Somogyi Múzeumok Közleményei 12. (1996)

Kovács Gyöngyi - Rózsás Márton: A barcsi török palánkvár

A BARCSI TOROK PALANKVAR KOVÁCS GYÖNGYI-RÓZSÁS MÁRTON 1989-től szondázó ásatásokat kezdtünk Barcs belvárosában, az egykori, mára teljesen elpusztult Dráva-parti palánkvár területén. A következőkben ezekről a feltárásokról, s az ezeket megelőző több éves kutató munka eredményeiről szeretnénk beszámolni. A magyarországi török hódoltság alapvetően a várakhoz kötődik. A várak és a szorosan köréjük kiépült török városok a török katonai uralom, a közigazgatás és adminisztráció központjai, a török kultúra és művelődés kisugárzói voltak,

1 így komplex kutatásuk meghatározó a török kor művelődéstörténete, a magyarországi törökség megismerése szempontjából. A kisebb török erősségek a végvári rendszer folyamatosságát, a hátországot, annak működését biztosították,

2 őrségeik pedig a megszálló hatalom ama rétegét képviselték, melyre a tulajdonképpeni hódoltság alapult. így e kisebb várak talán még reálisabb képet festenek a magyarországi hódítókról, a katonák mindennapjairól, mint a nagyobb központok. Magyarországon több kisebb török (tágabban török kori) palánkvár helyén végeztek régészeti feltárásokat, bár gyakoribb a téma történeti, helytörténeti, topográfiai szempontú megközelítése, azaz az egyes várakra vonatkozó történeti adatok összegyűjtése, a helymeghatározás megkísérlése. A régészeti munkák általában természetszerűleg összekapcsolódtak azoknak a középkori objektumoknak a kutatásával, melyek köré kiépültek a későbbi török kori palánkerősségek.

3 Középkori előzmény nélküli, török építésű, mindvégig török kézen lévő vár régészeti kutatása jószerivel egyetlen helyen, Szekszárd-Újpalánkon folyt, ahol a szerencsés helyzet folytán nagy felületet sikerült megfigyelni, feltárni. Erről a fontos ásatásról azonban, mely példa értékű lehetne a kisebb török palánkok kutatásához, sajnos, ezidáig még nem jelent meg nagyobb közlés.

4 A barcsi erősség az újpalánkihoz hasonló lehetett, de területe beépített, az egykori várból csupán csekély részletek tárhatók fel. Itt jegyeznénk meg, hogy nemcsak Barcson, hanem több más esetben is főként csak részletek megismerésére volt vagy van/lesz mód. A különféle - olykor talán torzónak érezhető - régészeti eredmények azonban összeadódhatnak, s végül kirajzolódhat belőlük egyfajta kép a kisebb török végvárakról, bizonyos szempontú vizsgálatok esetében váranként, területenként eltérő jegyekkel. A Szigetvártól DNY felé mintegy 30 km-re, a Drávánál fekvő Barcs (1. kép) mellett, közel a Rinya torkolatához, a szigetvári bég 1567-ben építtette a palánkvárat, Szigetvár elfoglalását (1566) követően.

5 A vár eleinte Szigetvár, majd 1600 után már Kanizsának is a hátországát, drávai utánpótlását, s a Drávától délre eső török területekkel való összeköttetését biztosította. 1568 után a szigetvári szandzsák vára (görösgáli náhije), 1600 után a szandzsákot a budai vilajetből a kanizsaihoz csatolták.

6 Az erősség jelentőségét a Dráva folyó adta. Megépülte után, még 1567-ben ide, a barcsi palánk alá vonták össze az addig Eszéken állomásozó drávai török flotillát,

7 mely veszélyt jelentett Kanizsára és környékére, a Muraközre, ill. közvetetten még a távolabbi Stájerországra is.

8 így nem véletlen, hogy a drinápolyi békét megelőző 1567-68. évi béketárgyalásokon I. Miksa csak olyan feltételekkel egyezett volna bele Veszprém és Tata lerombolásába, ha a török Babócsán és Berzencen kívül az újonnan épített barcsi várat is lerombolja.

9 A barcsi vár egy volt a Dráva-menti kisebb-nagyobb erősségek

10 között, sorsa ezekhez a környékbeli várakhoz, erődítményekhez, de különösképpen Babócsához, Berzencéhez, ill. a régió központjának számító Szigetvárhoz kötődött.

11 A vár nagyságrendileg a török várvédelem második vonalába,

12 ill. földrajzi helyzetéből adódóan 1600-ig a magyarországi török végvárrendszer NY-i végvidékén a külső vonalhoz tartozott (1. kép). 1. A Dél-Dunántúl néhány török kori vára