Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

L. Kapitány Orsolya: A kender feldolgozása Belső-Somogy falvaiban

A KENDER TERMELÉSE ÉS FELDOLGOZÁSA BELSŐ-SOMOGY FALVAIBAN 335 csomókba kötötték a borda mögött és pontosan, a szálak sorrendjét nem tévesztve, kezdték a munkát (Csurgónagymarton). Csökölyben úgy történt a fonaltekerés a durungra, hogy a kerítésen kívül a gyalogjárón a "szűőfát" összeállították, s a fonalat kihúzva tekerték fel. Kutason is több asszony segédkezett ebben a munkában. Voltak olyanok, akik nagyon értették "a fonalat feltenni", mindig azokat hívták meg. A szövéshez használt bordákat általában vásáron vették olyan specialistáktól, akik ezek készítésével foglalkoztak. Többnyire Gyöngyös -melléki bordások járták a vásárokat és a falvakat, akiket csak melléki bordásoknak hívtak.(42) A nyüstöt az asszonyok házilag kötötték, ehhez többen is értettek. Aki nyüstkötéssel foglalkozott, azt nyüstkötő asszonynak is nevezték. A nyüst "szömíbe" a csökölyiek 2 szálával fogták be a fonalat úgy, hogy az egyik asszony adogatta, a másik pedig áthúzta a kezével. A borda fogai közé már csak késhegy segítségével tudták a szálakat behúzni. A szövőszék összeállítása gondos és pontos munkát igényelt. Fontos volt, hogy szilárd talapzaton álljon, a vászontekerő rudak pedig párhuzamosak legyenek. A lábítókat úgy állították be, hogy az egyik, az egyik nyüst közepére kerüljön, a másik pedig, a másik nyüst közepével álljon egy szintben. Az egyik lábító lenyomásával az egyik nyüst felfelé mozdult el, a másik a helyén maradt, az így szétnyílt fonálszálak között tudták a vetélőt átdobálni, amibe a keresztszál volt feltekerve. A lábítók felváltott mozgatásával a vetélő jobbról, illetve balról történő átdobálásával és a borda ráhúzásával szőtték az egyszerűbb, un. síkfejtős vásznakat. A szövőszéket télen állították fel a férfiak segítségével a szobában és volt olyan hely, ahol még nyáron is állt (Szenta). Csurgónagymartonban Kovács Józsefek házánál az 1930-as években, minden januárban három szövőszéket állítottak össze. Az egyiken a nagymama, Kovács Józsefné (Nagy Katalin), a másikon Kovács Józsefné (Kovács Erzsébet), a harmadikon pedig Kovács Józsefné (Peterdi Erzsébet) szőtt. Mindig januárban álltak neki szőni, de márciusban már be kellett fejezni, mert a tavaszi munkák megkezdődtek. "Mikor kigyütt a jó idő, már nem vót szűjőfa." A szövéshez a parasztasszonyok többféle minőségű fonalat használtak. A házilag előállítottak közül a lenből és a szálakenderből nyert fonal számított a legfinomabbnak, amiből törölközőket, abroszokat, vékaruhákat stb. szőttek. A kócból készült fonalat főleg csalánzsákok, szalmazsákok, ponyvák, vetőabroszok, stb. szövéséhez használták. A tiszta pamutból történő szövést Belső- Somogyban az 1920-as évekig inkább csak a módosabb családok engedhették meg maguknak, a szegényebbek - a 10 hold alattiak - csupán a halottas garnitúrákhoz és a díszesebb szőttesekhez használták (Csurgónagymarton). A Csurgó környéki falvakban az 1930-as évektől alkalmazták a színes gyöngyfonalat is felszedéses minták készítéséhez. 5. ábra: Szövő asszony, Csurgónagymartori (fotó: Néprajzi Múzeum fotótára) Bár Belső-Somogy református falvaiban az asszonyok nagy része értett a szövéshez, mégis a díszesebb darabokat úgy szövették meg ügyesebb kezű asszonyokkal. Csurgónagymartonban Tóth Jánosné és Cserti Jánosné voltak azok, akik megrendelésre hozott anyagból is szőttek. Kovács Jánosné (szül. Kovács Erzsébet) édesanyja is megfogadta 1938-39-ben Tóth Jánosnét, hogy lánya stafírungját segítse neki leszőni. A faluban többen is szövettek vele, az un. pántlikás textileket nagyon szépen készítette. Alsókban a századfordulón Füstös Istvánné volt ilyen jó hírű készítő, de Kiss Józsefné (szül. Füstös Erzsébet) is nagyon szép felszedéses mintákat ismert. Gyakran szövettek vele stafírungba. Lánya Fehér Ferencné (szül. Kis Erzsébet) gyakran rajzolt apró kockáspapírra mintákat, amit édesanyja szőtt meg. A leggyakrabban szőtt minták a csillagosak, a rózsásak, a gyurgyinásak, a hajlós rózsásak és a madarasak voltak. Somogyszobon is számon tartottak olyan ügyes kezű asszonyt, akihez lehetett fonalat vinni szövésre. Más falvakból, pl. Szentáról is eljártak Szobra Jekisa Jánosnéhoz (szül. Pálfi Júlia), hogy az ünnepi alkalmakra szánt darabokat vele szövessék meg.