Somogyi Múzeumok Közleményei 8. (1987)

Varga Éva: Kaposvár művelődés viszonyai az 1930-as évek közepén.

196 VARGA ÉVA csokrok, operett-slágerek, Strauss-keringők szerepeltek műsorán. Walter Miklós volt a karnagyuk. 1935ben a térzene-szolgáltatást átvette a helyőrségi zenekar. Ebben az időszakban még működött a kaposvári Postás Énekkar. Évente hangversenyt rendezett, ünnepélyeken szerepelt. Tagjai postatisztviselők, közhivatalnokok voltak. Az iskolai énekkarok közül a Somssich Pál reálgimnázium énekkara végzett kiemelkedő munkát az új magyar kórusmuzsika megszólaltatásában (Kodály). Messze felülmúlta a középiskolai színvonalat. Vezetője Molnár István főlevéltáros, majd pedig Gelléri Emil voltak. A katolikus Nagyboldogasszony egyházközség énekkara is nívós produkciókat mutatott be. 1934 márciusában Haydn: Teremtés с oratóriumát mutatták be, nagy esemény volt ez az előadás a város történetében. Magyarországon ezt az oratóriumot eddig még csak Budapesten adták elő. A koncerten részt vett a templom kibővített ének- és zenekara, közreműködött Laurisin Lajos operaénekes, vezényelt Fleinig Alajos karmester, a Nagyboldogasszony templom orgonistája. Mérleget vonva megállapítható, hogy a nehéz gazdasági, anyagi körülmények, az egyesületek, dalárdák létszám csökkenéséneik dacára kiterjedt kórusmozgalom és magas színvonalú előadások jellemezték városunkat. Mindez a kórustagok és vezetőik áldozatos, lelkes munkájának volt köszönhető. f) Színház 1911-től Tháliának állandó „kőtemploma" állt Kaposváron. A színház a Rákóczi téren épült fel 1911ben Magyar Ede és Stahl József tervei alapján. A pécsi Nemzeti Színháznál nagyobbra méretezve, a budapesti Melocco-cég kivitelezésében az ország egyik legdrágább színháza lett, 450 000 koronába került. A színház építési körülményeit mind a mai napig emlegetik a városban. Ha egy-egy előadás alkalmával nincs tele a nézőtér, gyakran emlegetik: „hogy persze, amikor építették, csak az volt a fontos, hogy nagyobb legyen, mint a pécsi". A színház köré létesített Színházpark tudatos városépítési, szépítési szemléletet tükröz. A színház a szecessziós stílus legjellemzőbb középülete, a városkép jellegét meghatározó építmény. A város kulturális életének jelentős bázisát képezte, bár még időszakos jelleggel működött ebben az időben. A színház a város kezelésébe tartozott. Sz'nházi ügyekben a város képviselőtestülete, ezen belül a képviselőtestület tagjai közül három évente választott színügyi bizottság döntött. A színház fenntartására sok pénzt áldozott a város. 1928-ban a „mozizás roncsait" eltüntetve jelentős felújítást végeztek az épületen. 1934-35-ben a tavaszi és őszi színi szezonban két színtársulat szerepelt Kaposváron. Erre az időszakra általában véve elmondható, hogy a vidéki színészet válságos periódust élt át. Ez részben köszönhető volt a hangosfilm és a gépzene konkurenciájának, amely valóban elvonta a közönség egy részét a színháztól, de alapvető szerepe ebben a gazdasági válságnak volt. Éppen ezért volt fontos, hogy akadjanak olyan színtársulatok, melyek vidéken az igazi, irodalmi értékű színműveik kultuszát szolgálják, és amelyek az elmélyedő, művészi színjátszás értékeit közvetítik. Kaposváron ezt a fajta missziót vállalta magára az Alapi Nándor vezette Országos Kamaraszínház. Az 1934-35-ös időszakot megelőzve, 1930-1931. tavaszától kezdve többször is visszatértek. 1934 januárjában és február első hetében, majd ősszel október 16-tól november 1-ig és 1935 októberében ismét találkozhatott velük a kaposvári közönség. A másik társulatnak Tolnay Andor volt az igazgatója, ök 1934. április-májusban, illetve 1935 elejétől május közepéig szerepeltek Kaposváron. Nekik sem ez volt a bemutatkozó fellépésük. A helyi lapok többé-kevésbé (a színigazgató és a főszerkesztő viszonyától függően) rendszeresen közölték a társulataik műsorát, gyakran a „közvélemény" hangján hoztok néhány kritikát, így lehetőség van arra, hogy a társulatok műsorát, az előadások színvonalát, a közönség érdeklődését nyomon követhessük. Alapiék egyhuzamban rövidebb időközöket töl'ö tek itt, de több alkalommal jártak nálunk. A c kevésbé lelkes hangnemben tudósít róluk, mint Tolnayékról. Igazán kiemelkedő dolgokról sohasem ír velük kapcsolatban. De lássuk csak a műsort. Az 1934-es műsorhirdetés úgy ajánlja be a társulatot, hogy az Shakespearetől PirandeHóig válogatta műsorát. Első alkalommal 21 darabot mutattak be és 23 előadást tartottak. Az előadások nagyon változatosak voltak, a színészeknek rövid idejük lehetett egyik műről a másikra átállni. A műsort tekintve 5 vígjáték, 1 dráma: (Ibsen: John Gabriel Borkman), 1 tragikomédia (Boross Elemér: A forgószél), 1 gyermekdarab (A huncut kéményseprő) került bemutatásra. A többi darabot a színmű kategóriába lehet sorolni. A társulat összetételénél fogva nem volt berendezkedve zenés darabok játszására. A legjobb, a legtöbb főszerepet játszó színészek: Nádor OJga, Kemény Erzsi, Miskey József, Lovass József és maga Alapi Nándor voltak. Az előadások sajtóvisszhangja csekély, úgy látszik az illető újságíró nem volt túlságosan elragadtatva. Az őszi szezonban mindössze három hétig szerepeltek, ez alatt 15 darabot mutattak be, melyből 6 vígjáték, 3 színmű, 3 dráma (Gorkij, Shaw, Shakespeare) volt. A harmadik szereplésük alkalmával 16 előadást tartottak. Ekkor még Möllere és Ibsen is szerepelt a repertoárban a helyi közönség drámakapacitásának megfelelően, de a darabok zöme már a csekély esztétikai értékű, sekélyesebb vígjáték és színmű,