Somogyi Múzeumok Közleményei 13. (1998)
Kevey B. – Borhidi A. – Klujber K. 1998: Belső-Somogy homoki bükkösei
BELSŐ-SOMOGY HOMOKI BÜKKÖSEI 243 szerint történik. A növények cönoszisztematikai besorolásánál is elsősorban e munkára támaszkodunk* de figyelembe vettük az újabb eredményeket (vö. BORHIDI 1993, 1995; HORVÁTH F. et al. 1995), valamint személyes tapasztalatainkat is. A növénytársulás-nevek használatánál a legújabb hazai nomenklatúrát (BORHIDI KEVEY 1996) követjük. A homoki bükkösök társulási viszonyai Az asszociáció tudományos neve: Leucojo vernoFagetum KEVEY et BORHIDI 1992 (Syn.: Fagetum sylvaticae BORHIDI 1958 Art. 2b). A nomenklatúrái típus (KEVEY et BORHIDI 1992: 1. táblázat, 6. felvétel, 65-71. oldal) megjelölését - mint BARKMANN - MORAVEC RAUSCHERT (1986) nevezéktani szabályzatának követelményét - később pótoltuk (vö.: BORHIDI - KEVEY 1996: 114. oldal). Az 1984-től 1997-ig végzett felmérések során 77 cönológiai felvétel készült, melyekből csak 50 tipikusabbnak itélt állományt használtunk fel (1. táblázat). így mellőztük a Rinyabesenyő melletti „Gyöngyösi-erdő" töredékes bükkállományából készült felvételt is, melynek aljnövényzete Carpino-Fagetea (Fagetalia) elemekben annyira szegény, hogy ma már aligha tekinthető bükkösnek, legfeljebb csak ún. „átalakult bükkös"nek. Sajnáljuk, hogy a korábbi évtizedekben letermelt bükkösök felvételezésére nem volt lehetőségünk. Az 50 kvadrát viszonylagos homogenitásából azonban arra lehet következtetni, hogy a felvételek számának további emelésével a társulásról szerzett ismereteink már nem gyarapodnának sokat. A vizsgált bükkösök felső lombkoronaszintje meglehetősen zárt (80-95 %), s az állomány korától függően magassága 22-30 m. A fák átlagos törzsátmérője ennek megfelelően 40 és 70 cm között váltakozik, életkoruk pedig 80-110 évre becsülhető. A domináns Fagus sylvatica mellett olykor egyéb fafajok is előfordulhatnak viszonylag nagyobb tömegben: Betula pendula, Quercus cerris, Quercus robur, Tula cordata. A gyertyános-tölgyesek (Fraxino pannonicae-Carpinetum) jellemző fája - a Fraxinus angustifolia ssp. pannonica - itt háttérbe szorul, inkább csak a cserjeszintben és az újulatban jelentkezik. Az alsó lombkoronaszint általában fejletlen, de ritkán a 30 %-os borítást is elérheti. Többnyire 12-22 m magas alászorult fák képezik. A zárt lombkoronaszint kevés fényt enged át, ezért a cserjeszint - a bükkösökre általánosan jellemző módon - fejletlen. A töredékes és kevésbé tipikus állományokban azonban a 30 %-os borítást és a 3 m-es magasságot elérheti. Elsősorban a lombkoronaszint fáinak fiatal egyedei képezik. Különös jelentőségű cserjéje a védett Daphne mezereum. Az alsó cserjeszint (újulat) szintén fejletlen, de néhol a konstans Hedera helix nagyobb foltokat alkothat. Ilyenkor borítása elérheti a 10 %-ot. Fentiekkel ellentétben a gyepszint meglehetősen változatos. Borítása többfelé a 100 %-ot is megközelíti, de akadnak nudum jellegű állományok is. A legnagyobb borítást az Allium ursinum éri el. Az egyéb fáciesképző növények már többé-kissé lazább állományokban fordulnak elő: Aegopodium podagraria, Carex pilosa, Corydalis cava, Dentaria enneaphyllos, Galeobdolon luteum, Galium odoratum, Mercurialis perennis, Oxalis acetosella. A gyakran jellemző koratavaszi aszpektusban az előbb említett Allium ursinum, Corydalis cava és Dentaria enneaphyllos mellett egyéb lágyszárúak is szerepet játszanak: Adoxa moschatellina, Anemone nemorosa, Anemone ranunculoides, Corydalis solida, Ficaria verna, Gagea lutea, Galanthus nivalis, Isopyrum thalictroides, Lathraea squamaria, Leucojum vernum, Scilla drunensis. Az 50 cönológiai felvételből kitűnik, hogy a társulásban elég sok olyan növényfaj szerepel viszonylag magas állandósággal (K Ill-V), melyek hegyvidéki bükkösökben csak elvétve szoktak előfordulni. Ezek az aszszociációnak kollin jelleget kölcsönöznek. Fontosabbak a következők. Querco-Fagea elemek: Ajuga reptans (V), Acer campestre (V), Geranium robertianum (V), Quercus robur (V), Stellaria holostea (IV), Tilia cordata (IV), Corylus avellana (IV), Mycelis muralis (IV), Symphytum tuberosum ssp. nodosum (IV), Brachypodium sylvaticum (III), Convallaria majális (III), Cornus sanguinea (III), Crataegus monogyna (III), Geum urbanum (IN), Scrophularia nodosa (III); Alnetea glutinosae elem: Dryopteris carthusiana (III); CarpinoFagetea (Fagetalia) elemek: Carex sylvatica (V), Circaea lutetiana (V), Athyrium filix-femina (IV), Euphorbia amygdaloides (IV), Knautia drymeia (III), Milium effusum (III), Stachys sylvatica (IN); Alno-Padion elemek: Fraxinus angustifolia ssp. pannonica (III), Ulmus laevis (III); Quercetea pubescentis-petraeae elem: Quercus cerris (IN). E növények a hegyvidéki bükkösök felé differenciális fajoknak tekinthetők. A Carpinion fajok 8,9 %-os részaránya is a kollin jelleget támasztja alá. Mindezekből az következik, hogy mint más dombvidéki tájakon - itt sem különülnek el olyan élesen a bükkösök a gyertyános-tölgyesektől, mint hegyvidékeken (vö. BORHIDI 1960, 1963, 1965, 1966,1968, 1984; Pócs 1960; TÖRÖK - PODANI - BORHIDI 1989; HORVÁT 1972). Fentiekkel ellentétben szembetűnő a Carpino-Fagetea (Fagetalia) fajok rendkívül magas csoportrészesedése, amely az Asperulo-Fagion elemekkel együtt 41,2 %-ot tesz ki (2. táblázat). Ez az arány azt bizonyítja, hogy valóban bükkösökkel állunk szemben. Itt kell megjegyezni, hogy BOROS (1925) bükkösökből, vagy legalábbis bükkösjellegű gyertyánostölgyesekből készült fajlistájában azAstrantia major, az Euphorbia dulcis, és a Monotropa hypopitys is szerepel. E növények felméréseink során bükkösökből nem kerültek elő, feltehetően az elmúlt évtizedekben letermelt állományokban élhettek. Figyelemre méltó továbbá az Alno-Padion fajok 6,8 %-os részaránya (2. táblázat), mely a társulásnak bizonyos fokú „ligeterdős" jelleget kölcsönöz. Ily módon e homoki bükkösök Belső-Somogy gyertyános-tölgyeseihez (Fraxino pannonicae-Carpinetum) közelednek