Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Bartosiewicz László: Közép - és Török kori állatmaradványok Segesdről

KÖZÉP- ÉS TÖRÖK KORI ÁLLATMARADVÁNYOK SEGESDRŐL 185 Kutya {Canis familiáris L. 1758) Noha a lótetemhez hasonlóan, a sűrűn lakott mezővárosi településen nemigen földeltek el kutyatetemeket, az elenyészően kevés maradvány között rendkívüli figyelmet érdemel egy csaknem ép koponya.

31 Ez méretei (Id. Függelék) és arányai alapján egyaránt magas, gracilis kutyának, afféle agárnak (III. tábla) határozható meg.

32 Csábító lenne ezt a leletet a korszak néhány vadállatcsoportjával (mezei nyúl!) összefüggésbe hozni, de a vadászat lelőhelyünk részeinek élelmezésében nem játszott érdemi szerepet. Csak annyi bizonyos, hogy elegáns, nagytermetű kutya földi maradványával van dolgunk. 3.1.5. Macska {Felis catus L. 1758) Meglepő a macskacsontok viszonylag kis száma. Ez az állatfaj a letelepült, városias életformára jellemző

33 sőt az azonosító segesdi gabonaraktárakban

34 nagy valószínűséggel garázdálkodó egerek elleni harcban fontos szerepet játszhatott volna. 3.1.6. Házityúk (Gallus domesticus L.1758) A meglehetősen nagyszámú baromficsont zöme házityúkokból származik. Noha ezek legkisebb számban a városközpont területéről kerültek elő, az apró csontok aránylag gyakori előfordulása anyagunkban e házimadár városi tartásának jelentőségére utal. 3.1.7. Házilúd (Anser domesticus L. 1758) A római kor beköszönte után házilúdcsontok rendszeresen kerülnek napvilágra hazai lelőhelyeinken. Noha a vad és házi forma csontjainak elkülönítése rendkívüli nehézségeket okoz, a nagyobb példányok maradványait ebben a háziállatcsontokban bővelkedő anyagban joggal tekinthetjük a ludtenyesztés bizonyítékának.

35 Egy kisebb lúd hollócsőrcsontja viszont akár kistermetű vad, vetési lúdból (Anser fabalis Lath.) is származhat.

36 3.1.8. Házikacsa (Anas domestica L. 1758) A lúdnál később háziasított kacsa csontjai gyakran kerülnek elő nagyobb lelőhelyek csontanyagából.

37 Különleges leletnek számít e faj csontjai között az a felső csőrmaradvány (IV. tábla, jobb alsó kép), amely egyértelműen meghatározható. Ennek 28,6 mm-es legnagyobb szélessége lényegesen meghaladja azét a 271 mm szárnyfesztávú tőkésréce (Anas platyrhynchos L. 1758) gácsérét (24,5 mm), amelynek csontjai összehasonlításul szolgáltak.

38 Megjegyzendő, hogy a vad változat szárnyfesztávjának felső határa 278 mm,

39 tehát a csőrtöredék csakis a nagyobb testű házasított változatból származhat. Ez a fejlettebb forma a török kor idején tűnt fel Magyarországon.

40 Egy vad csörgőréce (Anas crecca L.1758) városközpontban talált agykoponyája (IV. tábla, jobb felső kép) talán valamiféle ínyenc lakoma maradéka. 3.1.9. Őz (Capreolus capreolus L. 1758) Az őz jellegzetes álkapocs- és lábközépcsont-darabjai a XIV. századi és a török kori mintában fordultak elő, számuk azonban jelentéktelen. Ezen az összképen még az sem változtat, ha néhány bordatöredék tévesen „juh, vagy kecske" maradványként vétetett nyilvántartásba. Noha két agancstöredék is van az anyagban (az egyiket Id. VII. tábla, jobb oldali kép) rózsatövük hiányzik, így nem állapítható meg, hogy vadászott egyedekből származnak-e avagy gyűjtögetés révén jutottak a településre.

41 3.1.10 Mezei nyúl (Lepus europaeus Pali. 1778) Meglehet, a középkorban már házinyulakat is tartottak, a segesdi szórványos nyúlcsontok nagyságuk alapján inkább ehhez a fajhoz tartoznak. A mezei nyúl maradványai feltehetően alkalmi vadászatra utalnak, hiszen ezek az állatok különösebb felszerelés nélkül, hurokkal vagy kutyákkal is elejthetők. A két nyúlcsont előfordulása mindenesetre egybeesik más vadállatok szórványos maradványainak felbukkanásával a XIV. századi és a török kori mintában. 3.1.11. Barna medve (Ursus arctos L. 1758) Az egyetlen medvecsont, egy állközötti csont töredéke talán értékes medvebunda járulékos részeként került a lelőhelyre.

42 A sűrűn lakott település közvetlen környékén medvevadászatról aligha lehetett szó. 3.1.12. Halak (Pisces) Tekintettel arra, hogy az ásatás nem speciálisan apró biológiai leletek feltárására irányult,

43 nagyobb mennyiségű halmaradvány előkerülésére nem számíthattunk. Egy ponty (Cyprinus carpio L. 1758) agykoponya-töredéke és egy csuka (Esox lucius L. 1758) kopoltyúfedője ismeretes a XIV. századi, illetve a késő középkori mintában. 3.2. Húsfogyasztás Az egyes állatfajok leírása során tett megfigyeléseket a legfontosabb húsforrásként szolgáló négy háziállat esetében érdemes külön, időrendi sorrendben összefoglalni (8. táblázat). Ez a táblázat korszakonként (100%) tartalmazza az Uerpmann-féle három húsminőségi osztály

44 szerinti megoszlást is (csökkenő értéksorrendben А, В és C). Táblázatunkban feltűnő, hogy a jó minőségű marhahús maradványai legnagyobb arányban a városközpont feltételezett területéről kerültek napvilágra. A jó minőséget képviselő juh- és kecskecsontok legnagyobb aránya a késő középkori anyagra jellemző. A sertés részesedése a vizsgált időszakban fokozatosan emelkedik, értékesebb húsrészei (A és B) legnagyobb százalékban a török korban jelennek meg. A viszonylag kevés és kis értékű С kategóriájú testrészek csontjai állatfajonként egyenletesen követik az összes maradvány mennyiségét. Ez alól csak a juh/kecske csoport kivétel, amelyben a csontok eleve nehezen azonosítható de nagyobb értékű húsokat képviselnek. A hús-