Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).

ÍRÁSTUDÓK SOMOGYBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919-1939) 449 kedő cégek letelepülésével, illetve a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet hálózatának kiépülésével egyre többen találtak munkát ebben az ágazatban. A jellemző azonban az egyszemélyes üzlet, vagy az egy-két segédet alkalmazó bolt volt. 1930-ban Somogyban 66 %-uk segéd nélkül dolgozó, egyszemélyes kiskereskedés. Ez egyébként megfelelt az akkori országos helyzetnek. A vidéki üzlethálózatot az elmaradott, szakosítatlan állapot jellemezte.

15 A közszolgálathoz tartozók ugrásszerű növekedése nem tükrözi a valós helyzetet. Az 1940-es népszámláláskor ugyanis a véderő alkalmazottait - a csendőrség, rendőrség, honvédség hivatásos állományát - is ebben a kategóriában szerepeltették. Az itt foglalkoztatottak száma nagyjából az 1930-as szinthez hasonló.

16 Napszámosok esetén a táblázatban a városi nincstelen alkalmi munkások szerepelnek. A „nyugdíjasok és tőkepénzesek" (sic!) számának emelkedése figyelhető meg. (E két csoportot sajnálatos módon összevonva kezeli a statisztika, ezért említem én is együtt.) Ennek az emelkedésnek elsősorban az a 20-as évek közepén, majd a 30-as évek elején bekövetkező nagyszámú nyugdíjazás volt az oka, amely leginkább a közszolgálatban foglalkoztatottakat érintette. A megyében a lakosság összetétele - szemben az országos vagy akár a kaposvári mozgással - alig módosult. A megyeszékhely Kaposvár fejlődése is megtört az első világháborút követően. A századfordulón kibontakozó építő és városrendező lendület megtorpant. A gyarapodást mérsékelt, lassú ütem jellemezi, mely újra törést szenved a világgazdasági válság hatására. A megye egyetlen polgári településének a jellegzetessége voltaképp továbbra is a jellegtelensége. Vörös Károly a század eleji kisvárosra tett megállapításai érvényesek a két világháború közti megyeszékhelyre is. Eszerint: „Kaposvárt nem nevezhetjük egyértelműen sem ipari, sem kereskedelmi, sem hivatalnok, sem papi, sem iskolavárosnak, - mint ahogy nem lesz jellemző társadalmára sem valamilyen hagyományos patriciátus, sem nagyburzsoázia, sem proletariátus. Kaposvár mindezeknél kevesebb és ugyanekkor több is, egyszerűen valódi általános központ... Sokféle központi funkciót fogva össze, de köztük egyetlen szélesebb, országos vagy regionális vonatkozásban domináló erejűt sem..."

17 Mindenesetre bankok, különböző kirendeltségek, ipari részvénytársaságok, hitelszervezetek és biztosítótársaságok központja ez a város, itt találjuk a megye ipari üzemeinek 20, valamint a kereskedések 24 %át.

18 Ami az ipart illeti, a megye agrárjellegéből következően, Kaposváron elsősorban a mezőgazdasághoz kötött iparágak voltak előtérben. A város ipari foglalkoztatottságára azonban nem a nagyipar, hanem az egy-öt fővel dolgozó kisipar volt a jellemző. 1930-ban mindössze 15 vállalat alkalmazott 20 főt meghaladó személyzetet, összességében is mindössze 910 főt (azaz az ipari keresők 18,4 %-át.) foglalkoztatva.

19 Cukorgyár: 332 fő Szabóüzem (2): 54 fő Gőzmalom (2): 133 fő Villanytelep: 42 fő Téglagyár:(2): 114 fő Vajgyár: 43 fő Szálloda (2): 58 fő Vízmű: 25 fő Vasúti műhely: 55 fő Fűrésztelep: 21 fő A válságot leginkább az élelmiszer- és a könnyűipari vállalkozások vészelték át. 1930-ban felszámolták a vasgyárat. 1932-ben megszűnt a vasúti javítóműhely. Az építőipar súlyos helyzetbe került. Felszámolódott a kaposi sörgyártás. Áldozatul esett az aranyérmes Mayer-féle kocsigyár is. Kaposvár legnagyobb és legtőkeerősebb gyára a Hitelbank érdekeltségébe tartozó Mezőgazdasági Ipar Rt. Cukorgyára maradt. Az 1894-ben létesített gyár az ország tizenhárom cukorgyára közül nagyságát tekintve a negyedik helyen állt. A gyár exportja a háborút követően a Balkán, Anglia és Svájc felé irányul. A válság után a gyár kapacitását kihasználva konzervgyártásra is berendezkedett. A Helios néven ismert paradicsomkonzerv ugyancsak a gyár terméke volt. A kaposvári hiteléletet hét pénzintézet képviselte.20 Pénzforgalmuk pusztán a megyére korlátozódott. Az iparba és a mezőgazdaságba kihelyezett tőkéjükkel nagyban befolyásolták a város és a megye életét. Igazgatósági és választmányi tagjaik vagyonuk alapján bekerültek a város képviselőtestületébe. A város kereskedelmi élete is a mezőgazdasági termékekre épült. 1920 és 1930 között a város ötven legnagyobb adófizetője közül 13-27 fő kereskedő volt. A gazdasági válságot követően 1939-ig 10-12 között mozgott a számuk. A megyei központjelleget a hagyományos vasúti közlekedés (szárnyvonalak Barcs, Siófok, Szigetvár) század eleji megteremtése mellett a 30-as évek közepétől a rendszeres autóbusz-közlekedés létrehozása (Igal, Somogyszil, Lengyeltóti és a pécsi vonal) erősíti. A Kaposvár közelében levő taszári reptér létesítésével Kaposvár pedig több vidéki hasonló nagyságú várost megelőzött. A város vezetői, s nem utolsó sorban a képviselőtestületben helyet foglaló gazdag kereskedők, felismerték a gyorsaság adta lehetőségeket. 1928-ban bérbe vette a piarista gazdaságtól a repülőtér területét és másfél év múlva befejeződtek a munkálatok. 1930-ban már légi közlekedéssel 75 perc alatt Kaposvárról elérhető a főváros, 22 perc alatt Pécs. A repülők szerepe jelentőssé vált a postaforgalomban is. 1931-ben mintegy 2 kg levelet és 6541 kg újságot szállítottak. A válság következtében a forgalom a nyári idényre korlátozódott. A 30-as évek végén megszűnt a járat, a repteret épületeivel együtt átvette a katonaság.