Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Közlemények - Witt Lászlóné: Fejezetek Porrogszentkirály néprajzából

332 WITT LÁSZLÓNÉ Füstölt túró: A túrót sóval, paprikával összegyúrták. Gúla alakúra formálták, volt aki gömb alakúra. Deszkára rakták és feltették a padlásgerendára füstölni. Előfordult, hogy a penész körülfogta. Evés előtt a penészt lehámozták és azután fogyasztották. Ez csemegének számított, olyan finom volt. (Rohadt túrónak is mondták.) Amint látjuk, nagy szerepe volt a tejből készült termékeknek a falusi nép étkezésénél. Amennyire fontos volt a tejtermék, olyan nélkülözhetetlen volt a hús is. Ezért évente 2-3 disznót vágtak. (Gazdagság szerint.) Tartósítás szempontjából a füstölés volt a legalkalmasabb. A hájat is füstölték. A meggyúrt hájat a háj bőrébe tették és összevarrták. Egy hétig füstölték. Tavasszal ilyen zsírral öntötték le a salátát, de kenyérre kenve is fogyasztották. A vastag szalonnát besózták, füstölték, majd megtisztították, ledarálták, sóval összedagasztották és a kockára vágott vékony füstölt szalonnával rakták el. Paprikás szalonnát is raktak közéje. A kisütött bélzsírt kocsitengely kenésére használták. Étkezési szokáshoz erősen hozzátartozik az a tény, hogy a falusi ember étrend-beosztása időben eltér a városon lakó néptől. így Porrogszentkirályon is a rövid napos évszakokban (ősszel, télen és tavasszal), a fő étkezés estére esett, vagyis vacsorára fogyasztottak főtt ételt. Reggel az esti maradékot ették. Délben száraz étel volt: kenyér, túró, szalonna, gyümölcs, hagyma, sült krumpli között válogathattak. Nyáron viszont a fő étkezés délben volt. Különösen aratás idején fordítottak nagy gondot a táplálkozásra.

20 Említést kell, hogy tegyek arról, hogy a vagyonszerzés a gazdákat az egyszerűbb ételek fogyasztására késztette. Ilyenkor szokták mondani: „Fogához veri a garast". Ez azonban nem kisebbítheti a törekvő ember életritmusát. Az évek folyamán elérte célját és kialakította magának a biztos megélhetést. 4. Tisztálkodás és a falusi társadalom A ma élő ember szemében csupán történelmi tény mindez. Mint ahogy az is, hogy a fürdőszobát az istálló helyettesítette. A fürdőkádat pedig a nagymelence. Az egyik adatközlő nagy élménnyel számolt be a sorozásra induló legények fürdéséről. Ezek figyelmét külön felhívták, hogy csak megfürödve jelenjenek meg a sorozáson. így aztán közösen fürödtek. Mosták, zsúrolták egymást a nagymelencében, mely az istállóban volt beállítva. A téli időszakban is az istálló volt a fürdési hely. Kivételes eset itt is akadt, de az általános ez volt. A mindennapi mosakodást is a legegyszerűbben vagy kifejezhetném úgy is, hogy primitíven oldották meg. A szájba vett vizet tenyerükbe engedték, s azt vitték az arcukra. A fogmosást ritkán alkalmazták, akkor is csak ujjukkal reszelve végezték. A nők helyzete még szomorúbb a tisztálkodás lehetőségét nézve. Pontos közlések olyan esetekre utalnak, mely a mai szemmel nézve teljes megvetést váltanának ki. Ezekután hogyan mérlegelhetjük a tisztálkodás szerepét a falusi ember életében? A körülményeket tekintve, elmarasztalásra nincs jogunk, ha figyelembe vesszük az akkori lakás zsúfoltságát, illetve kicsiségét, ami nem tette lehetővé a higiénikus életet. Az egy szobát, füstöskonyhát, melyben sok setben három generáció is lakott. Nyilván nem hasonlíthatjuk a mai fejlett lakáskultúránkhoz, ahol minden szempontból biztosított a higiénikus életritmus. Hosszú utat tett meg a fejlődés a legapróbb tényeket is figyelembe véve. Hol vagyunk már a párló-sajtártól, a patakban mosástól, a hamus lúgtól, a háziszappantól és a kéthavonkénti mosástól. Ez mind, mind a múltté. 5. Viselet Porrogszentkirályra jellemző ruházkodást és népviseletet elsősorban a házivászonból készült ruhadarabokkal kezdeném. Ezen a vidéken is, mint a környék falvaiban, a házivászonból készült ruha volt elterjedve, így az 1800-as évekből még az 1900-as évek elejére is átvitt népviseleti ruha összetevője a bőgatya, vászoning, bokrosing, szoknya, kötény mind házilag szőtt anyagból készült. Bár a századfordulón már bolti anyagot is használtak öltözetükhöz, de a hétköznapi viseletben tovább őrizték a hagyományos anyagból készült ruhát. Itt is a férfi öltözet hajlott előbb a polgárosodás felé. Míg a női viselet csak 1945 után tett nagyobb lépést az átalakulás terén. Fiú ünnepi viselete: Bőgatya, kivarrott vászoning, mellény, kalap és csizma. Télen dolmány vagy birka-bekecs, báránybőr süveg. (A nem egyértelmű adatközlés arra irányul, hogy a báránybőr süveg az 1800-as években lehetett. A századfordulótól már télen is kalapot viseltek. Az elmondások alapján a báránybőr süveget az „Árpád" sipkához és a kupalakúhoz hasonlítanám. A süvegre való utalás nem tisztázott, hiányos adatközlés miatt.) Télen szűk vászongatyát is vettek a bőgatya alá. 1920-tól a posztónadrág és kabát lett, szintén csizmával. Hétköznap: Fiú öltözete 4-5 éves korban melles szoknya pargétból. Hátul vágott gatya. 10 éves kortól vászongatya szűkebbre varrva, ez térden alul ért. Lábukon csatosbocskort viseltek, de gyakran jártak mezítláb. (A mezítláb járás általános volt. Férfi, nő, gyerek egyaránt mezítláb is járt. Ezért a továbbiakban nem említem.) Férfi ünnepi viselet: Bő vászongatya ráncba szedve, alján szál kihúzással és siprikálással készült rojt. Általában 10-13 szeles gatyát viseltek. Gazdagon kivarrott vászoning, melynek elejét és ujja-szélét - mandzsettáját, fehér hímzéssel kivarrás díszített. Az ing először csak szabadon bőujjú, később a bőség ugyan maradt, de a mandzsettánál „szödötten" szűkebb lett. Fekete mellény, fekete kalap, fekete csizma hozzá. Télen is bőgatya, vászoning, ehhez jön még a melles, mely piros pargétból készült, fekete szegéllyel. Szűr, bunda és