Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Knézy Judit: Németek és magyarok a Dráva mentén

Németek és magyarok a Dráva mentén

1 KNEZY JUDIT Somogy megye paraszti kultúrájának történeti, táji tagolódásával több tanulmányomban foglalkoztam az 1970-es évek végétől kezdve. A magyar népességen kívül elsősorban a horvát nemzetiségi csoportokat kutattam tüzetesebben.

2 A német nemzetiségek néprajzi sajátságait, helyét a többi csoporton belül sokkal vázlatosabban tárgyaltam. Ezért a közelmúltban elkezdtem e hiányosságok pótlását a történeti források feltárásával. A XVIII. századi, XIX. század eleji német betelepítések egy részének az volt a célja, hogy munkaigényes növények termelésére biztosítsanak hozzáértő kezeket, pl. a dohány művelésére. Több szerző résztanulmányai után Szita László 1993-ban megjelent, a somogyi nemzetiségek betelepítését is tárgyaló kötetében addig nem ismert külföldi és addig fel nem tárt hazai források bevonásával adott összefoglalót - többek között - a német és osztrák anyanyelvű csoportok beköltözésének fázisairól.

3 További sorsuk, agrártörténetük, néprajzi jellegzetességeik megrajzolása csak részben történt meg. E kérdéskörök vizsgálatába kapcsolódtam be úgy, hogy a betelepítések történetéhez is hoztam új adatokat. Jelen dolgozatomban szeretnék a délnyugat-somogyi területen dohánytermesztésével hírnévre szert tett Szulók és Barcs községek német lakosságának betelepítéséről, a magyar falvak gyűrűjében való helyzetükről, mintegy két évszázadon keresztül betöltött szerepükről szólni, egy kisebb paraszti gazdasági körzetben való jelentőségüket kiemelni. Külön részben foglalnám össze, hogy az emlékezésanyagban mi derül ki e két község németségének kapcsolatairól a környező magyar és a horvát falvakkal, az uradalmakkal és egyházi intézményekkel. A kiválasztott falvak részben a belső-somogyi nagytáj dél-keleti szélén, a Zselictől dél-nyugatra, részben a néprajzosok által Szigetvidéknek

4 nevezett táji-történeti csoport dél-nyugati peremén fekszenek. A török kiűzése utáni időszaktól kezdve a Széchényiek csokonyai (ma Csokonyavisonta) uradalmához tartoztak. A magyar falvak e területen többnyire folyamatosan lakottak maradtak vagy hamar visszaköltöztek, de vannak itt olyan helységek is, melyeknek népe hosszabb bujdosás után a XVIII. sz. elején visszaköltözött eredeti lakóhelyére vagy környékére (mint Komlósd);

5 örökös jobbágyokká süllyesztette őket hamarosan az uradalom, amelyhez tartoztak. Családjaik nagyobbrészt reformátusok ebben az időben (Kálmáncsa, Csokonya, Visonta, Darány, Komlósd, Homokszentgyörgy). E falvak nagy határúak, aránylag jó legelőik vannak, homokos földjeiken inkább jó rozs terem, mint búza, területük kukorica termelésére is rendkívül alkalmas. A Drávához közelebb fekvő falvak folyóvízi öntésterületeket is magában foglaló (Kálmáncsa, Darány) földje már a búzának is kedvezett és jó minőségű kukoricának is. Uradalmi kezdeményezésre a XVIII. század folyamán itt átvonuló sumadiai sertésnyájak ellátására fokozottabban álltak rá a jobbágyparasztok a kukorica termelésére és eladására.

6 Az uradalmak ebben az évszázadban csökkentették marhakivitelüket és maguk is a sertésexportra álltak rá. A jobbágyok továbbra is szívesen foglalkoztak borjúneveléssel, marhahízlalással, amelyeket vásárokon értékesítettek, a sertést inkább önellátásra tartották.

7 A paraszti lakosságnál a kukorica fontos kenyér, tészta, kása, pépalapanyaggá vált, de az említett községekben tisztán kukoricás kenyere csak a nagyon szegényeknek volt.

8 A burgonya termelésére a nagy XIX. század eleji ínségeket megelőzően e vidéken inkább a tehetősebbek tettek kísérletet. Csak az 1810-es évek éhínségei tették népélelmezési cikké, a szegények mindennapi eledelévé. Eladásra csak az 1850-es évektől kezdték termelni éppen itt a dél - somogyi homokon, nagyobb mértékben csak 1920 után.

9 A Dráva menti területek horvátjainál a nagyarányú kukoricatermelés és különleges étkezési fajta behozatala a tisztán kukoricás kenyeret tette általánossá hosszú időre még a módosabbaknál is. A Széchényiek csokonyai uradalmában a XVIII. század folyamán még aránylag nagy erdőségek álltak rendelkezésre. így a jobbágyok épület- és tűzifa kitermelését viszonylag későn kezdték korlátozni, a faépítkezés (borona, favázas-talpas)o az 1804-5. évekig általános volt. A legeltetés is részben a jobbágytelkek után járó községi, részben az uradalomtól bérelt erdőkben zajlott.

10 E faluközösségek közé ékelődött a XVIII. század második felétől két, a fentiektől eltérő jogállású, eredetű, nyelvű, összetételű, részben vagy teljesen újjátelepített község, amelyek népének fontos szerepe volt a dél-somogyi dohánytermelés meghonosításában, felfejlesztésében, s e kisebb körzet más gazdálkodási ágaiban is: kapások művelése, borjak, csikók nevelése, fuvarozás. Szulók pusztát 1750-ben kelt szerződéssel német lakosokkal telepítette be Széchényi László. Visszaemlékezések szerint Württembergből jöttek.

11 E falu kezdettől egységesen katolikus népű, a telepítésnek ez feltétele volt. Már az első szerződés említést tett a dohány termeléséről egyelőre úgy, hogy nem jár utána, sem a kerti vetemények után kilenced vagy tized. A szulókiak szerződéses, szabad költözéses jobbágyokká lettek, három évi mentességet kaptak az árenda, kilenced, tized és a robot teljesítése alól. Az 1767.évi urbárium már arról szól, hogy robotjukat készpénzzel váltják meg.

12 Ennek megújítását 1776-ban kérték azzal indokolva óhajukat, hogy életüket szénégetésből,

13 aratás-