Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)
Dr. Magyar Kálmán: Az Árpád-kori Somogy Francia kapcsolatairól
34 MAGYAR területén. A látható romok így is jól mutatják a szentély körül járó ambulatoriurnát és öt gótikus kápolnáját (6. ábra 1.) Az egészből kiemelkedik a szentély, amelyet magas alapzattal emeltek meg (emporium). Ezen láthatók a kórust övező körterület és oszlop-köz ikeroszlopainak tagozott talapzatai (IX—XI. tábla). A talapzatok külső sarkain virág (rozetta, apró szirmú rózsa), eper, tekergő kígyó, kecske, kutya és oroszlánfej, valamint az egyik lábával az oszlopláb alá szoruló ember került megformálásra (XIII—XV. tábla). A szentélyrészben, az egykori oltár helyén (IV. Kelemen szobra mellé) a Saint-Gilles-ben előkerült rómafi és IX—XI. századi faragott kövek, antikizáló, bizánci alcantusz leveles oszlopfők korai típusai, oszloptörzsek fekszenek körben. Az egész szentélyt, a körüljárót a római géniuszokkal díszített szarkofágok fogják közre. Spontán elhelyezett (eldöntött) római és középkori oszloptörzsek, pillérek tailá Ihatok nagy számban (XII. tábla). A XVII. századi (új) szentély és a románkori szentély közötti területen közel egy évtizede ásatások is folynak; az 1980-as évek közepétől megkezdődő helyreállítások előzményeként (X. tábla 1.). Az egyetlen magasan megmaradt toronyszerű fal (La Tour) a kereszthajó északi folyosójáé (X. tábla 1 — 4.). Ezen — egy nagy, antikizáló motívumokkal (tojás-, gyöngy- és szívsorokkal) szegélyezett — oculus és egy levél- és alakdíszes, konzolokkal alátámasztott, akantuszleveles, faragott párkány maradványai figyelhetők meg (X. tábla 3-4.). Ez a díszítés nagyon hasonló a nyugati homlokzaton talált íaragványokkal. Bizonyítja, hogy eredetileg a két építkezés egyidőben történt. Az említett párkány — a pillérek fölött — váll kőben folytatódik és a tartóoszlopok korinthusi oszlopfői felett abakuszt alakít ki. Az egyik oszlopfőből széttárt szárnyú angyal emelkedik ki, fátyollal talcairt kezében kerek tárgy (ostya vagy ereklye?) van (X. tábla 4.). A támasztó oszlopaik, pillérek szerkezete világosan jelzi, hogy azokat a román (donga- és kereszt) boltozatok alátámasztására szánták. A párkány felett ferdén elhelyezett boltvállakkal módosították a csúcsívek megtámasztására. Jól látható ez a szerkezeti változtatás a megmaradt pillér déli oldalán is. Külünösen a keleti oldalon, ahol egy berakásos, szalagdíszes csúosív indítása maradt meg. Az ív itt egy angyallal díszített és a támpillér sarkába beékelt konzolra támaszkodik (X. tábla 3-4.). A szépen, hosszú mészkövekből faragott kősorokból rakott falat lőrésszerűvé szűkülő, magas, de viszonylag keskeny ablak töri át (XI. tábla 6.). Több helyen téglalap alakú kisebb ablak és gerendaivéghely is látszik (XVII. tábla 4-5.). Ebben a vastag falban helyezkedik el a gyűrűs boltozatú híres Saint-Gilles-i csigalépcső. Rakásának, szerkezetének tisztasága és kövezésének a tökéletessége már a XVII-XVIII. század173. R. SAINT-JEAN 1975., 301-302. és R. V. JEOLAS1981., 82-88. valamint WHITNEY S. STODDARD: The facade of Saint-Gilles-du-Gard. Its influence on french KÁLMÁN ban híressé tette (XVII. tábla 1.). Kőfaragó vándorlegények vagy az 1650-60-as évek kőfaragói keresték fel. Gyakran nevüket vagy jelmondatuikat is bevésték, így 1656-ban egy verduni (XVI. tábla 3.),. 1657-ben az angyalos címert készítő nancy-i (XVI. tábla 4.) vagy az ugyancsak akkortájt szívbe és azon belül nevét körbe véső meolon-i (XVI. tábla 6.), illetőleg az a dijoni, a'ki 1661-ben még a kőfaragó kalapácsát is megmintázta (XVI. tábla 5.). Vagyis a Ny-i homlokzati bejárat szobordíszeinek újrafaragó!, Testa uraló mesterei is köztük lehettek. Egyébként másutt is megfigyelhetők a XI-XIII. századi építkezése'k külső, nagyobb, hosszú köveket — kötésben váltó — hézag és sarokkiegyenlítésnél kisebb és vékonyabb köveket felhasználó rakásmódja. Jól meg lehet különböztetni a XVII. század közepi - a leválasztásnál használt - arányosan 'kisebb kövekből készült külső falszövetétől (XVII. tábla 2-5.). Az apátsági templom É-i, külső falán, a románkorinak látszó részen is kofa rágó jel eket: , , L és i alakúakdt, valamint kisebb, helyenként négyzet alakú kövek ritmikus váltogatását a hosszabb, téglalapalakúakkal. A falsarkoknál jól megfigyelhető, így a D-i kolostorszárny felé, a szabálytalan, apróbb, nagyobb kövek kiegyenlítő váltogatásával kialakított falszövet. Ez vezethetett egykor — a mór javarészt felső szintjeinél elpusztult, csak az alsóban meglevő — dongaboltozatos pincerendszer, az egykori kétszintes kolostor felé (XVII. tábla 2-3.). A felső templom Ny-i bejárati homlokzata i7] A mai, a Ny-i három kapuhoz vezető széles lépcsősor (XVIII. tábla 1.) a XIX. században keletkezett és a XVII. században épített f élköira lakú lépcső helyére került (7. ábra). Azonnal szembetűnő a kapuzat vízszintes díszítősorának 'kompozíciója. Ahol a frízek és a gazdagon mintázott koszorúpárkányok — a Sima vagy csak egyszerűen barázdált - osztópárkányokkal váltakoznak. Ezek a zónák szépen kihangsúlyozzák a homlokzat minden ki szög ellését beborító - antikizáló díszítést. A díszítőpárkányokat, az abakuszokat és a vállköveket, ugyanis gyöngy- és csigasorok, szívléces, görög (meander) mintás és aikantuszleveles sorok díszítik. (XVIII. tábla 1-3.) A barázdált, pi laszterekkel elválasztott fülkékben lévő apostolok és arkangyalok felett egy hajlékony és sűrű akantuszlevél-indával díszített pompás párkány fut végig. Az antik kompozíció legeredetibb emléke az ún. szoffitás és - a hoimlozatot félmagasságban metsző — fa rágott szélű párkányzat. Hat római márvány- és gránitoszloppal alátámasztva portikus módjára létesít szerves kapcsolatot a három kapu között (XX. tábla 1-6.) Profilját, amely az ún. „kiszélesítéseikben" (párkányzatban) átveszi az alapsculpture, Middletowm, Connecticut, 1973., 1-34Û. (Továbbiakban: STODDARD 1973.)
