Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Imrő Judit: A református vallás szakrális tárgyai a Belső-somogyi egyházmegyében

A REFORMÁTUS VALLÁS SZAKRÁLIS TÁRGYAI A BELSŐSOMOGY! EGYHÁZMEGYÉBEN 427 Az egyházi múzeumi gyűjteményekben is ritka, az egy időszakban használt, 18. századi keresztelőkanna és vízfelfogó tál. A kutatás során az egyházmegyéből két garnitúra is előkerült. A nagybajomi évszáma szerint 1788-tól van a gyülekezet tulajdonába, a bolhási keresztelő felszerelés is 18. századi. (6. fotó) Szórványosan fordul elő, hogy a klenódiumok általános gyűjtőkörű múzeumokba kerülnek. Gönczi Ferenc, múzeumunk első igazgatója a leltárkönyv 427. tételeként „régi keresztelő kannát", 428-as tételként „keresztelő tálczáf jegyzett be. Mindkét tárgy a Zselickisfaludi Református Egyház ajándékaként került a múzeumba, 1924-ben. (A keresztelőedények sajnos nincsenek már meg.) Az úrasztali- és keresztelőedények mellett sokfélék a textíliák is. Az úrasztala letakarására szolgáló nagyméretű terítők mellett vannak kisebb kendők is, amik az úrvacsora - és keresztelőedények letakarására szolgáltak, illetve az asztal közepére terítették őket. A templom egyéb berendezési tárgyait - a szószéket, a szószékfeljárót, a papi széket (Mózesszék), valamint az énekjelző táblákat is leterítették. Takács Béla kutatásaiban arra is talált adatot, hogy a különféle terítők mellett szőnyeg is volt az eklézsia birtokában. Az 1816-os csurgói leltár szerint „három szőnyeg, egy az asztalon, egy a prédikátor ülőszékén, egy az asszonyok első székje könyöklőjén" volt. (TAKÁCS В., 1983. 126.) Torkos Jakab püspök vizitációs jegyzőkönyve szerint templomi textíliákból nem volt hiány. Az összeíró több gyülekezetről megjegyzi, hogy „keszkenők, abroszok vágynak" (Szenna, Gige, Hedrahelly, Szilváskisfalud, Csoknya), a jádi eklésia esetében vannak „keszkenők igen bőven, abroszok is" Egy-egy esetben a terítők tisztasága (Kadar-kut), és szépsége (Hetes) is megállapításra kerül. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv az úrasztali edények egy részéről megtudjuk, milyen anyagból készültek. A textíliák esetében csak azok mennyiségre, illetve a méretekre van utalás, megkülönbözteti a nagy, úrasztala leterítésére szolgáló abroszokat, és az edények letakarására való kisebb méretű keszkenőket. A Belsősomogyi Egyházmegyéből eddig nem került elő 18. századi évszámos textília, azonban a nagykanizsai gyülekezet kopott kendője 18. századi hímzésről tanúskodik, melyen úrihímzés nyomai ismerhetők fel. Az 1942-es összeírás nem említi meg ezt a tárgyat. A terítő nagyon rossz állapotban van. Nagy részéről lekopott a fonal, így jól látszik az előrajzolás nyoma. A Belsősomogyi Egyházmegye másik régi térítőjéről pontosan tudjuk a készítés időpontját, illetve a megrendelő nevét. A nagybajomi aranyskófiumos hímzésű nagyméretű selyem terítőt ekkor ajándékozta Sárközy Istvánné sz. Chernél Eszter az eklézsiának, „N BAJOM R EKLESIAÉ CHERNÉL ESZTER". Mentő szép példája a földesúri adományozásnak. A gyári előállítású terítők a 19. század közepétől kerülnek templomi használatra. A 19. század végén divatba jönnek a bordó bársony, aranysárga gépi hímzései készült templomi textíliák. Ezekre a térítőkre gyakran hímezték a református szimbólumokat. A református szimbolikában a kalász az úrvacsorai kenyeret ábrázolja, de jelenti a feltámadást is, mert a romlandóságra elvetett magból új élet fakad. Református értelmezés szerint a szőlőfürt Krisztus vérére emlékeztet, illetve az úrvacsorai bort szimbolizálja. (TAKÁCS В., 1986. 103.) A kehely is Krisztus kiontott vérére utal. A Csurgó-Alsoki gyülekezet 1930as években készült térítőjére is ezeket a jelképeket hímeztették az adományozó asszonyok. A két világháború közötti időszakban annyira népszerűek, hogy szinte valamennyi egyházközség vásárol bordó bársony garnitúrát, mivel a gyülekezetek azt tartották ünnepélyesnek. Ezek a textíliák napjainkban is közkedveltek. Ezzel egy időben kezdődött meg a pogári kézimunkák hímzés, horgolás - felajánlásának divatja is. A templomi textíliák külön csoportját a paraszti szőttesek képviselik. Azokban a falvakban, ahol magas színvonalú szövéskultúra alakult ki, a terítők között mindig szerepel - több időszakban készített - szőttes is. A darányi úrasztali terítő 1890-es évszámozású. Az ugyancsak darányi szószékföljáró öt méter hosszú takaróját 1900-ban szőtték. Készítője 100 évvel ezelőtt arasznyi, szabályos betűkkel örökítette meg benne a nevét és a dátumot: „TÓT ÖRZSE 1900" Az 1942-es összeírás a Beisősomogyi Egyházmegye 65 egyházközségének szakrális tárgyait vette számba. Közülük csak négy eklézsiánál tesz említést az úrasztali térítőkről. A szerző a csökölyi gyülekezetről megjegyzi, hogy „több régi úrasztali szőttes és selyemtérítője", Görgetegrérféől, hogy „szép, arannyal díszített bársony úrasztali terítő"-je van, a komiósdi reformátusok „értékes úrasztali térítője 1861-ben készült", a nagybajomi úrasztali terítő „művészi munka". (KOVÁTS J. I., 1942. 432-444) A négy kiemelt terítő közül csak a nagybajomiról van tudomásunk. A református vallási gyakorlat és templomhasználat nem határozott semmit a textíliákra vonatkozóan. Megegyeznek az adott korszak világi használatra szánt darabjaival. Tárgyleírások I. Bortartó kannák 1. Úrasztali kanna, ón, Somogyjád, 17. század A 22,5 cm magas bortartó kanna széles peremes talpon áll, teste hengeres, fedele sima, makk alakú billentővel, szalagfüle S betű formájú, kiöntője nincs. Fedelében ICT mesterjegy kancsó ábrázolásával. Díszítménye vésett 2 soros vonaldísz. Pápa, Sj. 87.3.78. 2. Úrasztali kanna, ón, Magyaregres, 1768. (1. fotó) A 30 cm magas bortartó kanna peremes talpon áll, teste hengeres, fedele boltozatos, gömb alakú billentővel, füle fordított S betű formájú. Kiöntője ajakos típusú. Díszítménye: a kannatestet 3 mezőre osztó, egyszerű körbefutó öntött vonaldísz. A középső mezőben finom vésett felirat található: Magyar Egres Sz. Ekl. A Szalay Kováts János Ma да jo Akarat: Pápay Josef Uram Prédikátor ideje Ben Ajándékozott * : > 1768