Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)

Dr. Magyar Kálmán: Az Árpád-kori Somogy Francia kapcsolatairól

38 MAGYAR KÁLMÁN A kaput készítő iműhely(ek), mesterek 17 ' 1 Egyetlenegy franciaországi románikori szobrászati alkotás sem váltott Iki annyi vitát és időrendi felité­telezést, mint a Saint-Gilles-i Ny-i homlokzat. Pros­per Mérimée-től (1835) legújabb kutatójáig, Whitney Stoddard ig (1973) több mint húsz, 1095-től 124CMg terjedő időrendet javasoltaik a szoborművek, farag­ványoik elkészítésére. Ugyanakkor kérdéses volt az is, hogy egy vagy több alkotási időszakhoz, illetőleg mű­helyhez és mesterhez köthetők-e a kapudíszek? R. de Laisteyrie 1902-ben azt állította, hogy a hom­lokzatot nem egyidőben (készítették. 1140 körül kezd­ték el és — hosszabb-rövidebb szünetek után — a XII. század végén fejezték be. A. K. Porter, W. Horn és M. Gouron — teljesen indokolatlanul — a hom­lokzat különböző időben kialakított két-három formá­ját is feltételezik. 173 1934-b en, majd 1955-ben Richard Hamann fontos tanulmányai egészében megtartot­ták a két munkaszakasz hipotézisét. Szerinte a há­rom lka put a tizenkét apostollal és az oszlopsorral már kezdettől fogva megtervezitek, A homlokzat hely­reállítására két, egy itiimpannonnal, illetőleg egy anél­küli javaslatot készített. l/() Whitney Stoddard amerikai régész 1 ' 7 1973-ban sza­kított ezzel a hagyománnyal. A homlokzat építési sza­kaszainak és a díszítés kidolgozásának egy új, objek­tívebbnek tűnő magyarázatát javasolta. Szerinte (és Robert Sa int­Jean szerint lis) a homlokzatnak soha­sem volt két egymást követő állapota. Az egyetlen eredeti tervben szerepelt a három kapu az apostol­szobrokkal. Ezt a tervet csupán a kivitelezés során, a nagy antik oszlopok behelyezésévej és egy fejlettebb ikonográfiái program elfogadásával módosították. Vagyis kezdetben az Itáliában és a Provance-ban gyakori háromkapuzatos homlokzatot - egy előre­ugró középső kapuvail — tervezték. A hat hatalmas antik szobor felihasználása a magasságot, az alap­bázisokat (többek között!) módosította. Egy második áttervezés 1145 körül következett be, amikor Pierre de Bruys tragikus máglyahalálát követően az egyház Megváltás dogmáját vésték kőbe. Ekkor a homlokzat 174. R. DE LASTEYRIE: Études sur la sculpture française au moyen age, dans Monuments Piot, 8 (1902) 80— 115. (Továbbiakban: R. DE LASTEYRIE 1902.) L. H. LABANDE: L' église de Saint-Gilles, dans Congrès archéologique de France, 1909. I., 168-181. M. GOU­RON: Dates des sculptures du portail de l'église de Saint-Gifles, dans Bulletin de la société d 1 histoire et d' archéologie de Nimes (1933-1934) 45-47. (To­vábbiakban: GOURON: 1933-1934.) R. HAMANN: The façade of Saint-Gilles : a Reconstruction, Bur­lington Magazine 64 (1934) 19-29. (Továbbiakban: HAMANN 1934.) W. HORN: Die Fassade von St. GiMes Hamburg 1937. (Továbbiokban: HORN 1937.) M. GOURON: Saint-Gilles-du-Gard Congrès archéo­logique de France Montpellier 1950., 104-119. (To­vábbiakban: GOURON 1950.) R. HAMANN: Die Abteikirche von St.-Gilles und ihre künstlerische Narchfolge l-lll. Berlin 1955. (Továbbiakban: HA­MANN 1955.) V. LASSALLE: La façade de l'abbatiale de Saint-Gilles. Essai de restitution Bulletin de teljes 'szélességére kiterjedő, valamint a három tim­panon és azoík párkányzatán futó hatalmas fríz miatt elvetették a középső fedett pitvar (előcsarnok) tervét. Ezután jött létre a ma is látható, román korban új iknografiai program. A tizenkét apostol, az evangé­lium kizárólagos tanúi, az ortodoxia őrei és az egy­ház élő oszlopai; a sáirikánnyal harcoló négy arkan­gyal az egyház védelmezői (esetleg célzás az eretnek­ség feletti győzelemre?). A három timpanon és az azokat összekötő (elbeszélő fríz (Passió) pedig a ke­resztény dogma három történeti momentumát - az Átlényegüfést (balra), a Megváltást (jobbra) és a di­csőséges Visszatérést (középen) illusztrálja. Műhelyek és mesterek Egyöntetűen megálllapítható, hogy a műhelyek és mesterek — néhány kivételtől eltekintve - átvették az ókori szobrászat hagyományait, amelyek az arles-i ókeresztény kőkoporsókon és másutt a mediterrán délvidéken széles körben elterjedt emlékeken látha­tóik voltak. Stoddard és R. Saint-Jean alapvető tanulmányai szerint a kezdetben megalakított műhely (tekintettel a kezdeti szerényebb programra) csak korlátozott szá­mú szobrászt foglalkoztatott Legalább ketten dolgoz­taik ekkor az alsó részek díszítésén: Brunus, aki öt apostojajakot készített el és a Szent Tamás mestere, akinek három apostol, a »középső kapu alapzata és a jobboldali kapu oszlopainak a lábazatai tulajdo­n íthaták. 1145 táján az építészeti rész megváltoztatásával és szobordíszítés megnövelésével három új művészt von­taik be a munkákba. Az eredeti és előteljes stílusú Szent Mihály mestert és két másikat, akiket W. Stod­dard — ruhamimtázásuk stílusa alapján - a Soft Mes­ternek (Lágy Mester-пек), míg Hard Mesternek (Ke­mény Mester-пек) nevez. Ez a három szobrász készí­tette volna el a homlokzat két-két nagy szobrát (négy apostolt és a két szélső arkangyalt), a felső részek díszítését (timpanonok, zárkövek, fríz) pedig megosz­tották egymás között. l'école antique de Nimes 1966., 79-93. (Továbbiak­ban: LASSALLE 1966.) J. M. ROUQUETTE: Saint­Gilles-du-Gard Dictionnaire des Églises de France II. 144-147. M. L. COLISH: Peter of Bruys, Henry of Lausanne, and the facade of Saint-Gilles Traditio 28 (1972) 451-460. V. LASSALLE: L'influence antique dans l'art roman provençal Revue archéologique de Narbonnaise Paris 1970. 1-150. (Továbbiakban: LAS­SALLE 1970.) R. Saint-Jean 1975., 300-344., R. V. Jeolas 1981., 82-90., valamint Marosi 1972., 191-193­nál Saint-Gilles—Arles-ail együtt — Provence című fe­jezetben szerepel tévesen, mivel az előbbi Languedoc­hoz tartozik. 175. LASTEYRIE 1902., 80-115., GOURON 1933-1934., 45­47. Uő. 1950., 104-119. HORN 1937. ... HAMANN 1934., 19-29. Uő. 1955., 110., 121-122. és I. 234-240. 176. Az eredetileg egy kapuból álló homlokzat hármassá történő bővítését vallja LASSALLE 1966., 79-93. 177. STODDARD 1973., 3-12., 127-153.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents