Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)
Költő László: Avar kori bronztárgyak röntgenemissziós analízise
16 KÖLTŐ LÁSZLÓ szárdi Béri Balogh Ádám Múzeum anyagából egy őskori rézgyöngy és réztű, egy török kori ágyúgolyó töredéke, 50 valamint a BTM budavári ásatása során előkerült néhány XV. századi bronzlelet 51 összetételének röntgenemissziós meghatározását. 3. A RÖNTGENEMISSZIÖS ANALÍZIS EREDMÉNYEI 3.1. Bevonatok vizsgálata* 2 A bevonatokkal ellátott tárgyak esetében önként adódott a lehetőség, hogy a bevonattal ellátott előlapon és a letisztított hátlapon mérhető összetételeket összehasonlítsuk. A bevonatellenőrzést a pontos összetétel számításával 69 tárgy esetében végeztük el. Az elemzések eredményét az 1. táblázat tartalmazza, az ilyen módon is megvizsgált tárgyak rajzai a 10. számú összefoglaló ábrán láthatók. Az 1980-as veszprémi, tejüzemi ásatáson előkerült griffes veret, és az 1979-es várpalota-bánta pusztai ásatásból származó lyukvédő veret tisztított és bevonatos oldalának spektruma (példaként) a 11. és a 12. sz. ábrán látható. Az összehasonlító spektrumok és a táblázat adatai alapján kitűnik, hogy az eddigi feltételezésekkel ellentétben a bevonat nem ezüst, hanem ón. Munkánk során megállapíthattuk azt a figyelemreméltó jelenséget, hogy a griffes-indás körbe tartozó öntött véreteken mind a 39 számszerűen vizsgált esetben, a lemezes szíjvégek közül pedig a fennmaradó 30 eset közül ötnél találtunk ónbevonatot. Ez utóbbiak között külön érdekes az a két nagyszíjvég, amelyiknek nem a teljes felületét látták el bevonattal, hanem szíjfonatot utánzó minta található rajtuk. A teljes felületükön bevont lemezes szíjvégek esetében a bevonat többnyire valóban vékony rétegben felvitt ezüstnek bizonyult. Néhány garnitúránál ellenőriztük az aranyozást is. Az aranyozottnak tartott veretek valóban aranyozva voltak. Ilyen darabok pl. a győri 324. sír 173175. mérési sorszámú leletei (10/a ábra, IV. tábla), vagy a táp-borbapusztai 39. sír teljes övgarnitúrája (XVIII. tábla). A pontos számszerű adatok kiszámításán túlme50. Az őskori tárgyak GAÁL -ISTVÁN mórágy-tűzkődombi ásatásából, a török-kori lelet pedig GÁÁL ATTILA szeikszárd-palánlki ásatásából származik. 51. Az 1440 körűire datálható 11 db bronz- és 2 db óntárgy (utóbbiak valószínűleg öntési próbá'k voltaik) ZOLNAY LÁSZLÓ és NAGY ILDIKÓ ásatásán keru К elő 1981-ben 'a budai vár egyitk egykori ciszternájából. 52. Az avarkoi'i övveretek bevonatainak vizsgálata során szerzett tapasztalatokról részletesen beszáimoltunk a H|. Nemzetközi Restaurátor Szemináriumon 1981-ben (Költő 1982/a., b.) és a II. Iparrégészeti Konferencián 1982-ben (anyaga megjelenés alatt) Veszprémben. A vizsgálóitok eredményei alapján 'sikerült a Veszprém megyei Múzeumi Igazgatóság központi restaurátornően szúrópróba szerűen minőségi vizsgálatokat is végeztünk a bevonatos övvereteken. Ennek során is azt tapasztaltuk, hogy az öntött véreteken az aranyozáson kívül az eddig ellenőrzött összes esetben kizárólagosan ónbevonatot alkalmaztak. Arra, hogy ez a bevonatokkal kapcsolatos probléma a jelen vizsgálatok elvégzéséig ilyen bizonyossággal nem merült fel, magyarázatot adhat az a tény, hogy az avar bronzöntvények alapanyaga is viszonylag sok ezüstöt tartalmaz. (Az általunk megvizsgált eseftek 48,5%-ában 0,5% felett, 12%-ban pedig 1%-ríál is több volt az ötvözetek ezüsttartalma. Különösen magas, 1,5-2% közötti értékeket mértünk a veszprémj-tejüzemi 1977-es ásatás anyagánál (XXI. tábla; 970-996. mérési sorsz.). A restaurálás előtt, illetve közben elvégzett kvalitatív próbák csak az ezüst jelenlétét állapítják meg, s ezen próbák pozitív volta alátámaszthatta azt a beidegződött feltételezést, hogy az avar véreteket aranyozták, ezüstözték, vagy egyszerűen bevonat nélkül szerelték fel az övre. )2 ^ a Ha összehasonlítjuk a 11. és 12. ábrán látható két spektrumot, jól láthatjuk, hogy a lyukvédő veret alapanyagában eleve nagyobb az ezüst mennyisége. Igy könnyen érthetővé válik, hogy a restaurálás-konzerválás előtt elvégzett tájékoztató vizsgálat során tapasztalt erőteljes reakció ezüst bevonat jelenlétét valószínűsítette. Az 1. táblázat adataiból a gerjesztő sugár behatolási mélységének ismeretében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bevonóréteg igen finom, 0,1 mm körüli, vagy annál is vékonyabb lehetett. A legépebben megmaradt bevonatok elemzése során sem haladta meg ugyanis az óntartalom a 80%-ot, míg ha a bevonatréteg a gerjesztő sugár behatolási mélységénél vastagabb lenne, az ón mennyiségének meg kellene közelítenie a 100%-ot. Az ilyen finom ónbevonat egyik — ma is alkalmazott — valószínű készítési technikáját alkalmam volt látni 1981. júniusában Nagyvázsonyban, a hazai fém resta urátoroik továibb képzésén. Itt egy rézművesmester mutatta be azt a módszert, amikor a forró bronzlemezen megfuttatott ónt puha gyapjú, vagy vászon ruhadarabbal végigtörölve állított elő a lemez felületén csillogó fényes, egyenletes, vékony ónréteget. Ez megmagyarázza azt a már korábban tett megfigyelésemet, hogy a bevonaton sok esetben műhelyében az 1980-as veszprém-tejüzemi ásatáson feltárt ónbevonatot megőrizni és eredeti szépségében helyreállítani (Jánoska 1982.). 52/a BENCZE SÁNDOR és iMORGÓS ANDRÁS a Csepelhárosi avar préselt lószerszámdísz forrasztása naik röntgenfluoreszcens vizsgálata 'során szintén 'kimiutattáik az ezüst jelenlétét, azonban, mivel a vizsgálatot csak ikvaliitative végezték, s összehasonlítási alap nem állt rendelkezésükre, az alapötvözet ezüst tartalmával szemben végső soron inkább az ezüst bevonat meglétét valószínűsítették (Bencze 1980., 51. o.) Ez a megállapításuk nem áll ellentétben az általunk tapasztaltakkal, rmiszerint a 'lemezes veretéken valóban található ezüst bevonat is.
