Somogyi Múzeumok Közleményei 9. (1992)

Közlemények - Witt Lászlóné: Fejezetek Porrogszentkirály néprajzából

330 WITT LÁSZLÓNÉ sű állataik voltak. Üzletekben fűszerféléket vettek. (Porrogszentkirályon a század elején - 1900. után, kettő fűszeres üzlet volt.) Harmadik beszerzési lehetőség a vándorkereskedők révén történt. Órát, csecse-becsét bosnyákoktól, cserépedényeket Vas megyéből jött fazekasoktól vásároltak. Az erdélyiek fűszert, ágyneműt és ruhafélét árultak. Teknővájó cigányok faedényeket készítettek eladásra. Ismert teknővájó cigányok: Balogh Ferenc, Balogh István, Balogh József. (Faedényeket a gólai és szentai cigányok is készítettek.) Bordások bordát hordtak faluról-falura.

16 A borda a szövőszék fontos tartozéka. A kismesterségnek és a kisiparosságnak jelenléte szinte nélkülözhetetlen volt az akkori időben. Csak néhányat említsek a fontosabbak közül: bognár, kádár, lakatos, kovács, asztalos, kőműves, cipész, szabó, kalapos, szűcs. Ezeket a mestereket - iparosokat szükség esetén fel is keresték, mert a századfordulótól mindjobban igényesebbé váltak az emberek. A lakáskultúrájuk fejlődése is az asztalos által készített bútorokkal mutatható ki. Bútoraikat a Csurgón élő asztalosokkal készíttették. (Csontos József, Mikola György, Kárbucky Ferenc asztalosoknál.) Vásznat szintén Csurgón festettek, Fényes Marcell kékfestőnél. Előfordult, hogy Nagyatádra vitték vásznaikat festetni, Farkas nevezetű mesterhez. Csizmát ritkán rendeltek mesternél, mert drágább volt a vásárban vett csizmánál. (Mondás: „Mester mondva legyen ám! Akkor 5 pengővel drágább lesz")

17 Kalapot nemcsak a vásárban, hanem Csurgón Nóvák Pál és Horváth Sándor kalapos mestereknél vásároltak. Bőrtarisznyát Gyékényesen Pázmány Istvánnál. Az üvegárut Csurgón Reményi Samu kereskedőnél szerezték be. Ezenkívül vándorüvegesek is járták a falukat, akik az ablak üvegezését is vállalták. Az akkori igényeket bőven kielégítették ezek az eladási és vásárlási lehetőségek. /. Telek és építményei, lakásberendezés A telek északi felére építkeztek, így az ajtók a dél felöli falon helyezkedtek el. A melléképületek szintén az északi oldalon, a ház végétől folytatólagosan épültek. A kukoricagóré viszont a déli oldalon foglalt helyet. Az elmondások alapján zsuppos házak voltak, melynek beosztása: egy szoba, kémény nélküli konyha, egy kamra, melyet félig szobának is használtak. A külön bejárat mindhárom helyiségbe a pitarból nyílt, egymást függetlenítve. A falu arculata 1895. után megváltozott, mert az 1895-ös és az 1896-os évben tűzvész pusztított. 1895-ben a nyugati sor égett le. 1896-ban pedig a keleti sor.

18 Az újonnan épült házak már vályogból és téglából készültek. A tető már „zsindelyes" - cserepes lett. Bár még ezen épületeknél is építették a nyitott kéményes konyhát, de a zárt kéményű ház megjelenése sem volt ritka. Igy kezdetét vette a fejlettebb építési forma. A gazdasági épületek fejlődése fokozatosan igazodott a lakóházakhoz, sőt még a lakóház vályogból, ugyanakkor az istálló, pajta téglából épült. Ilyen különbség még ma is észlelhető a régi portákon. A kezdeti „boronás" építkezést alkalmazták a melléképületeknél is.

19 Kivétel a kukoricagóré, amit fonásos móddal készítettek rekettye fából, később lécből. A melléképületek megváltozása az állattartás fejlődésével magyarázható. A tetőszerkezet faragását, építését hozzáértő falusi emberek végezték. De jöttek „stajjer" országból a „gránerok", akik nagy hozzáértést tanúsítottak. Díszes faragást is alkalmaztak a módosabb gazdák házánál. (Az ételre nem voltak igényesek, könnyen ki lehetett elégíteni őket.) A lakásberendezés fontos tartozéka egy épületnek. Ez esetben is arra kell utalnom, hogy a régmúlt egyszerűségét mind jobban háttérbe szorította a fejlődés sodrása. A visszaemlékezések alapján kb. csak 1880-tól lehet áttekintést kapni a berendezési tárgyakról. A zsuppos ház berendezése a következőkből állt: ruhásláda, később felnyitható sublót, két ágy egymás végébe, észak felül, („füszélről"), az ágy alatt, „supi" - tolókának is nevezték, melyen a gyerekek aludtak. Az ablakon piros „firhang" - függöny, a két ablak közt kép. Az evangélikusoknál is volt zenélő kép, melyen Luther Márton arcképmása volt. Az „Erős várunk nékünk az Isten" kezdetű éneket zenélte. A konyhában a tüzeléshez és főzéshez való eszközöket tartották. Ide építették a kemencét, katlant, falbarakott tűzhelyt, - alatta kiskemencével ami melegítette a szobát. A kemence tetején volt az edényes polc. A falon a tányéros polc „tálas". A vizes vödröt gyalogszékre tették. (A kezdeti idők víztárolója a fasajtár „buritóval" - fafedővel, melyet még a századfordulókor is használtak.) Kamrában tárolták a kenyeret, „fabödönben" a szírt, s itt csurgatták össze a tejet is. A lisztes zsákot vagy lisztes ládát, a sikáló széket, „hombárt" a terménynek szintén itt tartották. A kamra, mint napjainkban, régen is élelemtároló szerepet töltött be. A házak átalakulásával megváltozott a belső berendezés is. A két szoba megjelenése, nagyobb teret biztosított a berendezési tárgyaknak. Az első szoba „tiszta szoba" berendezése: két ágy, mely magasan felvetve, szalmazsák fölött küttőpáma - kicsi és nagy méretű, vászon lepedő, dunyha, párna. Kezdetben kékfestő huzattal, amit még jó ideig használtak ágyiruha huzatként. Viszont az 1900-as évek elejétől már a sifonból készült ágyneműhuzat is megtalálható volt, amit slingeléssel, kivarrással, szalagos betéttel díszítettek. Az ágyat, kékfestő vagy „bécsi piros", később szövet terítővel terítették le. Egy szekrény, az 1910-es évektől már kettő, de csak a módosabbaknak. Középen egy asztal és négy szék. A falakon fényképek és hazafias képek. Két ablak közti falon a tükör. Az ajtó mögötti falon a fogas, ami fából vagy vasból készült. Az ajtó mellett a díszkendő-tartó foglalt helyet. A hátsó szobában két ágy, az egyik az északi, a másik a déli fal mellett kapott helyet. Sublót a két