különösen a kisszíjak számának rangjelző szerepével kapcsolatos közvélekedés is.

17

) Tőle függetlenül, hasonló jellegű szemlélet volt jelen a (volt) szovjet kutatás igényesebb részében is: V. I. Raspopova 1965-ben közvetlen összefüggést látott a türk birodalom földrajzi kiterjedése és a veretes, kisszíjas övek elterjedése között.

18 Egészen nyilvánvaló, hogy Közép-Ázsia jeles kutatónője előtt ismeretlenek maradtak az egykorú és ugyanilyen típusú bajor, alamann és itáliai langobárd övek, dehát ez a szemléletmód jellemezte az előbb említett két művet és általában a steppei régészeti kutatást is.

19 A Leningrádban ill. Szentpétervárott élő kutatónő esetében egyedül az a teljesen érthetetlen, hogy a figyelmét miért, hogyan kerülhette el még az a bizánci garnitúra is, melyet a munkahelye közvetlen szomszédságában, a férje munkahelyén (Mersin, Ermitázs) őriznek. 7979-ben R. Christlein, a bajor és alamann régészet specialistája szintúgy látta ugyan az Alpoktól É-ra elterjedt veretes, kisszíjas övek itáliai (bizánci) kapcsolatait, de azok keleti, végső soron: steppei gyökereinek gondolatától nem tudott szabadulni.

20 E nézet a napjainkban is változtatás nélkül él a meroving régészeti kutatásban.

21 A steppe és a germánok mellett ugyanez a közfelfogás mutatható ki egy harmadik kulturális régiónak, a kora középkori Közép- és Belső-Ázsia kutatásában is: 7969ben a Taq-i Bostan-i szikladombormű ábrázolásainak viselettörténeti elemzése (G. Gropp), majd 7974-ben és 7978-ban néhány iráni öv-lelet közlése során (R. Ghirshman, J. Werner), 1978-ban pedig a párthus és szászánída Irán öveinek áttekintésekor (Cs. Bálint) a veretes, kisszíjas típus esetében eleve abból a prekoncepcióból indultak ki, hogy ez az öv steppei eredetű lehet s hogy az avarok terjesztették el Európában.

22 A fentiekben illusztrált közfelfogástól két szerző fogalmazott meg érdemben eltérő gondolatot; ez a kutatás figyelmét teljesen elkerülte. N. Mavrodinov 1943-