Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)

V. Molnár László: Kanizsa vára a török félhold uralma alatt (1600-1690)

74 V. MOLNÁR LÁSZLÓ várba érkezteik ma harmadnapja. A török császár megajándékoztatta mindenük agáit. Mindegyiknek egy lovat szerszámostul, egy öltözet ruhát, egy-egy kalpagot, három-három száil rárótollat adatott. így bocsátó el őket, ezt bizonyosan írhatom. Parancsoilja Nagyságod levelében, hogy máskor előbb adjak hírt, ne akikor, midőn már megvcgyom a dolog. Elhiggye Nagyságod, sem fáradságomat, sem költségemet nem tiltom, sem embereiket, de mihelyt megérkeztek az odavaló törökök, semmit sem mulatják Kanizsáin, mindjárást indultak. Én is azon virradóra megírtaim Nagyságod лак, de a levél vitelében volt késedelem."

50 A jó hírszerzés érdekében Zrínyi állandó kapcsolatban és összeköttetésben állt a környező magyair végváraik kapitányaival is, aikiklkel igyekezett összehangolni katonai vállalkozásait. Világosan látta ugyamis, hogy az általa védett térségben csokis a magyar várőrségetk összefogásával lehet megakadályozni a török további terjeszkedését és visszaverni az ellenséges portyázásokat. Számos ilyen közösen végrehajtott akcióról, katonai ellentámadásról tudunk Zrínyi parancsnoksága alatt. így pl. amikor 1651 augusztusában Hasszán kanizsai pasa kísérletet tett Kiskomá'rom elfoglalására, Zrínyi felmentő akcióra szólította fel Batthyány Ádámot és a varasdi főkapitányt is. Mire a vár alá érkezteik, a török már felhagyott az ostrommal, belátva, hogy az egyesített magyar erőikkel nem boldogulhat. Ugyanennek az évnek az őszén Zrínyi ismét szerencsés ellentámadást hajtott végre, amikor a törökök Kotonnáil átkeltek a Murán és betörtek a Muraközbe, Zrínyi azonban lest vetett nekik, s a harc végül az ő győzelmével végződött: „Hála Istennek jó szerencsét adott az Úr Isten, odabasát hármat fogtunk, más köztörököt is egynéhányat le is vágtunk benne, alig szaladott hírmondónak egy vagy kettő."

01 Az 1660-as esztendőben ugyancsak jelentős vállalkozás fűződik Zrínyi nevéhez, aki ekkor a kigyulladt kanizsai várat vette ostrom alá. Június végén ugyanis - eddig ismeretlen dk óikból - tűz ütött ki Kanizsán, amely a korabeli többi várhoz hasonlóan fából készült palánkjai miatt rendkívül tűzveszélyes volt. Mindezt csak fokozta, hogy a várfal előtt kívülről még egy pallónkfal húzódott, továbbá az épületek is jobbára mind fából készültek. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy a kanizsai várban könnyem tűz ütött ki, a város lángba borult, amitől a lőportorony is felrobbant. Amikor Zrínyi a tűzvészről és a vár erős megrongálódásáról értesült, katona ságávail azonnail a helyszínre sietett. Ekkor más végvári kapitányok is csatlakoztak hozzá, s Kanizsát minden oldalról körülzárták, s úgy tűnt, hogy a török helyőrség napjai végleg meg vámnak számlálva. Áltaiános megdöbbenésre azonban Bécsből megtiltották Zrínyinek, hogy tovább folytassa a vár ostromát, s egyúttal visszarendelték szolgálati helyére. Amikor 50. Uo. 34. 51. PERJÉS GÉZA im. 108-109. Zrínyi erről a parancsról értesült, állítólag harag jóban, s végső elkeseredésében földhöz vágta a kardját s rettenetes szitkokat mondott.

52 Zrínyi felháborodása teljesen jogosnak ítélhető, hiszem a bécsi haditanács - amelyik mindenáron a törökkel való béke fenntartáisára törekedett - félreismerte a reális helyzetet, s ez az engedékenység a Portával szemben mindenképpen felesleges volt, amit az is bizonyít, hogy néhány év múlva mégis kitört a Habsburgok és a szultán között a sorom következő háború. Kanizsa 1660-as körülzárása is jól bizonyítja, milyen fontos volt Zrínyi számára a környező magyar helyőrségekkel, így elsősorban a Batthyányvail és a varasdi főkapitánnyal való szoros együttműködés. A közös akciókat az is szükségessé tette, hogy a végrehajtott portyák után általában más úton kellett visszatérniük kiindulási helyükre, mivel a török időközben elzárhatta volna előlük a visszavonulás útját. Döntő jelentőségű volt továbbá az is, hogy a katonai válllallkozásak befejezése után a lehető legrövidebb úton egy közeli magyar várba húzódjanak, mert ellenkező esetben ki voltak téve az üldöző törökök támadásának.

53 2. Az 1661-1664. évi törökellenes háború Zrínyi nagy reményeket fűzött az 1661-ben kirobbant törökellenes háborúhoz, bár tisztában volt azzal, hogy a muzulmán hódító kiűzése csak egy európai összefogás keretében történhet meg. A török államgépezet és hadsereg, annak ellenére, hogy a XVI. század végétől stagnált, mégis félelmetes erőnek tűnt a kortársaik szemében. Míg a Habsburg birodalom a 17. század közepén mintegy 300 ezer km

2 területen feküdt, 9-10 millió lakosságú volt és legfeljebb 50-60 ezres reguláris hadsereg kiállítására volt képes, addig a 30 milliós török állam megközelítően 6 millió km

2 területet foglalt magába és a kor hadügyi viszonyait jól ismerő Marsigli szerint kb. 230 ezres hadsereggel rendelkezett. Ebben a hatailmas támadógépezetben - ahol a hadkiegészítési rendszer a nyugat-európainál sokkai hatékonyabb volt — Marsigli adatai szerint mintegy 120 ezer feudális eredetű katona (akiket a török feudális uraknak adományozott ti már-, ziámet- és hász-birtokok nagysága alapján állítottak ki), 70-80 ezer lovas szpámibál és 10-12 ezer gyalogos janicsárból (a szultán tulajdanképpeini testőreiből) állott. Ezen kívül a török hadsereget tatár, moldvai és havasalföldi irreguláris segédcsapatok is erősítették, amelyek létszáma 30-50 ezer fő körül mozgott. Közismert, hogy az oszmán hadsereg felszerelése és ellátása megfelelt a kor európai színvonalának, taktikai szempontbál azonban már ekkor jelentős hiányosságok mutatkoztak. Egy-egy kiváló nagyvezír azonban átmenetileg mérsékelni tudta ezeket a gondokat, s úgy látszott, hogy a török hadsereg szelleme töretlen, fe52. BALOGH JÁNOS im. 158-159. 53. PERJÉS GÉZA im. 110.