Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)

V. Molnár László: Huszárok a Somogy megyei végvári harcokban a XVI. Század második felében

94 V. MOLNÁR LÁSZLÓ Huszárábrázolás (Wilhelm Schaefer művéből) végvári taktikát alkalmazó török könnyulovas egységek elleni harc sikerének záloga a magyar hadszíntéren: egyedül a huszárság lehetett! A tanulmány feladatának a magyar huszárság Somogy megyei portyázásának, lesvetéseinek elemzését tekinti a XVI. század második felében, ide értve tágabb értelemben a száguldásokat, s a ,,sokadalmakon" való rajtaütést is. Nem érinti viszont ezen időszak nagyobb méretű katonai vállalkozásait, de megpróbálja elhelyezni a magyar huszárságot az európai haderőn belül, kiderítve és megvilágítva annak stratégiai és taktikai felfogását. Közismert - s egyben sajnálatos tény is, hogy ezidáig a magyar hadművészet érdeklődési és kutatási területéből messzemenően kiesett a magyar huszárság vizsgálata. Éppen ezért szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy rövid tanulmány keretei között választ adjunk valamennyi felmerülő, lényeges hadművészeti és hadtörténeti kérdéskomplexumra. A lesvetések és portyák vizsgálata azonban látszólag a huszárság katonai manővereinek csak szűk keresztmetszetét adja, de kétségtelen, hogy ezek nélkül a huszár korhű profiljának megrajzolása torznak, hiányosnak bizonyulna. Elöljáróban szeretnénk kiemelni, hogy a portya és lesvetések dolgában a huszárok sokat tanultak — főleg a saját bőrükön — az ellenféltől, mert azok is előszeretettel alkalmazták e sajátságos harcmodort, amelyet Európa ekkorra már elfelejtett. Mint ismeretes Európában ez idő tájt a reguláris zsoldosseregek megjelenésével a zárt hadrend a domináló a török pusztai, nomád taktikájával szemben, ahol a megtévesztés, a léprecsalás még legalább akkora súllyal esett a latba, mint a korszerű haditechnika bármely vívmánya. Mire a magyarok megtanulták tőlük e „fogásokat" természetesen sok vérbe, áldozatba került. A korabeli források tükrében megállapíthatjuk, hogy a XVI. század második felére a huszárok magukévá tették az ellenfél sajátságos harcmodorát, hiszen ez időtőil kezdődnek a pasák leveleiben az állandó panaszok a „száguldókra" és a „portyázókra". Az események vázolásában különös figyelmet kívánunk szentelni a portyák, s általában a korabeli katonai akciók gazdasági hátterének bemutatására. Analizáin

1 szeretnénk továbbá a motiváló tényezőket, amelyek mindkét felet ilyen jellegű vállalkozásokra sarkallták. Itt elsősorban az élelem, takarmány, gabona, fegyver, ló stb. „beszerzésére" gondolunk, hiszen ezek „elragadása" nélkül, a „hírnév és dicsőség" örökre elérhetetlen maradt volna. Magyar huszár a 16. században. (Jóst Amman metszete: Trachtenbuch, Nürnberg. 1577)