Somogyi Múzeumok Közleményei 10. (1994)

Géger Melinda: Galimberti Sándor művészete

GALIMBERTI SÁNDOR MŰVÉSZETE (A festői pálya korai évei 1903-1906-ig) GÉGER MELINDA A jelen tanulmány Galimberti Sándor nagybányai működésének első' éveivel, továbbá müncheni, majd técsó'i tartózkodásának okaival és körülményeivel kí­ván foglalkozni. A festőként való színrelépés első évei ezek, amikor Galimberti a művészi problémákkal való szembenézés mellett a festői mesterség elsajá­tításával van elfoglalva. Ennek megfelelően a fenn­maradt alkotások is a környező világ e stúdiumszerű megközelítését közvetítik számunkra mindössze két­két és fél évnyi tanulmányi idő reprezentálva. Segít­ség gyanánt továbbra is közvetett forrásokra va­gyunk utalva, hiszen közvetlen visszaemlékezés, le­vél vagy dokumentum a festőtől magától nem maradt fönn, nem is szólva a műalkotások csekély számá­ról. 1 A művek hiányának fő akadálya mellett is sze­rencse, hogy a szórványosan fennmaradt alkotások időben oly módon szóródnak a művészeti szempont­ból értékelhető, nagyjából 10-12 évet magábafoglaló produktív életszakaszban, hogy segítségükkel vi­szonylag átfogó kép rajzolható fel a művész munkás­ságának alakulásáról a Nagybányán töltött festőisko­lái tanulmányoktól kezdve. Galimberti művészi pályája - a korábbi, hosszabb­rövidebb ideig tartó művészeti tanulmányokat, tehát az Iparművészeti Iskolát is beleértve - ténylegesen Nagybányáról indult. 2 A nagybányai művésztelep a századforduló éveiben A Szatmár megyei Nagybánya a század elején, amikor Galimbertivel együtt számtalan fiatal festő keresi fel ma­gányosan vagy kisebb csoportban, hogy ihletet merítsen a tiszta természet francia Barbizonhoz hasonlítható idilli világából, a vármegye legnagyobb településének számí­tott. A maga 11.000 fős lakosával a partiumi kisváros már régtől fogva soknemzetiségű bányásztelepülés volt nagy hagyományú múlttal. Középkorból származó emlékeit a század első évtizedeiben is őrzi a helység. (1. kép.) „A város külseje ma is ódon, de bizalmas jellegű. Az egy­szerű házsorokat csak az utóbbi években kezdték tarkí­tani modern stílusú épületekkel, de máig megőrizte kö­zépkori színezetét, s nagyobb épületei mind, mind szá­zadosak. Még az új házak is szerencsésen, ösztönsze­rűen igyekeznek szerényen megmaradni az öreges kép­ben, s nem rikítanak ki avas falú társaik közül... Nagy utcák nyílnak a főtérről, de szeszélyesen ka­nyarognak, elszűkülnek, s a régmúlt századok emlé­kei közé viszik az idegent, kopasz házaikkal, a me­lyeken az apró ablakok, nyomott boltíves kapuk s ne­héz tölgyfaajtók, mintha még ma is az ellenséget akarnák fékentartani szigorú képükkel... A Zazar partján túl a város ősi főtömbjén kívül, a hajdani bás­tyákon túl, körös-körül új utcák épültek, nyíltak. Ezek már egyenesek, de éppen olyan érdekes jellegűek, mint a belváros. A Veresvíz-utca kékre-zöldre, sár­gára festett apró bányászházaival, kemény szín­foltjaival, zöld lomb alá bújt aprófalú, nagy tetejű épületeivel, olyan festői hatású, mint kevés város az országban." 3 Sokan leírták a környező táj varázslatos hatását is, amely csakugyan festői szépséggel bírt, és a mű­vésztelep életében egyfajta megtartó vonzerőt is gyakorolt az évenkénti rendszerességgel visszatérő festőseregletre. „... az egyik oldalán végtelen rónaságokra nyílik kilátása, másikon szelídvonalú, hatalmas hegyek övezik. Rézsisakos tornyaival, öreg házaival, festői környékével, melyben szelíd lankások vad szépsé­gekkel váltakoznak, méltó azok ecsetjére, kik a ter­mészet folyton megújuló erejéhez fordulnak ihletért. Szebb helyek is vannak az országban, semmi két­ség, de talán egyik sem ily egyetemes, ily változa­tos, sokféle motívumot nyújtó. Város és erdő meg­hitten szorosan egymáshoz tapad." 4 Egy másik visszaemlékezés szerint Nagybánya „álmos, balkánias, a kultúra szelétől eddig teljesen érintetlen kisváros". 5 Genthon István és Ferenczy Valér is a nagyvárosi kul­túrával még meg nem rontott vidéket látnak benne, olyan helyet, ami a századelőn oly sok művész álma volt: lehetőség egyfajta kivonulásra a mesterséges kul­túrából az eredeti, természetes állapotok közé. Már a század első éveiben a művésztelep híre messze túlnőtt a szűkebb értelemben vett szakmai berkeken. A Hollósy Simon vezette iskola és a nagy­bányai festők 1896-os és 1899-es sikeres budapesti kiállításai felkavaró hatással vannak a közönségre és a kor hivatalos szemléletét képviselő Képzőművé­szeti Társulat köré tömörülő alkotókra és kritikusokra is: egyidejűleg támadó és helyeslő, üdvözlő, örömteli fogadtatás képezi az első kiállítások visszhangját.

Next

/
Thumbnails
Contents