Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).

458 VARGA EVA A helyzet hol jobb volt, hol rosszabb. A város mindenkori vezetése igyekezett pozitív befolyást gyakorolni a színház életképességéért. Eszköztárukhoz hozzátartozott az ingyen fűtés, világítás biztosítása. 1913-ban Patek Béla és Márfi János társulata lép fel ugyancsak mérsékelt anyagi és erkölcsi sikerrel. A világháború első éveiben hazafias és alkalmi háborús darabokat játszottak általában a magyar színpadokon, így Kaposváron is. (Néhány cím: Ferenc József azt üzente, Nagy dolog a háború, Varsótól az Adriáig - énekes vígjátékok) A kaposvári színházat 1915 februárjától vöröskeresztes kórház céljaira engedik át. A várost felkereső társulatok csak a Turul szálló nagytermében léphetnek fel.(Szabó Ferenc és Fodor Oszkár társulatai.) Csak 1918 január 24-én hangzik el először a közgyűlési indítvány, hogy a színházat használják eredeti rendeltetése szerint. 1919 nyarán, azaz a tanácsköztársaság idején, kerül napirendre a színház háborús rongálódásainak restaurálása, s a kaposvári állandó színészet megteremtése. A gyakorlat azonban más. Silány dali társulatok jutnak el Kaposvárra is.

59 1919 őszétől a háború előtti időszak rendszere elevenedik fel. Vidéken továbbra is a kerületi rendszer, mely azt jelentette, hogy az országban működő színtársulatok előre meghatározott városokban tartanak előadást, s a társulatok egymás kerületeibe nem mehetnek be. Ez a rendszer 1879 október 1-től lépett életbe a társulatok működésének gazdasági biztonságát, a színházi élet kiegyensúlyozottságát szolgálva. A nagyobb társulatok 2-4, a kisebbek 10-15 helyen játszottak. Természetesen voltak jobb és rosszabb kerületek. Az előnyösebb beosztások megszerzéséért minden évad végén „harcot vívtak" a színigazgatók a Színészegyesületben, mely a kerületeket összeállította és a színjátszási engedélyek (koncessziók) kiadását javasolta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak. A vidéki színészetet a sokat utazó, kisebb létszámú társulatok jelentették. A trianoni Magyarországon viszonylag kevés volt az állandó állomáshelyként (három hónapnál tovább) használható színpad. A fővárosi színházakon kívül Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár rendelkezett olyan színházzal, mely hosszabb-rövidebb ideig otthont nyújtott egy-egy színtársulatnak. Másutt sűrűbben kényszerültek a színigazgatók arra, hogy állomáshelyüket változtassák. Ily módon a kaposvári kőszínház vonzó tényezőként jelentkezett a színjátszási engedélyek megszerzéséért folytatott küzdelemben. A tanácsköztársaság bukása után, 1919 október 25-én nyit a színház. Ekkor Bethlen-Bruckner László társulata (33 színésszel 24 fős segédszemélyzettel, 21 tagú zenekarral és 13 főt számláló műszaki személyzettel) töltötte a téli szezont (5 hónap) Kaposváron. A színházi beköszöntőben az alábbiakat olvashatjuk: „A közönséghez! Ismét nagy és magasztos kötelesség hárult a magyar színészetre! Dicső elődeink szent hagyományaként hirdetni jöttünk a magyar dalt és a magyar szót! Abban az építő munkában, amellyel a letűnt átkos rendszer garázdálkodását kell jóvá tenni, lelkes szeretettel óhajtja kivenni részét a színtársulat és teljes bizalommal számít a kaposvári közönség megértésére és együttműködésére!" A hangzatos szavak ellenére a társulat műsorában nem találunk „politikus" darabokat. A társulatot összetétele is az operettek bemutatására tette alkalmassá. Kaposvár színtársulatáról a körletparancsnok 1921 február havi helyzetjelentéséből a következőket is megtudhatjuk: „... Az 1919-20 idényben egy zsidó igazgató volt itt, aki folytonos operettekkel a színházat állandóan megtöltötte, de a publikumot minden komoly darabtól teljesen elszoktatta. Az idei szezonra a színházat a MOVE és az én közbenjárásomra Mariházy Miklós magyar igazgató kapta meg. Eleinte igen roszszul ment a színház, mert a zsidóság teljesen távoltartotta magát és erővel meg akarta buktatni a keresztény direktort. Mariházy a fősúlyt a komoly, hazafias darabokra fektette és fokozott, céltudatos munkával elérte, hogy ma, amidőn a színlapon dráma van hirdetve, a közönség csak úgy tódul a színházba..."

60 A közönség érdeklődését nem áll módunkban kontrollálni, ám az bizonyos, hogy az Ember tragédiáját hatszor egymás után adták. Madách drámája azonban nem az átlagos színvonalat jelentette, mert a „komoly, hazafias" darabok között igen sok fércmunka akadt. Az élő szó nagy „nemzetnevelő erejének" tudatában a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a színtársulatok számára a komoly, drámai irodalom fokozottabb arányú bemutatását szorgalmazta. Ez alatt azonban nemcsak a klasszikusokat értették, hanem azokat a műveket is, amelyek alkalmasak voltak „Trianon" ébren tartására. Alkalmanként színre került ugyan egy-egy ilyen mű, de az üzleti érdek a szórakoztató művek bemutatásának biztosít elsőbbséget. Mariházy igazgatása alá ekkor a Baja-Kaposvár-Mohács-Eger kerület tartozott. 1925-33 között Gulyás Menyhért társulata játszik Kaposváron. Kaposvár ezen években a Baja - Kaposvár Nagykanizsa - Pécs székhelyű 1. számú színkerülethez tartozik. (Ez egyébként ésszerűbbnek látszik a korábbinál, hiszen Eger elég távol van a déldunántúli háromszögtől. 1934-re teremtődik csak egy viszonylagos kerületi egyensúly - Kaposvárra mindenképp káros átszervezéssel - ekkor a város a Kaposvár - Sopron Székesfehérvár - Cegléd - Szentes - Mohács központú 5. színkerülethez tartozott. A 23 színtársulat mellett Alapi Nándor drámai staggione-ja, az Országos Kamaraszínház is járja az országot.) Az újjáélesztett színügyi bizottság a lehetőségekhez képest igényes volt. Elnöke természetesen a város polgármestere, Kaposváry György. Tagjai között találjuk 1925-ben többek között Czanyó László közüzemigazgatót, dr. Hegyi Árpád bankügyészt, Hoss József apátplébánost, a kaposvári gimnáziumok igazgatóit is. Gulyás Menyhért társulatának támogatásával igyekeznek a színi évadokat zökkenőmentessé tenni. A válság idején 1930 február 28-án a színügyí bizottság 3000 pengős rendkívüli segélyt folyósít a színészet megsegítésére.