Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)

Boross Marietta: A Kőhegyi szőlőhegyre kiadott rendtartások a 18. századból

112 BOROSS MARIETTA az álta'luk kiadott törvénykönyvekben (artikulusokban), a szőJő művelésével és birtoklásával kapcsolatos igen régi szokások és a nemzedékeken keresztül leszűrt tapasztállá tok, eredmények jutottak kifejezésre. Tartalmazták a feudális szolgáltatásokra vonatkozó kötelességeket, az évi szőlőmunkák végzésének idejét, technikáját és munkaszervezeti formáját. Megszabták a szőlőhegyre vezető utak és gyepűk gondozását, a termés biztonságára intézkedéseket hoztak. Kitértek a hegyen való gazdasági és társadalmi viselkedés formáira is.

7 A hegytörvények a 17. századtól kezdve sokasodnak. A Balaton környékéről eddig a legkorábbit 1682-ből ismerjük. Ez a Keszthely melléki tomajihegyre vonatkozik.

8 Átnézve a különböző birtokjogú helységek promontoriumaira kiadott artikulusokat, megpróbáltuk a közöltnek birtokjogi helyzetét vázolni. A hegytörvények zöme a földesúri függésnek a meglétét mutatják.

9 Ez természetellenesnek tűnhet, mert a legtöbb szőlőhegy földterületeinek zömét a jobbágyok birtokolták. Birtokosi és számbeli fölényben voltak a földesúrral szemben. A kőhegyi szőlők jogállása hasonló. A Tihanyi Apát Kőhegynek alig nyolcadát mondhatta magáénak, a többi szőlőföldeken hatvanhét nemes, polgár és jobbágy osztozott. Az 1800-as évek első éveiben közölt tulajdonosi összeírás szerint Horváth Ádám úr is birtokolt pár holdat. Bár a földesúr számára a birtoklási arány kedvezőtlen volt, a kőhegyi artikulus, melyet 1767-ben Vajda Sámuel tihanyi apát fogalmazott meg és tett közzé

10 ugyancsak tükrözi a földesúr jelenvalóságát. A szőlőhegy tisztségviselőit, a Hegy-bírót, a Hegy-mestert és az Esküiteket csak a földesúr által jóváhagyott személyekből választhatták. Minden pénz, ami a hegyen vétségért bejött kétharmadrészben a templomé, vagy a földesúré volt. A szőlőföldeket ugyan a jobbágyok szabadon adhatták, vehették, hagyományozhatták, örökíthették, ugyanúgy, mint az ország többi ilyen jellegű birtokait, de eladás esetén elsőként mindenkor a földesúrnak kellett megvételre felajánlaniuk. A közzétett Hegytörvényt, a másvidékiekkel összevetve megállapítható, hogy ez lényegesen kevesebb pontot, artikulust tartalmaz. A legtöbbnél a rendtartások és magatartásbeli elvárásokat a legminuciozusabban fogalmazták meg 24, 32, vagy akár 34 pontban. Szűkszavúnak kell ezért a kőhegyi hegytörvényt értékelni a maga 18 pontjával. Az artikulusok különös súlyt helyeznek az egyházi törvények és ünnepek szigorú megtartására. Mint írják ,,törvényt ülni 7. Néprajzi Lexiikon. 2. Bp. 1979. 518-519. 8. OL P. 275. Festetics. Ivt. 144. es. D. IX. 1. 9. BELÉNYESSY MÁRTA: i. m. 1958. 280^281. 10. VEML Capsa 15. Nr. 1. 22x16,2 cm nagyságú farostos papírra fekete tintával, jól olvasható folyóírással írták. csak köznapon lehet, mert Törvény miatt Isten szolgálat ne múljék". A zamárdi jobbágyok fogadott ünnepe a szombati nap volt, melyet a ,,Szőlő hegyen megületni fogadták". Ha ezen a napon valakit a „szőlőben, akár a pintzében dolgozni látnak" pénzbüntetésre ítélték. A korabeli társadalom megkülönböztetett rendelkezéseit az Artikulusok is tükrözik. Szigorúan büntetik a hegyen káromkodókat, ,,ha polgár-ember 12 páltzável, nemes-ember 4 forintra büntessék". Igaz a törvény további mondatában engedélyezik a polgárembernek is a pálcától való megváltást, szintén 4 forintért. A hegytörvényeknek a 18 pontját átolvasva megelevenedik előttünk a 18. századi „Promontorii Kőhegy". A szőlőskerteket gyepűkerítés védte, melynek öt kapuján lehetett a hegyre menni. A trágyát és mustot vivő nehéz kocsik kerekei az utakon mély „horhosokat" vágtak, keskeny csíkban gyep szegélyezte az utakat. A szőlősorokat gyümölcsfák tarkították, gondozásukról és haszonélvezetükről a 11-d'ik artikulus intézkedik. A jobbágyok, polgárok és nemesek szőlőterületük legalkalmasabb pontjára présházat építettek, melyekből még mutatóban egy-kettő fellelhető a modern és ízléstelen hétvégi házak között. Az allodiális területen az 1799-es térképen L alakú présházat látunk, melyet 1887-ben elbontottak és 1888-ban új épületet építettek, melyben a présházon kívül még lakórész is volt, nevezetesen folyosó, konyha és szoba. Az új épület pompája kivívta a rendtagok rosszallását. A Rend történetében a következő sorokat olvassuk róla: ,, . . . az 1888-ban felépült kőhegyi ház, mely semmi másra nem alkalmas, mint mulatság tartására, erre pedig ennél a Zsolnay majolikával, az apátság címerével díszített épületnél olcsóbb is elég lett volna."

11 Sajnos erről a rendtagok rosszallását kiváltó építményről, sem tervrajz, sem fényképfelvétel nem maradt reánk. 1951-ben elbontották, anyagát széthordták, a szép majolika esem péket - amelyekről fogalmunk csak egy zalai summás 1942-ben készített fényképfelvételéről lehet - szétverték. Az apátság címerét Piller Dezső zamárdi ny. pedagógus mentette meg számunkra. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményét gyarapítja, Szántódpusztán a kőhegyi szőlőhegyet bemutató kiállításon láthatjuk. A kőhegyi szőlőhegy artikulusainak ismertetésével a szántódpusztai majorsági épületegyüttes komplexebb megismertetését, a szőlőhegy szerepét a puszta életében kívántuk vázolni. Lapjai számozatlanok és a lap mindkét oldala írott. A lapokat egybefűzték. A tihanyi apát aláírása alatt töredezett, címeres pecsét. 11. SÖRÖS PONGRÁCZ: A Tihanyi Apátság Története. Budapest, 1911. 622.