Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)

Dr. Magyar Kálmán: Az Árpád-kori Somogy Francia kapcsolatairól

44 MAGYAR KÁLMÁN A falu egyetlen kanyargó, régi kézműves műhelyekkel szegélyezett útja vezet bennünket a fülkesorral koronázott és a tömegében a fiókapszisokra nehezedő nagy apszishoz, a templom szentélyéhez. A templomot és az apátságot körben fenn a hegygerincen kerítő fal, erődítmény, az ún. Verdus-i várkastély övezte. A ma is meglévő román'kori egyház több periódusban, így a IX. században, majd a X. század végén és 1055-1077 között a XII. század végéig épült át. Végül egy háromhajós, kereszthajóval és félköríves nagyszentéllyel, a Ny-i oldalon narthex-el, majd a XV. században toronnyal rendelkező típus alakult ki (XLIII. tábla 1—4.). A templomon látszik a helyi antik hagyományok, építkezési agyagok, valamint a lombard-katalán stílus felhasználása. Jellemző a külső, ugyancsak XI. századi falak lombard, szalagos díszítése. Ekkor készült el az ún. ailsó kolostor is (XI. század második fele), amit a kettős zárköves ívek, a márvány oszlopocskák és oszlopfők díszei tanúsítanak (XLIV. tábla 1-3., 5.). A felső kolostor, a díszes, a SaintGilles-i hatást mutató szobrászati, ornamentális díszei a XII. század közepén, illetőleg a második felében keletkeztek (XLV. tábla 2-3.). Nagyon jellegzetesek a kapu díszei (XLIV. tábla 45.). A félkörívben végződő, timpanon nélküli kapu enyhe kiszögelésben, az antik diadalívekhez hasonlóan tárul elénk. Lombardos, fogaskerékszerű szalagdísz, stilizált, akantuszleveles oszlopfők találhatók rajta. Az apszisz díszítéseiben fedezhetők fel a koráéi román művészet itteni hagyományai: a félkört, beépített féloszilopokból kialakított, két félköríves ánkád borítja be. Az egyforma, trapezoid alakú oszlopfőik a legszebb lombard hagyományokat követik. Ezeknek a részben az antik hagyatékból (oszlopok, oszlopfők) származó — márvány és mészkő faragványoknak az újbóli felhasználása, átf a rágása igen jellemző itt is. A Saint-Gilles-i házak hasonló oszlopocskáii, oszlopfejezetei jutnak párhuzamként eszün'kbe. A román stílusban elkezdett és a gótikus időszakban befejezett kolostor szobrászati alkotásai — az ásató, Robert Saint-Jean szerint - négy különböző mesterhez köthetők. Kettő közülük, az antikizáló stílust mutató művészek, a Saint-Gilles-i műhelyben tanulhatott. Közülük is az ún. Soft (Lágy) mester apostolalakjai emelhetők ki, mint közvetlen Saint-Gilles-i stílushatású művek. A másik (kettő vándormester lehetett, akik közül az egyik DNy-ról, talán Toulouseból, míg a kásik Katalánjából (Spanyolország) jöhetett.

189 189. STODDARD 1973., 307-325. R. SAINT-JEAN 1975., 75-97., 346-355. GÉRARD ALZIEU-ROBERT SAINTJEAN: Saint-Guilhem le Désert Zodiaque 1980., 3-64. (Továbbiakban: R. SAINT-JEAN 1980.) 190. MÉNARD (LÉON): Le plus illustre et le premier en date des historiens de Nimes, nous a laissé l'Histoire civile, ecclésiastique et littéraire de la ville de Nimes, A SAINT-GILLES FŐHATÓSÁGA ALÁ TARTOZÓ EGYHÁZAK (XI—

ХШ. SZÁZAD) 1. Az apátság külföldi és távolabb fekvő egyházai Már Ménard közölte

190 a II. Colixtus pápa 1119. június 8-án Mageulonne-ban kelt bulláját. Itt szerepel - a Saint-Gilles-i apátság főhatósága alatt első helyen az ,,Abbatiae videlicet Sancti Egedii de Hungária, majd a Sancti Eusebii de Provincia et ecclesiae Sancti Egedii de Aceio, Sancti Egedii de Duno, Sancti Egedii de Lignacio, Sancti Egedii de Supervia, Sancti Eusebii de Longobardia, Sancti Baudilii de Hispánia, Sancti Eulalie de Barbasca . . . cum capellis et aliis possessionibus ad eas pertinentibus."

1Qi (9. ábra) Végső soron első helyen szerepelt - a Szent László által 1091-ben alapított - somogyvári Szent Egyed aipátság. Majd az 1302-ben Apt diocésisban alapított Provence-i Saint-Eusébe monostor, valamint az ugyancsak az Apti diocésisban lévő - az előbbinek alárendelt — Aceio-i vagy másképpen Assas-i Szent Egyed ház következett. A Dun-i Szent Egyed pedig a Chateau Dun (Meuse megye) Montmédy járásának a székhelyén állt. A ma Sedantól D-re és a belga határtól nem messze, a Meuse folyó keleti partján levő község a XII. században a francia-vallon Lotharingiához tartozott. A Lignaco-i vagy Lignac-i (másképpen: Limans) Szent Egyed egyház a régi Provence (Basses-Alpes) Forcalquir járásának Limans nevű településén létezett. Supervia Szent Egyed temploma a Vendée megyében, a Sables d'Olonne-i járás székhelyén, a középkori Supervie-n, ma Saint-Gilles-sur Vie-n volt (9. ábra). Nagyon fontos a Saint-Eusébe de Longobardia (Lombardié) egyház, amely Milánóban (Itália) létezett. A Saint-Baudiile d'Espagne Katalóniában (Spanyolország), míg a Saint-Eulalie de Barbaste egy aragóniai (Spanyolország) püspöki városban található. Az utóbbi nevén, Saint-Eulalie (de Razil)-ként szerepelt a Sommieres (Gard) kerület Aiguesvives földjén egyház.

192 Vagyis a Saint-Gilles-i nagy építkezések előtt (1140 — 1160 között) a magyarországi, a somogyvári Szent Egyed monostorral, a milánói (Lombardiai) SaintEusébe egyházzal, a spanyol, a katalóniai Saint-Baudile-lal és az aragóniai Saint Eulailie-val, valamint a Meuse-menti, a lotharingiai terület vallon-francia vidék Szent Egyed templomával volt közvetlen összeköttetésben. Ezek a közelebbi és távolabbi magyar, lombaird, aragon, katalán és lotharingiai (vallon) összeköttetéParis, 1744-1758., 7. kötet. A II. Catixtus bullát az I. kötetben 24-26., 28. és a ll-ban 26. oldalon közölte, valamint GOIFFON: Bulteke de l'abbaye de SaintGilles Nimes, 1882., 55-57. (Továbbiakban: GOIFFON 1882.) 191. GOIFFON 1882., 55-57. 192. Uo.