Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)

Frankovics Györyg: Dema-Istenek Vilék, Kígyók) Magyarországi Dráva menti Horvátokról, és kapcsolataik

324 FRANKOVICS GYÖRGY tifikálódást jelképezi. Az áldozatot bemutató beleharap a földbe, míg a terhes nő lenyeli. A mondában ilyen áldozatot mutatnak be a boszorkánnyá degradált egykori istennők, illetve a rítusban az őket megjelenítő szereplök. Másodjára a kígyót eszik meg. Az emberáldozat (legény halála) helyett a vele egyenértékű lóáldozat mutatható ki. A rítus résztvevői az istennővel (föld és kígyó) megevésével, és a feláldozandó legény, majd a ló húsának megevésével kívánták elősegíteni az istenséggel való azonosulást, s idővel a szereplők cselekedetei negatív (boszkányok, akik vélhetően egykoron a rítusban részvevő papnők lehettek) értelmezést kaptak. A rítus részvevői az áldozati lény meg nem ölése, illetve meg nem evése esetén - mondánk tanúsága szerint - halállal lakolhattak. Az ilyen jellegű áldozatok bemutatása idővel elmaradt. Összegezésképpen megállapítható, hogy a tündér dema-isten jellegénél fogva a gumós növénytől (nőszirom), az állattartáshoz szükséges makktól, a haszonnövényektől (gabona), terményektől (makk, körte), a bortól, a nagyállattartástól és az ekés földműveléstől elválaszthatatlan. A kígyó az istenségek sorába az elsők közé tartozik. A tündér és a kígyó életerejét szétszaggatásával (kínzással) megsokszorozza, ugyanakkor ilyen tulajdonságánál fogva első emberként való léte, majd halálával megsokszorozódik. A délszláv népek hitvilága a tündér isteni vonásait megőrizte, aki a világ közepén: a fa koronában - leggyakrabban tölgyfán, annak száraz ágán a villám-istennek fenntartott helyen ül, s a (sárkány)kígyóval együtt kötődik a villámhoz, mennydörgéshez, és nemkülönben a szélviharhoz. Az agráristen tündér az embereket megtanítja a földművelésre: szántásra, vetésre, aratásra, a cséplés-, a lisztőrlés- és a kenyérsütés tudományára. Jólétet, termékenységet, állatszaporulatot, bő halfogást hoz. Ő, egyegy falu vagy nemzetség, család termékenységét őrző, biztosító őrzőszelleme. A dema-isten tündéreket vélhetően emberi alakok vagy bábok jelenítették meg a dramatikus játékokban, bemutatva a vegetáció évenként elhalását és újjáéledését. A tündér az aratás befejeztével meghal (eltűnik), hogy majd ismét az elvetett magban újult erővel feltámadjon. Sok hasonló tulajdonsággal rendelkezik a kígyó is, akiket a tavaszi szántás-vetés kezdetekor, a fűzfán feldarabolnak. Neki szánták az első barázdát, de isteni tulajdonságai miatt a rítus során a szereplők azonosulva vele megették húsát, míg a fejét termékenységnövelési célból elásták a földbe. A kígyó a határ termését védi, s hasonlóan a tündérhez a horvátok és a szerbek a bort, a halhatatlanság italát - Dionüszoszi analógiák - szánják nekik. Alakja elválaszhatatlan a gabona termésétől (búzamező, utolsó kéve), a kultikus (karácsonyi) kenyértől. A kígyó gyakran nővé (anyós menye, szépséges fiatal asszonyok, menyasszony) alakul át. A ciklikus küzdelemben a vilék ellenfeleik a villámszóró Perun örököseiből kerülnek ki, akik a tündérektől ellopják a termést (makk), illetve legyőzik őket, de a kígyó esetében feldarabolását követően hármas női alakban, gazdag termést hozva ciklikusan feltámad, s némileg törleszt az elszenvedett vereségért, ellenfelét megbénítja. A tündér és a kígyó isteni tulajdonságaira való utalást az emberek becsukott szemei - általában jót hozva - is jelzik, valamint az előttük való letérdepelés. Karácsonykor - a ciklus kezdetén - látogatják meg az embereket házaikban, rákerülve kultikus kenyereikre - a kígyó esetében -, illetve a fehér ruhás, lólábú tündérek betérnek a falu házainak udvaraiba, ahol borral kínálják őket. A kettős hitélet élésből fakadóan az adott közösségek egyidejűleg két nyelvi rendszert használtak, s azt a Dráva menti horvátok napjainkig megőrizték.