Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Bóra Ferenc: Adalékok Berzsenyi Dániel somogyi kapcsolataihoz.

348 BÓRA FERENC nem jár emberek közé, s a vármegyei közgyűlést sem látogatja. Kazinczy ehhez a következő levelében hozzáfűzte, hogy Berzsenyi „kissé misantrop", igaz sokan nem szeretik a „publicumot", s ő sem szeret gyűlésekre járni. 1811. május 25-én Kazinczy elhatározta, hogy Berzsenyit beszervezi a szabadkőműves mozgalomba. Sárközy barátságát kívánta felhasználni, mert a nagybajomi földesúr is tagja volt a szabadkőműves páholynak. Részlet Kazinczy leveléből: „Szeresd Berzsenyit. Szeresd azt, aki tőled várja lángoló kívánságainak beteljesedését. Parancsold, hogy lásson, s meg fogja nyitni szemeit, s látni fogja a fényt, s áldani fog, hogy fényt láthat." Sárközy nem vállalta a feladatot, hivatali elfoglaltságaira, családi gondjaira, gyakori utazásaira hivatkozott. Merényi Oszkárnak igaza volt, amikor azt állította, hogy Sárközy István segítette volna kitörni Berzsenyit a magányból. Erre minden adottsággal rendelkezett: megbecsülte és támogatta a költőket, a diplomatikus megoldásokat előnyben részesítette. Sárközy azonban nem kedvelte igazán Berzsenyit, ennek okát valószínű a költő zárkózott természetében lehet keresni. „Rendeltetésünk nem magányos élet S örök komolyság és elmélkedés, Hanem barátság és társalkodás." (Berzsenyi Dániel: Vitkovics Mihályhoz) Berzsenyi ünneplése 1811-ben Berzsenyi Dániel vissza akarta szerezni Vas megyei földjeit. Takarékoskodott az egész család, visszavágytak Kemenesaljára. Berzsenyi Niklát „számkivetése" helyének tartotta. Gondolata, álma gyakorta visszaszállt Egyházashetyébe, Sömjénbe, a Ság vidékére. „Feloldhatatlan kötelékek vannak azon földhez, mely az én szebb korom napjait látta" - írta Kazinczynak. Az egész család az év elejétől kezdve lázban égett. A niklai gazda eladta állatai egy részét, pénzzé tette mindazt ami eladható, várták az indulást..., - a visszaköltözést. Tervüket villámcsapásszerűen megsemmisítette a „Márciusi pátens". A király rendeletének bevezető sorai így hangzottak: Őfelsége „azt méltóztatott kegyelmesen rendelni: hogy a mostan folyamatban lévő bankócédulák csak a következő 1812-ik esztendő januárius végéig legyenek kelendők: addig pedig az ő nevezetteknek ötödrészben vétessenek el..." A korabeli hivatali nyelv körülményesen fogalmazott, lényege így „fordítható" le: a pénz értéke egyötödére csökkent, csak 1812 év végéig váltható be, így a papírpénz („megjobbul") megszilárdul. A pénzromlás egy időre földre sújtotta Nikla földesurát, helyzetéről azonnal értesítette Kazinczyt: „Gondolhatod zavaromat! Nagy volt a károm, de az mind semmi volna, csak czélomnak elvesztése szívemet oly igen ne nyomná... Le nem írhatom Néked kedvetlenségemet." 1811. június 5-én Berzsenyi végre arról számolt be széphalomi barátjának, hogy sikerült ismét találkoznia Sárközyvel a „Somogyi Diogenész" kereste fel Sárközyt. „Kaposváron együtt lévén Sárközyvel és Szokolayval, beszédük tárgya - Hazánk és Kazinczy... Sárközy előkereste leveleidet, mint valamely szent ereklyéket, s érdeméinek bizonyságait, én pedig epigrammáiddal kedveskedtem neki." Kazinczy szervező tevékenysége révén az irodalom iránt érdeklődő Sárközy István vette a kezébe a „Niklai Remete" somogyi elismertetését. Berzsenyi és Sárközy kaposvári találkozása után a két férfi kapcsolatát Kazinczy még szorosabbra akarta fűzni, ezért a kedvező eseményeket így értékelte: „Berzsenyi tőled és Szokolay barátunk felől úgy szól, mint aki szeretetekre gyulladt. Öröm nekem azt látni, hogy köztetek én szerzettem ismeretséget. Oh, miért lakunk oly távol!" Kazinczy „védőernyője" kinyílt a bátortalan, magányba menekülő költő fölött. Még meg sem jelentek Berzsenyi versei, amikor Széphalomból az ország sok településére vitte a posta a költő kézírással lemásolt verseit. A kibontakozó nagy költőzseni műveit megismerte Kis János, Vitkovics Mihály, Döbrentei Gábor, Virág Benedek, Kölcsey Ferenc, Horváth István, Szemere Pál, Helmeczy Mihály, Dukaí Takács Judit, Horváth József Elek, Bárány Boldizsár és Sárközy István. Közben a „Niklai Remete" kimozdult falujából, s Pesten megismerkedett a magyar irodalom neves egyéniségeivel. Berzsenyi igaz barátsággal és hálával fogadta Kazinczy segítségét.„A Múzsához" című ódájában erről a következő sorokat írta: Mély sugallásod kiemelt magamból, Sátorod csendes kebelébe intett, Hol Kazinczynak keze szent örömmel Nyújta borostyánt; 1812. március 18-án Somogy megye is elismeréssel és ünnepléssel avatta költővé Berzsenyit. Sárközy István döntő szerepet vállalt, hogy a „Somogyi Diogenészi" a megyei nemesek magukének vallják, s nagy poétaként köszöntsék. Teleki László „főispán-adminisztrátor" beiktatása után Berzsenyi áradó örömmel értesítette áprilisi levelében Kazinczyt az őt ért megtiszteltetésről, „ezen solernitással az a becsület ért engem, kicsinyben ami Téged a Diétán nagyban. Ebéd felett Sárközy István úr hozzám jött és megcsókolt, estve pedig b. Prónay a Nagy Palotába hívatott és mint poétát az egész közönség jelenlétében megköszöntött."