Somogyi Múzeumok Közleményei 6. (1983)

Bernáth Mária: Rendhagyó mű az OEUVRE-ben: Rippl-Rónai József emlékezései

RIPPL-RÓNAI JÓZSEF EMLÉKEZÉSEI 143 Rippl tartózkodását azonban leginkább Gauguin emberi exiteriőrje váltja ki. Ö végüliis miinden később kiiailakuk apró pózával egyetemiben távol állt a bohémiáitóíl, számára Gauguin egzotikum volt, akit igazából nem merit komolyan venni, csak később, mikor már a kissé zavaró és zajos emberi momentumok elmosódtak. Mégis, miféle általánosabb jellegű ítélet olvasható ki az Emlékezésekből és milyen helyet jelöl ki maga számára Rippl? És talián az sem érdektelen, hogy a több mint 70 éves távlatból mii hogyan látjuk akkori ítéleteit — mennyire érvényesek azok mai szemléletünk tükrében. Az Emlékezésekből — amely részben egy századfordulós párizsi művészeti útikalauz, részben egy saját értékeivel és küldetésével nagyonis tisztában levő művész igazságtevése - noha a komponálatlanság miatt szétszórtan, mégiscsak előbukkanna к az eszményképek. Azonban ezeknek, vagy az egyes helyeken kifejtett törekvéséi leírásának nem mindig adhatunk hitelt, sokszor csak a divatot követi a szóhasználatban, szinte öntudatlanuil alkalmazkodva a kor diktálta frazeológiához. Van Gogihról, Gauguinről találjuk a most idézendő mondatot, mely példaként szolgálhat az itt elmondoittakra. „Azért említem őket itt, mert körülbelül velük vagyok egyidős, velük egy időben másutt, más utakon és módon kezdtem és folytattam művészi tanulmányaimat, főleg annál a mesternél, aki tanítványaiban legegyénibben fejleszti a művészetet: a természetnél." (44. I.) A „természethez" Ripplnek annyi köze volt, hogy az ábrázolóművészet gyakorlatát folytatta -több semmi. Minden törekvése, és ez elsősorban párizsi korszakára érvényes, a istílusteremtés volt, az, hogy a maga sajátos módján tudjon interpretálni. Semmi sem lehetett ugyanis éppen kialakult stílusára a természetnél veszélyesebb. Ha később, néha, ereje fogytán hagyott képeibe naturalisztikus elemeket beszivárogni, pikturája elvesztette sajátos ízeit. De ez ritkán esett meg. Épp így és ugyanez okból az impresszionizmushoz sincs sok köze, pedig ő kezdetben impreszszionistának tudta magát. Kétségtelen, hogy e terminus-technikus is átesett bizonyos jelentésváltozáson az idők folyamán. Rippl 'idejében a modern művészet szinonimájaként inkább jelentette az elhatárolódást az akadémikus tanulságot feltételező szemléletmódtól, mintsem a ferminológiia valóságos tartalmát. Mind Rippl, mind nagy kortáirsai nem tesznek egyebet, mint hogy megpróbálják az impresszionizmus művészetmegváltó, ám mégiscsak a szem által apercipiálható élményekre szűkített viliágát újra csak a stílussal újjáépíteni Rangot adtak a futó benyomásoknak, Cézanne szavaival „múzeumivá" emelték, vagy eszményekkel, esetleg indu latokkal! telítették a vásznakon már túlságosan fellazult formákat. Sokat esik szó e könyv lapjain az „egyszerre festésről". Ez a fogalom - mely pedig látható módon igen fontos Rippl számára — is ellene mond az impresszionizmus lényegéneik. „Oda alakult ki meggyőződésem" - írja Rippl, — „hogy az ezzel ellenkező felfogás helytelen. A kép minden része egyformán lényeges, fontos, azért minden részét egyformán kell festeni: egységes faktúrával. Képeim legnagyobb részének dekoratív hatása nyilván innen származik. És itt találkoztam össze a régibb idők freskófestőivel". (35. il.) Rippl „egyszerre-festési" metódusában a vibráló valőröknék nincs helye, nem kívánja érzékeltetni az atmoszféra változatos tónusait, ő az egységes faktúrára, a homogén színfel'ületek egymással való harmóniájára épít - legalábbis munkássága 1907-1908ig tartó period usa ban. Jól látja, hogy képeinek nemesen dekoratív összhangját ennek az eljárásnak köszönheti. Nem véletlen, hogy sokat emlegetett példaképei : a quattrocento művészek, a japán fa metszőik, vagy Puviis de Cbavannes, aki szerinte „az újabb dekoratív festészet legnagyobb mestere", akinek műveit Rippl szerint „Giotto, Signoréili és Beato Angelica művei mellett fogják a műtörténet könyveibe bejegyezni" (69. I.) - is ehhez a körhöz tartoznak. Később Rippl-Rónai stílusa változott, változtak, vagy talán inkább sokasodtak a példaképek is - azonban nem feledhetjük, hogy Rippl soha nem vált epigonná és mint ahogy már korábban is említettük, ha hatás érte, az csak színezhette a szuverén rippli világot. Epigonizmussail csak pályája kezdetén lehetett volna vádolni; Emlékezéseinek legszínesebb fejezete szól arról a lelki és valóságos nyomorúságról, melyet mint Rippl-Rónai József: Szemelía gitározik (papír tusrajz)