Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Horváth János: Balázs János művészete

318 HORVÁTH JÁNOS ban. A tányér, mint a telihold üresen fehérlik. Üres a pohár is, nem színesíti meg az asztalt tüzesre sem bor, sem gyümölcs. Oly egyértelműen, élesen, de a sötéteket és világosokat lehelletfinoman felfénylő tónusértékekkel áthidalva fogalmazza meg tárgyait, hogy Chardin csendéleteinek szellemiségét véljük újraéledni általuk. A méltóságtudatnak e puritán megnyilvánulása tapasztalható a Balázséhoz hasonlóan szegénysorsú, egy generációval idősebb Nagy-Balogh János festményein is. Továbbá Balázs Jánosnak nagyobb számban vannak olyan figurális kompozíciói ceruza-, illetve pasztell vázlatai tájakról, tűzvészről, mennydörgésről stb., amelyek olykor szecessziós, máskor expresszív hangvételüknél fogva az első világháború előtti Egry Józseffel hozhatók kapcsolatba. Míg az előbbi témakörben érett és sajátosan kifinomult műveket sikerült kis számban Aktok szabadban 1923. Menekülők 1925. megalkotnia, az utóbbi csoportosításban lázadó értelmének expresszív látomású isteni szikráit találjuk, még csak ötletszinten. A két pólus léte szellemi nyitottságáról, vonzódásairól nyújt nagyon érdekes példát. Eddig négy emlékkiállítással adózott emlékének az utókor. A balázsi rokonság által megőrzött hagyaték képezte a kiállítások törzsanyagát. A kaposvári múzeum kutatja, gyűjti Balázs műveit, nem utolsósorban a bennük található sajátos művészi üzenet miatt, amely a húszas évek első felében törést szenvedett a magyar festészeten belül, noha egy ideig még megőrizte a magas eszmék felé való szárnyalás képességét. Egy idő után már lelkiismereti kérdéssé válik a fiatalon meghalt művész sorsa: Balázs János esetében azonban a művészettörténet eszközeivel oldhatók a lelkiismereti konfliktusok. Megemlékezések, emlékkiállítások, kutatási eredmények A Balázs Jánosról megjelent első írások szerzői Martyn Ferenc és Bernáth Aurél voltak. Martyn Párizsban értesülve honfitársa haláláról, nekrológot küldött a kaposvári napilap számára „Egy ifjú festő halálára" címmel.

1 így szólnak első mondatai: „Pénteken eltemettek Kaposváron egy huszonhárom éves festőt, bizonyos Balázs Jánost, aki egy magyar sors. Ki tudja ezt a nevet? Ismerték? Nem, nem ismerték, hiszen még semmit sem alkotott és oly félénk, egyedülélő volt. Mellette álltam, amikor elindult és remegve, égő arccal elhozta első műveit Rippl-Rónai mesternek és most, néhány év ívén át a sírjánál...,, Bernáth Aurél volt az, aki túl a kegyeleti gesztuson, hatékonyan járult hozzá Balázs János felfedezéséhez. 1940-ben kiállítást rendezett Budapesten a művészi hagyatékból. A gróf Almásy-Teleki Éva Műintézet (volt Ernst-Múzeum) katalógusa 109 db művet sorol fel és közli Bernáth Aurél írását.

2 Ebből az idézet: „A látogatót kalauzolni szeretném ezen a kis gyűjteményen keresztül. Erre az indít, hogy Balázs János életét 18 éves korától haláláig kisebb-nagyobb időközökben figyelemmel kísérhettem. Azóta is gyakran gondoltam mostoha sorsára, s úgy éreztem, hogy emlékét nem hagyhatom elmúlni anélkül, hogy ha megkésve is, de kevéske elégtételt ne szerezzek néki. Immár 13 éve halálának, s eddig nem akadt más jelentkező, aki első kiállítását összeállította volna. A vidéki város nálunk - sajnos nem tartja nyílván értékeit elég gondosan, így félő volt, hogy lassacskán az a kis hírnév is, amit szűkebb hazájában elérni tudott, mind fakóbbra válik és képei előbbutóbb lomtárra jutnak." Bernáth személyes vonatkozásokkal gazdagított életrajzi ismertetést és műelemzést nyújtott még, amelyet így zárt: „A magyar művészet egy nemes ígérete némult el vele. Becsüljük meg még így is, ebben az első próbálkozásaiban. A csendes szó néha többet mond, mint a hangos mondat:" -A csendes szón Balázs János