Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Varga Éva: Írástudók Somogyban a két világháború között (1919-1939).

446 VARGA ÉVA el Irodalmi és Művészeti Társaság volt. A 70-es évektől óvatosan azt is hozzátették ehhez, hogy hiba volt a vidéki irodalmi társaságokat megszüntetni a felszabadulás után. Négy évvel a politikai rendszerváltás előtt (a Kádár korszak alkonyán) Kaposvár székhellyel és országos hatókörrel, régi névvel, sőt jogutódként ismét megalakult egy irodalmi és művészeti társaság. 1994-ben fennállásának 90 éves jubileumát ünnepelve - saját folyóiratuk, a Somogy hasábjain (1994. 5. sz.) - büszkén adták közre a patinás múltat reprezentáló dokumentumokat: részleteket az alapszabályokból, az egykori székházépítés terveit, a Berzsenyi szobor elkészítésének dokumentumait stb. Felidézték azt a cikket, amelyben az egykori elődök kifejezésre juttatták, hogy a társaság Somogy szellemi életének vezetője kíván lenni. Az irodalomtörténeti szintézisek, összefoglalások mindmáig adósak a vidéki irodalmi és művészeti társaságok szerepének bemutatásával. Ugyan miért? Tán azok középszerűsége okán? Ugyan mekkora volt valójában és milyen természetű az a szellemi erő, amelyet a Berzsenyi Társaság az egyes időszakokban képviselt? Nem túlzott-e körülötte a felhajtás? Az egykori somogyi szellemi élet szereplőire összefoglaló elnevezést találni nem volt könnyű. „Értelmiségiek"? Javarészt. „Középosztályhoz tartozók"? Zömmel igen. (Az más kérdés, hogy mi a „középosztály", - ez is problematikus.) Kik ők? „Tollforgatók, Somogyban"? Ez túl pejoratív. „írástudók"? Ez kicsit biblikus, ugyanakkor Babits Mihály és Lukács György szóhasználatát is felidézi. A morális felelősségvállalás igénye hangsúlyozódik benne, amely nélkül ne fogjon senki könnyelműen a tollforgatáshoz. Tehát: maradjunk e mellett. Megkíséreltem rekonstruálni életrajzokat (ennek eredményét a függelékben közlöm), valamint felvázolni a megye szellemi életének palettáját a színháztól a zeneművészeten át a szépirodalomig. A képzőművészettel behatóbban azért nem foglalkoztam, mert ezt már többen megtették előttem, így például Horváth János: Képzőművészek Somogyban - Somogy képzőművészei 1780-1945 (Kaposvár, 1990.) с munkájában. Korszakom még élő szereplőinek vagy azok leszármazottainak, rokonainak szóbeli közléseiből csak kevés információt lehet hasznosítani. Ezek jórészét már lehetetlen kontrollálni. Ennyi idő eltelte után is sok még az érzékenység. Itt-ott mély a hallgatás, másutt csal a memória. Úgy vélem, a fentiekkel sikerült körülhatárolnom azt a feladatot, amelynek megoldására vállalkozom, rávilágítva egyúttal azokra a nehézségekre, melyek érdekessé tették kutatómunkámat. Tisztában vagyok azzal, hogy több, helyi mélyfúrás adhat csak választ a kérdésekre. Mégpedig az ország különböző fejlettségű területeinek kultúráját, politikai életét bemutató tanulmány. Ez a dolgozat elsősorban arra vállalkozik, hogy Somogy megye, illetve Kaposvár helyi értelmiségi-kulturális szervezkedéseihez és színvonalának értékeléséhez adatokat nyújtson. Kétségtelen, hogy az úttörő vállalkozások során sok olyan módszertani és forrásbeli csapdába eshetünk, amelyek eleve nehezítik az ilyen témákat vállaló tanulmányírók helyzetét. I. Somogy megye a két világháború között Somogy megye terület és népesség szerint a Horthy-kori Magyarország második legnagyobb vármegyéje. (A második világháború előtti területe 1,163.465 kat. hold). E tekintetben valóban kiérdemelte a Somogyország nevet. A lokálpatrióták előszeretettel emlegetik így szűkebb hazájukat mind a mai napig. Vajon ez mennyivel takar többet, szebbet, s jelez-e magasabb rendűt, mint a közigazgatási megnevezés? Véleményem szerint vidéki rátartiság, provinciális gőg, fontoskodás, nagyotmondási kényszer is átjárja ezt a fogalmat. Hangsúlyozódik benne az állam az államban jelleg, a tartományiság és elkülönülés igénye. Ez a provincializmusnak arra a jellegzetes vonására utal, amely lenéző, lekezelő a más vidékről, akár a fővárosból származó idegennel szemben. Hogy ez mennyire így van, azt épp egy 30-as évekbeli „kampány" leplezte le a legszembetűnőbben. Egy 1937-es cikk az UjSomogyban arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy ideje már mozgalmat indítani annak érdekében, hogy Somogy specialitása kialakuljon. Fájdalmasan panaszolja (mellesleg általánosítható, máig ható érvénnyel): „Hiányzik egy összefoglaló olyan specialitás, amely egész Somogyunkra vonatkozóan jellemző lehetne." Hogy mi szükség van ennek a hiányosságnak a haladéktalan pótlására? A szerző okfejtése egyszerű (ezért veszélyesen demagóg). írását ugyanis így folytatja „pedig ez a tejjel-mézzel folyó gazdagon megáldott Kánaán megérdemelné, hogy valami egészen egyéni sajátossággal váljék ország-világszerte nevezetessé."

1 A megyét a trianoni területvesztés kis mértékben érintette, viszont károsan hatott gazdasági életére az új, megváltozott országhatár húzódása. A háborús események ugyancsak megtépázták a megye gazdasági életét. Délkeleti része - Barccsal és Szigetvárral -1918 novemberétől 1921 augusztusáig a belgrádi fegyverszünetben kijelölt demarkációs vonal értelmében a szerb királyi hadsereg által megszállt terület volt. Mindez súlyosan érintette e terület mezőgazdaságát, iparát és kereskedelmét. A megyének köztudomásúan nagy volt a világháborús embervesztesége is. Mégis a statisztikai kimutatás szerint 1910 és 1920 között 365.961 főről 368.486 főre szaporodott a lakossága. Honnan adódhatott ez a többlet? Somogy lakossága - akárcsak a többi megyéé - a háborút követő népességmozgás következtében (délszláv kiköltözés, magyarok beköltözése a trianoni békében más országoknak ítélt területekről) - megváltozott. A megye népsűrűsége megnőtt ugyan (54,6-ről 55 fő/km

2

), de ezzel együtt az ország legritkábban lakott vármegyéje maradt.

2 A népesség számának további alakulását vizsgálva mindenekelőtt