Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000)

Vékony Gábor: A Bodrog-alsóbűi felirat

A BODROG-ALSÓBŰI FELIRAT 221 tében is. Vagyis, ha ez a szabályszerűség valóban érvényesült feliratunknál (márpedig a régi előzményre visszavezethető székely naptár következetessége miatt ezzel kell számolnunk), akkor az olvasat: fúnak Egy esetleges * fonák olvasat a lelet egyértelmű 900 körüli keltezése miatt kizárható, de persze számba vehető, hogy a magánhangzók kiírására vonatkozó szabály nem érvényesült, tehát feltehetnénk *fonak, * fonák, *funak, *funák, *fúnak olvasatokat is. Számolhatunk azzal is, hogy a szó kiíratlan szókezdő magánhangzóval olvasandó (a-, /-, о-, u-). A székely írás olvasási gyakorlata szerint a betűket betűneveiken olvasták, tehát a felirat olvasata *efúenáek volt (ef-ú-enáek). Ezek a körülmények nehezítik a felirat értelmezését. „A kis felirat sokféle jelentésű lehetett" - írja An-Nadím, a 10. században a türkök írásával kapcsolatban (Marquait J.: 1898. 169., Munkácsi В.: 1905. 119., Sebestyén Gy.: 1915. 156.). Korábbi tanulmányaimban „sokféle jelentést" vettem számításba a bűi felirat kapcsán (Vékony G.: 1999a. 227-8., 1999b. 40-42.). Ezek többsége az ott elősorolt okokkal kizárható, a bűi lelet kronológiai helyzetének egyértelművé válása után ezek elvetése még inkább egyértelmű, így azokkal az olvasatokkal, amelyek 900 körül elképzelhetetlenek, a következőkben nem foglalkoznánk. Azonban még ekkor is több értelmezési lehetőségünk van. *\.*Fúnák, *Afúnák stb. személynév. Ez esetben a tárgy készítőjének, tulajdonosának, tulajdonosainak stb. neve lenne. Ilyen személynévre azonban nincs adatunk, s ilyen vagy hasonló személynevet az itt 900 körül feltehető nyelvi környezetben nem is tudunk feltenni. Székely írással csak magyarul írtak, mi több, a székely írást éppen a magyar nyelv hangállományára alakította ki megalkotója (vö.: Vékony G.: 1999b. 40.). Személynév vagy személynévi alak esetében természetesen nemcsak magyar szóval számolhatunk. Ilyen személynevet azonban a magyaron kívül sem ismerünk (ha netán valakiben felötlene fonák 'Kehrseite' szavunk, illetve annak esetleges személynévi használata, vegye figyelembe kései feltűnését, s azt a körülményt, hogy eredetileg bizonyára ötvös műszó, amelynek magyar etimológiája aligha van, vö.: TESZ). 2. Igei alak: fúnak 'fújnék, ich würde jmd blasen/ anblasen/ anfachen', tehát óhajtó-feltételes mód, jelen idő E/1. Itt az irodalmi alak fújnék (illetve nyelvjárási és választékos fúnék), a nyelvjárási, illetőleg szubstandard fúnak, fújnák alakot kései keletkezésűnek tartják (Simonyi Zs.: 1895. 630., Barczi G.: 1990. 67. stb.), s az első ilyen illeszkedett alak valóban csak a 16. században jelentkezik (1526: wolnak LevT. I. 3. a Vas megyei Szarvaskendről). Az illeszkedett „én járnák" típust a múlt század végén, a Dunántúlon a Repce vidékén, Pest megyében Vác és Túra vidékén, Nógrád megyében Füzesgyarmaton, Losoncon, Bars megyében, Gömörben Rozsnyón, a Turóc völgyéből jelzik (Simonyi Zs.: 1895. 630.), e század harmincas éveiben, a nyugati nyelvjárásban, egyes palóc nyelvjárásokban, Bácskában, Szeged, Nagykőrös környékén általános (Horger A.: 1931. 112.), s mára általános lett a szubstandard köznyelvben. Ezek az adatok valóban az illeszkedett alak kései keletkezéséről és fokozatos terjedéséről tanúskodnak. Az óhajtó-feltételes mód jelét Budenz József óta -n + -k képzőbokorra vezették vissza (Budenz J.: 1894. 357., Szinnyei J.: 1927. 112., Horger A.9 1931. 116., Collinder, В.: 1960. 307., Hajdú R: 1966. 136-7. stb.), sőt Hajdú Péter a *-nek módjelet az uráli korra rekonstruálja (Hajdú R: 1966. 71., 1981. 154. stb.). Ezzel szemben már Simonyi Zsigmond (éppen az „én járnék' típus miatt) arra gondolt, hogy a módjel eredetileg -j elemet tartalmazott (Simonyi Zs.: 1889. II. 253.), Barczi Géza pedig arra mutatott rá, hogy a *-nek módjeí feltevése hangtani nehézségekkel jár (*-nő származékát várnánk), s az elbeszélő múlt jelével való párhuzamosság miatt a módjel előzményét *-n + -/alakban rekonstruálta (Barczi G.: 1973.). Barczi felfogását a finnugor nyelvészek is elfogadták (Rédei K.: 1991. 547., 1998. 41., Bereczki G.: 1996. 52. stb.), Hajdú Péter viszont továbbra is kitart a PU *-nek módjel feltevése mellett. Az általános felfogás szerint az általános ragozás E/1, személyjeles alakja az eredeti palatális változat közvetlen folytatása lenne (Barczi G.: 1990. 37, 59. stb.), sőt a HB. eneyc, s a KT lelhetneync alakjai még az eredetibb kettőshangzókat őriznék (Barczi G.: 1990. 37., vö.: Horger A.: 1931. 116., Hajdú R: 1966. 137. stb.). Magam korábban a feltételes mód jelének eredetéről szóló Bárczi-féle tanítást elfogadva, ezzel szemben Horger Antalra és E. Abaffy Erzsébetre hivatkoztam (Vékony G.: 1999b.: 41-2.): „Hogy az ősibb várnék alak é hangja a nyelvterületnek csak egy részén illeszkedett, vagy helyesebben, hogy az illeszkedett (én) várnák alak nem tudott köznyelvivé válni, annak (mint az elbeszélő múltú várék > várak alak esetében is...) ismét csak az az oka, hogy az illeszkedett várnak alak kétjelentésű, ... tehát kevésbé volt alkalmas az 'ich würde jmd warten' fogalom kifejezésére, mint az ősibb egyjelentésű, tehát félreérthetetlen várnék alak." (Horger A.: 1931. 112., vö.: uo. 101.); „Nehéz eldönteni, hogy ez a -né az eredeti nej -bői közvetlenül lett-e évé, vagy a lát-nák típusú alakokból a grammatikai homonímia elkülönülése érdekében lett látnék."(E. Abaffy E.: 1991. 144., vö.: uo. 142-3., 152.). A feltételes mód általános ragozású E/1, alakjánál mások is számolnak eredetibb vár-nák típussal (Rédei K.: 1962. 428-31., 1966. 124-6., Honti L: 1985. 75.). Meggondolandó azonban, hogy a vogulban a feltételes módjel PFU - к elemet tartalmaz, s ez összefügg a magyar módjellel (vö.: Honti L.: 1979. 238. stb., Rédei K.: 1996a.: 134.): -nuw stb. Ezért a jel új magyarázatát javasolnánk, olyat, amely a régibb és a Bárcziféle felvetést egyesíti. E szerint a korai ősmagyar formáns a PFU - PUG -nek + /összetevőkből alakult, s az