Somogyi Múzeumok Közleményei 11. - A népvándorláskor fiatal kutatói 5. találkozójának előadásai (1995)

Kustár Ágnes - Szikossy Ildikó: A Karos-Eperjesszögi II-III.honfoglalás-kori temetők előzetes embertani vizsgálatának eredményei

A KAROS-EPERJESSZÖGI TEMETŐ VIZSGÁLATÁNAK EREDMÉNYEI 213 //. 6. Hiánybetegségek N/9, sír senilis korú férfi koponyatöredékein 2 helyen jól körülhatárolt poroticus terület látható. Az egyik a baloldali os parietalison húzódó 40x57 mm-es ovális alakú terület (13. kép), a másik 18x49 mm-es kiterjedésű hosszúkás terület a koponyatetőn a sut. coronalis mögött a sut. sagittalis vonalában helyezkedik el (14. kép). A koponyacsontok ilyen jellegű elváltozását első leírója Welcker (1888) cribra orbitaliának, majd Koganey (1912) cribra craniinak nevezte. Angel (1966, 1967) vezette be a ma is leggyakrabban használt poroticus hyperostosis kifejezést. Kifejlett szervezetben a vérképző vörös csontvelő csak a lapos csontok szivacsos állományában (koponyatető, lapocka, medencecsont) fordul elő. A vörös csontvelő felszaporodása csontelváltozást okozhat. A lapos csontok corticalis rétege elvékonyodik vagy felszívódik, a szivacsos állomány erőteljesen burjánzik. A lamina interna compact marad, a poroticus rész mellett a lamina externa vaskos, ez gyógyulás után is megmarad, így a már gyógyult poroticus hyperostosis is felismerhető a csontanyagon (Józsa-Pap 1990). A poroticus hyperostosis centrifugálisan terjed, a csonthatárokat soha nem lépi át. Általában az orbitatetőn és a koponya csontjain jelenik meg, de súlyosabb esetekben megfigyelhető az arckoponya csontjain, valamint a csöves csontokon is. Nathan-Haas (1966) a poroticus hyperostosis három stádiumát különítette el: 1. Poroticus típus A folyamat kezdeti formája. A lamina externa elvékonyodik, a medullaris terek kiszélesednek. Kerek vagy ovális nyílások láthatók (0.2-2 mm), amelyek még nem közlekednek egymással. 2. Cribroticus típus A lamina externa nagy területen elpusztul. A pórusok közötti trabeculák is felszívódnak. A diploe szivacsosán, korallszerűen burjánzik, túlnövi a környező lamina szintjét. 3. Trabecularis típus A legsúlyosabb forma. Mind poroticus, mind cribroticus részek találhatók. A megnyílt medullaris cellulák a felszínre merőlegesen csatornákat alkotnak. A poroticus hyperostosis kialakulásának oka a vörös csontvelő hyperplasiája, ami valamely veleszületett, vagy szerzett vérképzőrendszeri betegség, vagy tartós rendellenes állapot következménye. A vörös csontvelő a szivacsos állomány lakunáiban helyezkedik el, amelyből új vérképző góc fejlődik ki, kompenzálva a szervezet anaemiáját (Hampler-Weiss 1955). A poroticus hyperostosis minden esetben megjelenik vashiányos anaemiák, tejanaemiák és malária esetén (Moseley 1961, 1965, Hengen 1971). Fő okának azonban a vashiányt tartják. Vashiányos anaemia akkor következik be a leggyakrabban, ha a táplálék nem tartalmaz elegendő mennyiségű fehérjét, vitaminokat, vagy a vasfelszívódás illetve a vasfelhasználás (pl. fertőzések esetén) akadályozott (Józsa-Pap 1991). A vashiányos anaemia kialakulásában azonban más tényezők is fontos szerepet játszanak. Kialakulhat a vas étkezési elégtelensége, bizonyos anyagok, pl. a fitonsav megjelenése — ami a vas abszorpciót gátolja a bélben —, maiabszorpciós betegségek, vashiányos tejjel történő hosszan tartó szoptatás, valamint az izzadással történő nagymértékű vasvesztés esetén. Vashiányhoz vezethet az őrölt gabonafélék rendszeres egyoldalú fogyasztása, mivel ezek vastartalma igen csekély (Steinbock 1976). A fentieket összegezve az érintett koponyán kialakult poroticus hyperostosis , cribroticus típusú (2. stádium). Kialakulásának oka valószínűleg vashiányos anaemia, vagy az idős korban gyakrabban előforduló anaemia perniciosa (B12 vitamin hiánya). ///. A Karos-Eperjesszög ll-lll. temetők népességének dentalpatológiája A két temető csontanyagából 44 koponya volt alkalmas szájpatológiai vizsgálatra (47.8 %). Számításainknál csak azokat az egyéneket vettük figyelembe, akiknek a teljes maxiiiája vagy mandibulája megvolt. A fogazat jellemzésére regisztráltuk az áttört, az életben elvesztett, a postmortem elvesztett fogak számát és a vizsgálat időpontjában megfigyelhető fogak számát. Megfigyeltük a szuvas fogak és a cysták/abscessusok számát. Meghatároztuk az archeológiai dentál indexet (ADI) amely a vizsgált minta reprezentativitásáról tájékoztat, és meghatároztuk a korindexet, amely a vizsgált egyének életkoráról tájékoztat (Brinch-Möller-Christensen 1949) (6. táblázat). Az ADI értékét (82.2) összevetve IX—XII. századi dentalpatológiai adatokkal megállapítható, hogy az ADI értéke igen magas, a minta jól reprezentálja a népesség fogazatának állapotát. A Karos-eperjesszögi populáció korindexe (49.5) az összes referenciaértéknél magasabb (7. táblázat). A szájpatológiai szempontból érintett egyének megoszlását összehasonlítva IX-XII. századi mintákkal, megállapítható, hogy a carieses egyének aránya (40.9 %) alacsonyabb a többi mintánál. A premortem fogvesztéses egyének aránya (45.5 %) az összehasonlító minta átlagértékéhez esik közel. A cysta/abscessus-ok száma (25 %) a mintához viszonyítva alacsony (8. táblázat). A Karos-eperjesszögi népesség fogazatából 926 fogat tudtunk megvizsgálni. A vizsgált fogakon igen kis számban 6.6 %-ban találtunk cariest. Cysta/abscessus szintén nagyon ritkán fordult elő, a vizsgált fogak 2.8 %-án. A premortem el-