Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)

Olsvai Imre: Megemlékezés Kodály Zoltánról

MEGEMLÉKEZÉS KODÁLY ZOLTÁNRÓL (A KAPOSVÁR! CSIKY GERGELY SZÍNHÁZBAN 1982. DECEMBER 20-ÁN RENDEZETT ÜNNEPI KODÁLY-HANGVERSENY MEGNYITÓJA) Ezen a helyen már negyven évvel ezelőtt Kodály SZÉKELY KESERVESE, reneszánsz mesterek kórusművei és Kodály legjobb tanítványainak énnekkari szerzeményei hangzottak föl a fiúgimnázium fiúkórusának tavaszi hangversenyein. Néhány év múlva a JÉZUS ÉS A KUFÁROK dörgedelme, az ESTI DAL áhítata és a MAROSSZÉKI TÁNCOK életöröme is betölthette ezt a termet, másszóval: Kodály Zoltán és a magyar népzene igazi hangjai idetaláltak.

1 Akkoriban bizony merész tett, tüntető kiállás volt ez a konzervatív, féldilettáns művelődéspolitikával és az elmaradott, parlagi tömegízléssel szemben. De Kodály tanítványainak tanítványa, dr, Gellért Emil gimnáziumi tanár vállalta és a maga adottságain belül valóra váltotta Kodály igéit. Már az iskolai énekórákon lopva elővettük a tantervben nem szereplő „Énekes ABC"-t, Kodály két volt növendékének énekeskönyvét, ebből tanultuk az első másvidéki és ősi magyar népdalokat. Az énekkari próbákon pedig a nagy kóruskomponisták művei kerültek sorra, már amelyekkel egy fiú-vegyeskar is meg tudott birkózni. Gelléri Emil utóda, Nyakas József 1945 után megváltozott és kedvezőbb körülmények között folytathatta munkáját. Ö tanította be és vezényelte a Berzsenyi Dániel költeményére írt Kodály- kán ont, a FORR A VILÁG-ot. Talán nem véletlen, hogy kettejük tanítványai közül olyanok kerültek ki, mint Bartók és Kodály stílusának ma már világhírű elemző esztétája, Lendvai Ernő; — a zenében is igen művelt József Attiladíjas költő, Fodor András; — vagy zeneiskolánk igazgatója, Merényi György, aki 1957-ben e falak között az egyik nehéz Kodá/y-kórust, a Petőfi-versre írt ISTEN CSODÁJÁ-t mutatta be. Van hát hagyománya, előzménye a mai nagy ünnepnek. Zengett már énekszó, zongora, sőt zenekar is Kodály kottája szerint; nem hirtelen készültünk föl arra, hogy őelőtte vizsgázzunk. ,.Egyik kezünket a nogáj-tatár, a voíják, cseremisz fogja — a másikat Johann Sebastian Bach és Giovanni Pierluigi da Palestrina". így summázta zenekultúránk feladatait Kodály. Saját életművével járult hozzá ehhez a történelmi programhoz. Egyik kezével mentette, rögzítette, tanulmányozta zenei anyanyelvünk már-már veszendőbe menő kincseit — a másikkal megújhodott zeneművészetet alkotott. És itt megáll a hasonlatteremtő képzelet: mert harmadik, sőt negyedik feladatot is vállalt: a zenei köznevelés elméletének kidolgozását és a magyar nyelvművelés elindítását. Zeneszerzői munkásságán belül is két nagy kifejezés-kultúrának, az íratlan néphagyománynak és a komoly műzenének szintézisét valósította meg barátjával és küzdőtársával, Bartók Bélával együtt. Ők ketten egyedülálló nagy alakjai nemcsak a magyar zenekultúrának, hanem az egész magyar művelődéstörténetnek és a teljes világ zenekultúrájának is. Sőt, még csak nem is költői túlzás, ha őket egyenesen a 20. század két legnagyobb magyarjának tartjuk. A múltszázadi és e század eleji költő- és festőművészóriások után két zenészcsillag ragyogott föl nemzeti kultúránk egén, akik munkásságukkal, alkotó életük színvonalával az egész művelt világ csodálatát vívták ki. Nekünk, somogyiaknak nemcsak úgy általában van közünk Kodályhoz. Konkrét somogyi dallamok és szövegek többszólamú megszólaltatását, műzenei vallomássá érlelését köszönhetjük neki. Már a legelső, 1906-ban Bartókkal közösen kiadott zongorakíséretes népdalok között - melyben tizet Bartók dolgozott föl, tizet pedig ő - a tíz közül kettő somogyszobi, egy pedig kaposfüredi dal, mindhárom Vikár Béla gyűjtéséből. Nevezetesen: ,,A Nád Jancsi" betyárballada, „Isten hozzád szülöttem föld" bujdosó rabének Kalevala-ritmusban és „Félre tőlem, búbánat" bordal. Három arca a somogyi embernek. Két évre rá ismét egy V/kár-gyűjtötte somogyszobi dallamot szólaltat meg az ifjú Kodály, de nem rövid zongoradarabban, egyszerű kísérettel, hanem variációkat ír rá az ELSŐ VONÓSNÉGYES-ben. E dallamot „Lement a nap a maga járásán" szöveggel mindnyájan ismerjük.

2 Ezzel Nem hiánytalan zenei krónikát, nem a kaposvári Kodáily-hangversenyek teljes történetét akartam adni ez alkalommal, csak felvillantani a máig vezető út egyik tegnapi állomását és megemlíteni azokat, akik a már félig elfeledett múltban Kodály tüzét élesztgették. Az 1942 előtti időik (két színvonalas eseményéről Tóth Aladár lelkes és ihletett beszámolója tudósít (TÓTH ALADÁR Váilogatott zenekritikai 200-201. és 509-510. oldal), a 49 utáni krónika pedig megírásra vár. Eredetileg „Két ólma van a szűröm alijába" szöveggel énekelte Viikár Béla fonográfjába a népi előadó. A ma iközismert szöveget értelmiségi népdalkedvelők illesztették ehhez a dallamhoz, valamikor a két háború között.