Somogyi Múzeumok Közleményei 8. (1987)

Bernáth Mária: Rippl-Rónai József kapcsolata az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattal

RIPPL-RÓNAI JÓZSEF KAPCSOLATA AZ ORSZÁGOS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULATTAL

1 Célunk e tamulm árnyban a teljes, e kapcsolatot érintő dokumentáció közlése. Ha e másodlagos levéltári anyag Rippl-Rónai működésével kapcsolaitban nem is tartogat kolosszális újdonságokat, azt néhány színfolttal mégis gazdagítja. Azon az elvem kívül is, hogy egy nagy alkotó munkásságával kapcsolatos lehetőleg minden fellelhető dokumentum megérdemli a feldolgozást, módot adva az esetleges új összefüggések feltárására, még két szempont vezérelt minket a közreadásban. Említettem, hogy „másodlagos" levéltári anyag közléséről van szó. Az Országos Levéltár 1956-os részbeni pusztulásakor a tűz martalékává vált az OMKT teljes iratanyaga is. E pótolhatatlan pusztulás tükrében vált küilömösen nagyértékűvé az egykori Művészettörténeti Dokumentációs Központ azon törekvése, hogy az Országos Levéltár művészetet érintő ainyagrészeit a kutatók munkaijainak megkömmyítése érdekében aminotált mutaltócédulálkon hozzáférhetővé tegye, így készült el az OMKT teljes anyagainak említett jellegű feildolgozása is az 50-es évek első felében és a pusztulás után így vált e „másodlagos" anyag legalábbis imlformiaítív jellegű, elsődleges forrássá. A Művészetöörtóneti Dokumentációs Központ gyűjteményi anyagrészei az intézmény megszűnése után, 1969ben az MTA Művészettörténeti Kutató Csoport birtokába kerültek.

2 A másik szempont, mely arra ösztönzött, hogy e horribilis anyagiból

3 kigyűjtsem a Rippl-Rónaira vonatkozó céduláikat az volt, hogy eddig még soha nem képezte vizsgálat tárgyát a művészeti közélet e legreprezentatívabb ós egy hosszú korszakon át monopolhelyzetben levő intézményének és egy modern szellemű, eleinte külföldről hadakozó művésznek éveikig igencsak egyoldalú küzdelme. Az 1861-ben alakult OMKT a létrejötte utáni két évtizedben, mint az első, a művészeiket széles alapon tömörítő adminisztratív szervezet, még be tudta tölteni termékenyítő funkcióját. A századfordulóhoz közeledve azonban éppen megmerevedett szervezeti felépítése volt az, amely lehetetlenné tette a liberálisabb művéiszetpolitilkoi eszímék besziváirgását; konzerválta a megalakulása tájam érvénybem volt hivatalos közízlést. Funkciója pártoló, állapító és rendes tagak hierarchiajám nyugodott. Az első két csoport 1. Továbbiakban OMKT. 2. Az MTA Művészettörténeti Kutató Csoport birtokában levő OMKT levéltári anyag jelzete: A—1-1/OL. nem a művészeket, hanem azok mecénásait tömörítette, teháit a művészetért már áldozatot vállaló felsőbb társadalmi réteget. Ez a réteg azoinbain a pénzéért a zsűrikben, a pályázatok elbírálásánál, a vételeknél elvárta, hogy sajá't ízlése érvényesüljön. A támogatások hatalma megszabta az esztétikai normáikat és a művészek életlehetőségét jelentő döntéseikéit ily módon végül is a szclkmáin kívül állók gyakorolhatták. Az OMKT fellegvára az 1896-bam felépült Műcsarnok volt: az ott rendezett kiállításoknak a müncheni alkbdemizmus idejétmúlt stíluskom véneiéit rögzítő szelleme mernemtójaként máig is él a „műcsairnolki művészet" pejoraltív fogailma. Ugyancsak az OMKT anyaga bam bukkantam rá néháiny érdekes cédulára, aimelyek nem állnak ugyan összefüggésben Rippl-Rónaival, de úgy gondolom, mégis a témához tartoznak, mert árnyaltabbá és igazságosabbá teszik a társulat ideológiájáról és irányítási módszereiről alkotaindó benyomásainkat. Az első cédulának tartalma mintha az előzőekben körvonalazott társulati program lényegét, anmak reakciós voltát kérdőjéleziné meg. 1892-ben mutatkozik be a társulat új elmöke, gróf Andrássy TiVadar. Az ő programadó beszédéből idézünk: „Mimit korumlkbain a szellemi élet mindem kategóriája, úgy a művészetnek is demokratikussá kell válnia. Ma már nem egyes, a műélvezetért pénzáldozaltokat is hozni tudó műbaráltokért létezik a művészet, ma azdkra kell gondolnunk, ki kinél a művészet nem néhány perc kellemes eltöltése, hanem továbbfejlődésének, emelkedésének feltétele. Nem a gazdag mű barátoknak, hainiem az iparosnak, munkásnak, kiknek kezében a művészet nemzeti vagyonná, nemzeti virágzássá válik . . . ezeknek kell, hogy dolgozzék ma a művész; ezt lehetővé tenni és a kefotő között közvetíteni: a művészt nagy ailkotásra buzdítami, műveit népszerűsíteni: ez ma az állam feladalta." Ezeket a gondolatokat egy mai kuJtúrpolitikus is vállalná. Ezekből a sorokból is látszik, hogy nem szabad azt gondolnunk, hogy a pártoló és alapító tagak valamiféle arisztokratizmusának volt köszönhető a modern szellemű művészeket sújtó numerus clausus. Egyszerűen arról volt szó, hogy azok, akik a feltételeket diktálták, maguk sem voltak a vizuális 3. 27 831 db cédula.