Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Stamler Imre: Hatalom és vas. Miért kutatjuk a fejedelmi vaskohászati telepeket Somogyban?

238 STAMLER IMRE egészben összegyűjtetni, hogy kiszámíthassuk a telep vastermelésének a teljesítményét. Kellő bizonyítékokat szerettem volna szerezni az őskohászati múzeum és történelmi emlékhely építésének igazolásához, indoklásához. Hogy történt az ásatás? A régész kutatótársként bánt velem, és oda helyeztette a szelvény karóit, ahova kértem. Először egy 5ször 5 méteres területről dobáltattuk el a szántott földrészt, majd még ezt két és félszer ötös szakasszal megtoldottuk. Amikor ez megtörtént, valóban láthatóvá vált, hogy a műhelyt eltemették, és a szélénél látszott a sárgás, eredeti talaj. A kohóknak itt kell lennie. Ezért elkértem az egyik munkás lapátját, és a hajdani bejárattól három lépést tettem a dombtető felé. Azt mondtam, hogy itt kell lennie az első kohónak! Megtoltam a lapátot, és eltoltam a földet, mintegy három centiméter mélyen. Ott látszott azonnal az egyes számú kohó kéményének a piros gyűrűje, s benne a fekete föld, amivel ezer éve megtöltötték. A lábamba szállt a vér, szinte összeestem, alig tudtam megszólalni, Azt mondtam a csodálkozó régésznek és munkásoknak, hogy ne örüljenek még, hátha mindez véletlen. Ezért spaknival, majd az ujjaimmal mélyíteni kezdtem a kohó belsejébe. Kiszedtem a tölteléket, S amikor a kohó öblét elértem 35 cm mélyen, és ott megéreztem a rátapadt rücskös salakot, akkor üvöltöttem ki magamból a belém szorul feszültséget!... Nem lehet leírni, hogy mit éreztem ekkor. Mintha kezet fogtam volna őseimmel, mintha áthidaltam volna egy évezredet az időben! Az élményt meg akartam osztani mindenkivel, ezért az kértem, hogy mindenki nyúljon a kürtőbe és érezze azt, amit én. Ezt követően megmondtam, megmutattam, merre lesznek a kohók... Másnap megjelent a Somogyi Hírlap két újságírója. Közösen nyilatkoztunk a felfedezésről. A cikknek ez volt a felvezető szövege: „Tíz éve tudott, hogy Bodrogon is őskohókat rejt a föld. Stamler Imrének ennyit kellett várnia, hogy a leletmentő ásatáson a kukoricával vetett szántóban rábukkanjon a kohó nyílására, és belekiabálhasson a bodrogi határba: Megtaláltam!!!" A cikk címe alapítványi programunknak megfelelt. „Ami a vikingeknek a hajó!..." A cím tehát egyértelműen utal arra a tervünkre, amit itt akarunk megvalósítani. A cikk jelzi, hogy itt európai jelentőségű lelet van, és úgy akarjuk megmutatni a világnak, mint ahogy a norvégok a viking hajókat. A nagy örömbe másnap üröm is került. Az ásatás nem úgy folytatódott, ahogy kellett volna. A három kohó után szerettem volna látni a többi kéményének bizonyítékát. Ezért azt kértem, hogy az ásatás északra folytatódjon. Mivel reggel nem voltam a helyszínen, Somogyfajszra és Bodrogra kellett mennem, ezért viszszatérve azt láttam, hogy Költő László és Magyar Kálmán a szelvényben dolgozott. Kiderült, hogy telefonon Gömöri Jánostól azt az információt kapták, hogy árkot kell vágni a műhely középpontjából az 1. számú kohó felé a mellnyílásig. Költő László a szelvény északi sarkában kereste a műhely bejáratát. A helyszínre érkezve megkérdeztem, hogy miért ezt teszik. Azt mondták, nem a déli részen, hanem északon volt a műhely bejárata. Egy óra múlva azonban itt egy újabb kohó került elő, azon a helyen, amit előre bejelöltem. Tehát itt nem lehetett bejárat. Ezekkel a munkákkal eltelt az idő, s mivel a földet az északi részre dobálták, ezért újabb kohókat nem tudtunk bizonyítani. Erre pedig égetően szükségünk lett volna, a kormányzati támogatás elnyeréséhez. Bármilyen hihetetlen, az öt kohó a régészeket még mindig nem győzte meg arról, hogy itt olyan jelentős telep van, mint amilyet tíz év óta állítok és amit nemzeti kulturális örökségként, ereklyeként be kellene mutatni az államszervezés millenniumi évfordulóján. Ez rövidesen egyértelműen bebizonyosodott. Az első ásatás után az ásatás vezetőjével megbeszéltem, hogy kormányzati támogatást kérünk Alapítványunk nevében őskohászati múzeum és nemzeti történelmi emlékhely létesítésére és ennek az ereklyéje lesz a feltárt műhely. Ezért a lelőhelyet nem temettük vissza, hanem a somogyjádi önkormányzat pénzén befedtük takaró anyagokkal és fóliával, abban a reményben, hogy majd az illetékesek megnézik a kohókat, és segítségükkel megtehetjük azt, amit már Fajszon megtettünk. Ezért azt kértem az ásatásvezetőtől, hogy minél előbb készüljön el a kormeghatározó mérés, és felterjesztésünkhöz kapjak fényképeket, rajzokat, ásatási összegzést. Három hónapig vártam erre hiába. Ezért augusztus második felében ásatásvezetői dokumentumok nélkül írtam le véleményemet. A kormányzati támogatást alapítványunk és három önkormányzat polgármestere kérte Hámori József minisztertől. Három héten belül egyetértő választ kaptunk, és Vissy Zsolt helyettes-államtitkár támogatást ígért a kutatáshoz és az építkezéshez - a múzeumon keresztül. Ezután kezdeményezésünkhöz csatlakozott még két önkormányzat, és a megyei vezetés is. Pálfordulás Többszöri szóbeli és írásos kérésem után elkészült az ásatásvezetői dokumentáció. Amit az ásatásvezető a lelőhelyről leírt, az ellen nincs kifogásom. Azt azonban elfogadhatatlannak tartom, hogy a vaskohászati ásatást az ő nemzetségi kutatásának folytatásának és gyümölcsének tartja, s az alapítványi kutatási programról szót sem ejt. Még érthetetlenebb volt, hogy összegzésében nem javasolta az őskohászati telepet múzeumban és emlékhelyen védeni és bemutatni. Amikor megkérdeztem írásban ennek az okát, ezt válaszolta: „Nekem nem volt tervemben, hogy Bű-Bodrogon emlékművet építtessünk 2000-ben vagy 2001-ben. Ilyen tervek készítése a polgármesterekre tartozik." Senki nem vitatta, hogy az ásatásvezetőnek nem volt terve a lelőhely védelmére, mindenki tudja, hogy erre nekem és az alapítványnak volt programunk. A polgármestereknek még inkább nem lehetett, hiszen ők