Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Közlemények - Witt Lászlóné: Fejezetek Porrogszentkirály néprajzából

FEJEZETEK PORROGSZENTKIRÁLY NÉPRAJZÁBÓL 337 „dusolás".) A vőlegény ezt szokta húzatni: „Ez az én szeretőm, ez a kicsi barna." Vagy szőkét mondtak, mikor milyen hajú volt a menyasszony. Éjfélkor kezdődött a menyasszonytánc. A menyasszony a vőlegénytől kapott ruhába öltözött át és ezzel vette kezdetét az új asszonnyá válásnak. (Nem volt általános a vőlegény részéről történő ruhavétel.) Akkoriban csak apró pénzt dobáltak a tányérba. Nagyon ritkán fordult elő, hogy bankót (papírpénzt) is tettek bele. Egy órai táncolás után aludni ment az ifjú pár. A szokáshoz megfelelően az istállóba, ahová a közelebbi rokonok elkísérték az ifjú párt. A vendégek tovább mulattak. A hangulatos játékok el sem maradhattak, melyek a jó kedv tetőfokát jelentették. Például az időjóslásos játék. Székre ültettek egy személyt, akire kabátot terítettek és megkérdezték tőle, milyen időt jósol májusba. Ha azt felelte, sok eső lesz, akkor a kabát ujján vizet öntöttek a széken ülőre. (Minden hónapot végig kérdeztek.) A másik játék: Egy széket a szoba közepére tettek. Arra ült egy személy. A többi távolabb ült egy sorban, kb. 10-15-en. Az ülők mögött egy személy le-föl járt és énekelte - „Szekfű, szekfű a lábam alatt, aki lesz a legszebb, tőlem csókot kap." Az ülők közül akire ráütöttek, annak oda kellett menni a szoba közepén ülő háta mögé. Aki a kezében tükröt tartott és abból nézte a háta mögött lévőt. Ha tetszett az illető, ezt mondta: „Köll az néköm, szeret az engöm, Fogom a kezembe, tearózsát tűzök mellére". Ha nem tetszett, így szólt: „Nem köll ez néköm, nem szeret ez engöm. Fogom a kezembe, dobom az árnyékszékbe." A vendégek ilyen tréfálkozásokkal töltötték az éjszakát. Négy óra felé mindenki aludni ment. A zenészeknek a szoba közepére szalmát terítettek fekhelynek. Reggel újból kezdték meghívni a vendégeket. A lustáknak mondták: „Majd talán szánon jövünk érted". (Ha nem volt hó, akkor is ezt mondták.) Az öregek biztatták a fiatalokat - „Siess, mert nem marad kocsonya." Az összeverődött vendégsereg előbb reggelizett és újból mulatozáshoz kezdett. Akiket aztán ott ért az ebéd is, de előfordult, hogy a vacsora is. (A módosabbja három napos lakodalmat tartott.) Egy nap elteltével kezdődött a gazdaasszony lakodalom, ami még hangulatosabb volt a tréfálkozásoktól és vidám játékoktól. A lakodalom után a fiatalasszony már ott is maradt a férje házánál. Természetesnek vették, hogy mindig a lánynak kell megválni a szülői háztól. Ritkán fordult elő, hogy a legény tért más házához. A házasság után a fiatal pár az istállóban aludt. A fiatalasszony csak a gyerek születésekor foglalhatta el a szobát. Ha már rá lehetett bízni a gyereket az öregekre, ismét az istállóban kellett aludnia. A férj mindvégig ott is aludt. A gazdagabbaknál is ritka volt a kivétel. (Némi változás az 1920-as években történt.) A fiatalasszonyt azért egy évig kímélték, pátyolgatták, hízelegtek neki, mivel nagyon fiatalon férhez adták. 14-15 éves lányok már férjhez mentek. A legények pedig 18 évesen házasodtak. Egy év után aztán nehéz munkára fogták a fiatalasszonyt. Akinek szigorú anyósa lett, azt rögtön nehéz munka várta. Az öregek irányításával történt minden a családban. Ellenvetést nem tűrve uralkodtak a fiatalok felett. Az öregek elhalása után aztán a következő generáció foglalta el a fő helyet a lakásban és az irányításban. (Gyökeres változást ezen a téren is 1945 utáni idők hoztak.) A megszólítások is szabályokhoz kötődtek. A férj mindenkor tegezte feleségét. Viszont a feleségnek „kendezni" kellett a férjét, vagyis magázni. („Gyüjjön ide ke.") Előfordult a testvérek közti magázás is. A fiatalabb testvér köteles volt magázni az idősebb testvért. Az após - apámuram, az anyós - anyámasszony, apa - édesapám, anya - édesanyám, nagymama édesszülém, nagyapa- öregapám megszólítás illette. 8. Temetési szokások A szokások közül most egy szomorúbb eseményt ismertetek a „kihalottozást". A „kihalottozás" annyit jelent, hogy a magasra felvetett ágyra fektették a halottat. Alul halottaslepedő, a fej alá dupla slingeléses párnát tettek, a sarkokra tibetkendőt raktak. A „szemfödél högyé" ismét halottaslepedő került. A fejhez selyemkendőt tettek. („Kisruhát" külön szőttek, amit a kézre tekertek.) Odafogadták az énekeskönyvet is. A halottas ruhákat - bőgatyát, hímzett vászoninget és a halottas-lepedőt a menyasszony már a staférungjában magával viszi, maga és férje részére. 1920-as évektől már csak inget és halottaslepedőt vitt a staférunggal. Éjfélig virasztottak. Ettek is közben. Sirató asszonyt is hívtak, aki mindent felsorolt, ami a halottal kapcsolatos volt. Másnap a halottaslepedővel együtt emelték a koporsóba. Előfordult, hogy az asszony-halottal a ruháit is eltemették. Mondták: „Az üvé vót, vigye is el." Temetés után a halotti tor következett, melyen a rokonok vettek részt. Ételei majdnem megegyezik a lakodalmi vacsoráéval, minimális eltéréssel. Egy évig, de előfordult, hogy két évig gyászoltak. 9. fíagadvány-nevek Majdnem minden családnak volt ragadvány-neve. A családok melléknévvel való megkülönböztetése néha rangot adott, mint például Cserepes Porcsáék. Ez a család azért kapta a cserepes ragadvány nevet, mert a faluban nékik volt először cserepes házuk. Viszont akadt olyan, ami gúnynévként szolgált. Felsorolva ismertetek néhány ragadvány-nevet, melyek Porrogszentkirályon élő családokra vonatkozik, illetve vonatkozott. Kardos János Siflin Borcsa János Cserepes Varga János Bintus Porcsa József Komorás Varga József Buri Csók Mihály Botos Fekete József Dudás Porcsa István Bajszi Fekete János Kispatkó Varga József Baka Horváth Ferenc Barát Horváth János Lapu Bebők József- Suba Fekete Ferenc Kocán Varga János Mózsi Varga János Kisferkó