Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)

Mészáros Balázs–Tóth Péter: A Dél-Dunántúl és a Balaton körüli vármegyék leírása

A DÉL-DUNANTÚL ÉS A BALATON KÖRÜLI VÁRMEGYÉK LEÍRÁSA 115 Légrád fölött, az utóbbi pedig Légrád alatt, s a szemtanúk állítják, hogy ez - tudniillik Desnia - már teljesen el is pusztult. Ami pedig magát Légrádot illeti, hosszú időn keresztül a határoknak a betörő pogányoktól való megvédésére igen alkalmatos erődítmények között tartották számon; jelenleg pedig a katholikusok lakóhelye, ha nem számítjuk a kálvinisták kevés maradékát. X. Négy, leginkább a szőlőskertjeiről nevezetes helység van még hátra, amelyeknek mindegyikét valamelyik szentnek a nevével jelölik, s jóllehet nem mind fekszik a hegyeken, annyi bizonyos, hogy hegyekhez kapcsolódnak. Közülük kettőben emelkedik egy-egy templom: az egyiket Szent Farkasról, a másikat pedig Mindenszentekről nevezték el; mindkettő szőlőtermő hegyek tetején épült. A harmadik hasonlóképpen hegyről tekint alá és csak néhány házat számlál a Szent György plébániatemplomon kívül, amelytől nevét is kapta a városka: ezt egyébként azért nevezik szerte a környéken Viziszentgyörgynek, mivel a főoltár alatt rendkívül tiszta víz tör fel, mintegy örökös forrásból, s ez a víz felüdíti a szomjazókat. XI. Legvégül azt a mezővárost, amely egy szőlővel beültetett hegyek közötti völgyben fekszik Csáktornyától három mérföld, Ormosdtól ugyancsak három mérföld, a Mura folyótól pedig fél mérföld távolságra, Sztrigónak (Strigova vagy Stridova) nevezik: ez a helység - ha úgy tetszik az égieknek - Szent Jeromos szülőföldje, akinek a tiszteletére van tudniillik szentelve a dombocskán épült temploma, amelyet sokféle rendű és rangú könyörgök keresnek fel Magyarország távolabbi részeiből is és arról nevezetes, hogy állandóan sok csodatétel történik benne, amint arra minden kétség nélkül való hitelre méltó tanúbizonyságul szolgálnak a csáktornyai pálos atyák. Erről látszik bizonyságot tenni az előbb idézett Tollius is, aki a következőket írja említett levelében: ..Méltóságos Zrínyi Miklós gróf megmutatta nekem a távolból Stridoniumot, Szent Jeromos szülőhazáját, amely jobb kézre, Karinthia felé esik." — Mi nagyon is jól tudjuk, hogy a tudós férfiak — közöttük kortársunk, Lucius

58 is, aki e szent egyháztanítót az ő Dalmáciája számára törekszik kisajátítani — álláspontjaikat legtöbbnyire a régi földrajzírók könyvei alapján alakították ki. De vajon mi magunk a lelkünkre vennénk-e, hogy Magyarország szerte mindenfelé lakó népét, amelynek számára az ősök hagyományai a törvényt jelentik, tartalmatlan tévedés csapja be akkor, amidőn jelenleg is és a távolabb fekvő vidékekről is —. mint mondottuk — nagy áhítattal igyekszik ide, őszinte hitük szerint az ezen szent születése által megszentelt földre? Sőt, ha valaki gondosan mérlegeli a dalmát íróknak a Lucius által is idézett következtetéseit, észre fogja venni, hogy ezek 58. JOHANNES LUCIUS (LUCIC), horvát történetíró a XVII. század elején született Trauban. Tanulmányait is ott kezdte, majd Padovában és Rómában folytatta, ahol jogot tanult és doktorrá is avatták. 1640-1654 között szülővárosában élt, majd Rómába költözött, olyannyira kedvezőek mind a két álláspont számára (most nem beszélek ama itáliai írónak a Marulus által is keményen kifogásolt tévedéséről, amely szerint Istriának kell tulajdonítani ezt a szentet), hogy jogosan ingadozhat: melyik területnek engedje át ezt a dicsőséget? Ami pedig magát Luciust illeti, ahol Inchoffer ellen - mint következtetésünk legfőbb pártfogója ellen - támad, ott Szent Jeromosnak azt a szövegét idézi, amelyben az egyházi írókat felsorolván, a következő szavakkal emlékezik meg önmagáról: .Jeromos presbiter, akinek atyja Eusebius volt, Dalmáciának és Pannóniának a gótok által valamikor elpusztított Stridon nevezetű határvárosából származik." Ki nem veszi észre vajon a szerző kicsit makacs értelmezését a hellyel kapcsolatban, amikor inkább azt akarja bizonyítani, hogy Szent Jeromos a régebbi időkről beszélt, és nem a saját koráról? Vajon nem maga Lucius jegyzi-e meg a De regno Dalmatiae et Croatiae című munkája 1. könyvének 4. fejezetében, hogy ..azelőtt", vagyis Mauritius császár korában a Dráva és Száva folyók között elterülő vidéket nevezték Dalmáciának? Mit jelent tehát ez az „azelőtt", ha nem azt, hogy „Szent Jeromos korában"? - Ami pedig magának a régi Stridonnak a fekvését illeti, az általunk képviselt állásponttól nem tér el idősebb Andronikos Palaiologos „fejtegetése: mely városok változtatták meg nevüket legutoljára?" a Goar Jakab atya által nemrégiben kiadott História Bizantina 400. lapján, ahol a következők olvashatók: „Syrmium, most Magyarországon és Stridon: régebben pedig a magyarokat gepidáknak nevezték". Egyetért vele Brodarics István váci püspök is a mohács/ csatát leíró munkájában, amelyet csaknem kétszáz évvel ezelőtt állított össze és amelyben egyértelműen kijelenti, hogy Szlavónia nem csak Szent Márton szülőföldje, hanem Szent Jeromosé is. Hogy ne is szóljak most Kanizsai Péterről, aki a szent egyháztanítók 1639-ben, Párizsban kiadott válogatott leveleihez írott előszavában a következőket mondja álláspontjával kapcsolatban: ő nem magyarországi honfitársai között, hanem Rómában tanulta, hogy Stridont nem Dalmáciában, hanem Pannóniában levő városnak kell mondani. — S úgy tűnik számomra, hogy azok, akik azt hirdetik, hogy az előbb mondott szent a „tenger melletti Stridonban" (Stridone ad maré) született, azok a kéziratok vagy a nyomdászok hibájából olvasták a „maré" szót a „Mura" helyett. De mindenféle vitát szükségképpen eldönt V. Miklós pápának az a hiteles bullája, amelyet a Szent Jeromos említett, egyébként Ciliéi Henrik gróf, Szlavónia bánja által újonnan épített egyháza számára engedélyezett búcsúk tárgyában adott ki: aki ugyanis ismeri a pécsi és a zágrábi egyházmegyét, s emlékszik arra is, hogy a Muraszigetet némelyek Zagoriának nevezik, az semmiképpen sem fogja kétségbe vonni, ahol mint a Szent Jeromos káptalan elnöke, 1679-ben bekövetkezett haláláig lakott. Hivatkozott munkája; a De regno Dalmatiae et Croatiae 1666-ban jelent meg Amszterdamban,