Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Stamler Imre: Hatalom és vas. Miért kutatjuk a fejedelmi vaskohászati telepeket Somogyban?

HATALOM ÉS VAS 241 MIÉRT KUTATJUK A FEJEDELMI VASKOHÁSZATI TELEPEKET SOMOGYBAN? renciánkon hivatalos tájékoztatás lesz a rovásírásról és ott minden érdekelt nyilatkozhat, az egyoldalú tájékoztatás tiltakozásom ellenére megjelent. Sokan úgy vélték, hogy ez nekem is ártott. Lehet. Székely vagy magyar? A rovásírásról szóló újságcikkek és a hivatalos tájékoztatások is egyoldalúak voltak. Vékony Gábor konferenciánkon a somogyi vaskohászati kutatást úgy írta le, mintha az felülről szervezett országos kutatási program következménye lenne. A fúvókáról azt állította, hogy „az ásató biztos szeme ezen a töredéken feliratot fedezett fel, és a régészek állapították meg, hogy ez székely írás." Vékony szerint a hat jelből kettő nem írásjel, csupán íráspróba. A négy jel olvasata FONÁK, vagy FUNÁK. Ezt a székely írást szerinte a Dunántúlon találta fel valaki 863 után. A konferencián azonnal parázs vita keletkezett. Kiss Ágnes azt állította, hogy a régészek nem akarták elismerni, hogy rovásírást fedezett fel a cserépen. Azt mondták, ez valami növényi lenyomat. Mivel nem tudták elolvasni a jeleket, ezért vitte haza férjének megfejtésre. Berkesi kitartott saját megfejtése mellett. A vitát nem lehetett eldönteni, mivel nem volt a helyszínen sem az eredeti cserép, sem hiteles fénykép. Ezért a hivatalos tájékoztatást a szakemberek nem tartották szakszerűnek, tudományosan korrektnek. Tűrhetetlennek tartották, hogy csupán rajzokkal történt a bemutatás. Kifogásolták azt is, hogy miért nem több szakértő kapott megbízatást. A kettős honfoglalás kérdése ezt követően vált szenzációvá, mert az újságírók ezt tartották igazi hírértéknek. Miért nem lesz Bű-bodrogon őskohászati múzeum és millenniumi emlékhely? Sajnos a szakvéleményt író két régész nem támogatta álláspontomat, és nem indokolták meg, hogy miért kell őskohászati múzeum és történelmi emlékhely Bodrogra. Magyar Kálmán csupán védőépületet javasolt, „akár múzeumi szinten is," de hogy ez alatt mit ért, az nem világos. Gömöri János konzultánsi szakvéleménye lényegretörőbb, konkrétabb. Kiemeli, hogy a vasasok etnikumát a rovásírás egyértelműen magyarnak bizonyítja. Egyetértek. Aligha igaz az, hogy az írás egy vasas férfi pajzán üzenete a műhelyben dolgozó egyik nőnek. Valószínűtlen az is, hogy „az alsóbűi kohótelep jól illeszkedik a Magyar Kálmán által feltárt nemzetségi központ településtörténeti egységébe." Itt ugyanis X. századi bői építményt, települést nem tártak fel. A vaskohászati telep pedig nem a nemzetségfőé volt, hanem a trónörökösé vagy a fejedelemé. Programunk elleni méltatlan támadásnak tartom ezt az állítását: „Bemutatás szempontjából feltehetően annyit lehet kihozni a bűi műhelyből, mint amit a somogyfajsziból." Ha így lenne, akkor valóban kérdéses lehetne új múzeum építése. Ellentmond a józan észnek ez az állítás, mivel Bodrogon háromszor több műhely, hatszor több kohó van, mint Fajszon. Továbbá van itt két lepénysütő kemence és sok egyéb mellett írásos kultúránk első bizonyítéka. Ez minőségileg és mennyiségileg is más, mint a fajszi. Megrendítő számomra a másik javaslata. A három műhelyből az egyiket elpusztíthatónak tartja. Vajon mit tettek volna a norvégok az olyan szakértőjükkel, aki az Osebergi hajó egyharmadát elpusztította volna? A leírtak érthetővé teszik, hogy kutatásom előtt miért semmisült meg minden feltárt vasolvasztó telep. (2) A régészek kifejezései ismétlődnek a minisztériumi elutasítás indoklásában: „Tárcánk szakfőosztálya véleménye szerint az ilyen értékes helyi kezdeményezések esetében is törekedni kell a realitásra. Alsóbűtől harminc kilométer távolságra, Somogyfajszon már létesült X. századi «in situ» kiállítóhely. A földrajzi közelség nem indokolja hasonló bemutatóhely létrehozását Alsóbűn, miközben Somogyfajszon egyre nagyobb nehézségbe ütközik a kiállítóhely fenntartása, a régészeti emlékek állagának megóvása, a folyamatos karbantartás, amely problémák a régészeti emlékek folyamatos pusztulásához, illetve megsemmisüléséhez vezethetnek." Látható tehát a szakemberek azonos gondolkodása és értékítélete. Elképesztőnek tartom azt az állítást, hogy a leletek az őskohászati múzeumban vannak veszélyben, és nem a múzeumok raktáraiban, vagy a szántóföldeken. Látható, hogy a szakfőosztály csupán kiállítóhelyről, bemutatóhelyről beszél, és nem őskohászati múzeumról és emlékhelyről. Az egész kutatást csupán értékes helyi kezdeményezésnek tartja és nem látja ennek országos és nemzetközi jelentőségét. Pedig ilyen nemzeti kulturális örökség nincs sehol a világon úgy bemutatva, ahogy mi terveztük. Mindez kulturális, turisztikai látnivalónak is páratlan lenne a somogyfajszi, a somogyvári és a szentjakabi emlékhelyekkel együtt, ha az emlékhelyek európai színvonalúak lennének. Mi ezt szeretnénk, ezt akarjuk. (2) Gömöri János ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Az első ásatási idény befejeztével azt javasoltam, hogy a műhelykomplexumnak csak az épebb műhelyrésze legyen bemutatva, további részletei, a X. században szétrombolt kohómaradványok azonban ugyanúgy, mint Somogyfajszon visszatemetésre kerültek volna. A földdel való visszatemetés nem a leletek megsemmisítését, hanem védelmét jelenti." megj. K.I.SZ.