Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)
Király István Szabolcs: Fejezetek a magyar mezőgazdaság gépesítésének történetéből.
FEJEZETEK A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG GÉPESÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETÉBŐL 355 teséggel. Az évezredek óta használt sarló termelékenységet már a rómaiak is szerették volna növelni. Palladius és Plinius által leírt aratószekér ezt a célt szolgálta volna. Plinius ezt írja: „A tágas gall mezők földjein kétkerekű kocsikat vezetnek, a kocsik hátuljához van bekötve az állat, a kocsik elülső szélét hosszú fogakkal látták el. Az így megakasztott kalászok a kocsiba esnek." Palladius teljes részletességgel írja le a kocsi szerkezetét, amelyet Lasteyrie rekonstruált. 35 Érdekes, hogy Crescentius a 13. században írt tanulmányában - Omnium Gatherum - nem említi a betakarításnak ezt a módját. Sok-sok évszázad után a 19. sz. elején történnek kísérletek az aratás gépesítését illetően. Eredeti megoldást mutat be Person 1802-ben megjelent Aratótalicska (Person, 1802) könyvében. 36 A rajzzal bemutatott gépet emberi erővel működtették. A rotációs főkaszára emlékeztető aratótalicskát ember tolta, a vágószerkezetet a járókerék szíjjal hajtotta meg mintegy 50 f/p fordulattal. A levágott terményt egy forgószárterelő döntötte oldalra. A vágószerkezet tulajdonképpen 8 sarló alakú késből áll, s mintegy bizonyítva azt is, hogy a betakarítás gépesítését a sarló, majd a kasza mozgásának utánzásával igyekeztek megoldani. A gabonaszár vágását először forgómozgású vágóeszközökkel igyekeztek elérni. Ilyen próbálkozásról számol be William Pitt is (Anual of Agriculture 1787). Az aratógépre az első szabadalmat Joseph Boyce jegyeztette be 1800-ban. 37 A gép vágószerkezete egy vízszintes forgású tárcsából állt, amelyre kaszákat erősítettek, meghajtását szintén járókerékről kapta, s ugyancsak ember tolta. T. S. Plucknett szabadalma (1805) szakított a kasza alkalmazásával, gépének vágószerkezete magasságban állítható, éles, fogazott szélű forgótárcsából állt, amely a terményt jobbra terelte. Érdemes felfigyelni Plucknett másik gépére is, amelyet 1797-ben Salmonnal együtt tervezett, amelyet az Encyclopedia Britanica is közölt. Fussel is bemutatja a gép ábráját, de működéséről nem szól. 38 Ez azért is meglepő, mert ezen a gépen alkalmazták először az alternatív mozgású vágószerkezetet. Gladstones újítása két szempontból is említést érdemel (1811). A gépet vontatják, a vágószerkezet oldalt jár, mint a későbbi korszerű gépeknél. Vágószerkezete forgótárcsás, a gabonát félkörívben elhelyezett fogak terelték a tárcsához. A vágáskor a szárakat egy villás szerkezet támasztotta meg, majd a levágott terményt oldalra terelte. Ezt a szerkezetet később a motolla váltotta fel. Ugyanakkor tervezte Salmon is aratógépét, amely a nyírás elvén működött és olyan szerkezetet alkotott, amely a levágott terményt kéve nagyságban gyűjtötte össze és a tarlóra továbbította (...it had on apparatus for collecting and delivering the cut corn in parcels like sheaves ready for binding."). 39 Donald Cumming forgókéses (1811), Smith forgótárcsás (1811) aratógépét követően Patrick Bell az eddigi tapasztalatok mintegy összegzéseként szerkesztette meg híressé vált aratógépét. A titokban végzett kísérleteket 1828-ban siker koronázta, s a gépeket a Greystone Farmon a Monikie parókián ki is állították (1829). A több géppel végzett próba balszerencsésen végződött, mert a hozzá nem értő munkások a gépet teljesen tönkretették. Néhány évi szünet után - Bell szerint: deserved disuse - immár a Royal Agricultural Society támogatásával sikerrel mutatták be. Négy gépet Amerikába is küldtek. Gépének vágószerkezete a ma is használatos alternatív mozgású fix és mogzópengékből álló szerkezethez hasonló motollája magasságban állítható volt, a gabonát vászonból készült terménykihordó rakta rendre, a gépet két ló tolta. Az aratógép elterjedése a szakirodalmi források szerint az amerikai Cyrus Mc Cormick érdeme. Fussel, Beaumont, Klein mellett NSB. Gras és John W. Oliver is ezen a véleményen van. 40 Mc Cormick a gabona gépi betakarításának kísérleteit apja farmján figyelte meg 1816-ban. Miután Mc Cormick is bekapcsolódott a gép fejlesztésébe, a függőleges, forgó vágószerkezet helyett egy, a nyírás elvén működő kaszaszerkezetet konstruált. Alternatív mozgású rúdra (kaszasín) váltakozó szögállású, fűrészfogszerűen recézett mogzópengéket szegecselt, amelyek a négyes osztású kaszaujjban lévő hasonló formájú álló pengéken csúsztak el. Az ujjak védték a pengéket és a gabonát is megvezették. Ennek a kialakításnak köszönhetően a vágás mindkét irányban megtörtént. Az egykerekű motollás gépet lovak vontatták. Mc Cormick 1831-ben szabadalmaztatta gépét. Hussey 1833-ban nyújtja be szabadalmát aratógépére, amelynek vágószerkezete nagyon hason-