Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Andrássy Antal: Felderítő és információs jelentések a Kmety hadosztálynál 1849 nyarán.

226 ANDRÁSSY ANTAL elég lenne elűzésére. - A nép hangulata e vidéken (né­hány német falvakat kivéve) igen jó — itt magába Szek­szárdba a nemzet őrség rendes szolgálati állásba van, s csak néhány száz magyar katonát óhajtanaik segítségül, hogy elleneinket meg rohanhassák — Többnyire Ezredes Úrnak úgy mint a Gróf Tisztelt Kormány Biztos Úr­nak is figyel möklbe ajánlom Simontornyán hallott kö­vetkező eseményt: — Ráth Katalin, néhai Szabó Ferenc vá­rosi aljegyző özvegye ezen keresztül Eszékre, beteg testvé­réért utazott, ki Jelasich táborába mint orvos szolgált — is ezen testvérét el is vitte Fejérvárra — itt a magyar ügy iránt igen gyanús kifejezésekkel élt — ezen orvos urat al­kalmasint Schaller Pál szappanyos házába lehetne fel ta­lálni. Elégedjen meg Ezredes Úr ezen tudósításamimai addig is míg személyes tapasztalásból mentettekkel szolgálhatok — délbe indulando'k Bonyhádra, hol már hiteles embereim az itteni kormánybiztos úr által kijelelve vannak. Többnyire mély tisztelettel vágyók Tisztelt Ezredes Úrnak alázatos szolgája Nagy Ignác (4. old. kívül) Szekszárdról (postai pecsét) Kmetty György Ezredes Úrnak SZEKSZÁRD a 8-ük Magyar Hadtest Parancsnokának JÚN. 1. Sü rgetőleg Székesfejérvárott. 3—4. fólió. Pápa, 1849. június 1. Horváth Károly jelentése Kmety ezredesnek Székesfehérvárra az ellenség Sopron és Vas megyei elhelyezkedéséről, a lakosság hangulatáról Pápa Június hó 1 én 849. Tisztelt Ezredes Úr! Sopron megyéből menekült régi ismerőseim után, kik Maj. 30-a hagyták oda Sopron megyét, következendőkről van szerencsém Tisztelt Ezredes Urat tudósítani. Vas megye egész Körmendig tiszta az ellentől. A Szombathelyen tartózkodóik tegnap előtt húzódtak Kör­mendre. Sopron megyében Szent Miklóson mintegy 3000—4000 fekszik 9 álgyúval. Ugyan Sopron megyében Lövőn gyalogság és lovas­ság 600, ezek közül szoktak lejárni Sárvárra dsídások 5—6-an patrolba, és reqvirálni. Vis és Salamonfán fek­szik 60 dsídás. A dsídások közül naponkint szöknek át a magya­rokhoz. A magyarok előőrsei Kapuváron, a németekéi pedig Vittnyéden állanak, ezen két falut néhány híd választja el egymástól. Minden élelmi szereket, sőt fát is öszve íratott és le tartóztatott Sopron és Vasba. A nép áltáljában türelmetlenül várja a magyarokat, hogy velők kezet fogva zsarolóin magát megbosszul­hassa, s rég készen tartja már a magyar katonaság számára el rejtett borát. Még ma Sárvárra, onnét pedig holnap Szombathely­re indulandok, s reményben bővebb tudósétással fogok szolgáltatni. Tisztelt Ezredes úrnak alázatos szolgája Horváth Károly. (4. old. kívül) Pápáról T. Kmety György Ezredes és hadosztály Parancsnok úrnak Hivatalból. Székes Fejérvárott. 7-8. fólió. 5. Sümeg, 1849. június 1. Orsonics Vilmos számvevősegéd jelentése Kmety ezredesnek Székesfehérvárra a Veszprém és Zala megyei felderitő útjáról és az általa megbízott informátorokról Sümegh, Június 1-én 849. déli 11 1/2 órakor. Kmety György Ezredes Urnáik! Veszprémből Tapolczára folytatván utamat és inéd Sümeg­re, it és tájban ellenséges csapatra nem találtaim, hír szerént Egerszegen volnának elő őrsei az ellenségnek, miről hogy bizonyos tudomást magamnak szerezhessek és Ezredes Urat minél előbb erről tudósíthatnám so­raim bezártával azonnal indulok, a netaJán előfordu­landó eseményekről bizonyos tudomást magáiknak sze­rezni, és azt Ezredes Uráli tudósítására Tapolczán Bogdán Lajos Jegyzőt, Sümegen Magyar Ferencz biz­tos Urakat megbíztam. Ezt a levelemet viszi Koréin Fülöp Izraelita kit 15 forint pengőn fogadtam meg és előlegesen 5 forint pengőt nékie ki fizetem; — maga­mat kegyeségibe ajánlva maradok Kész szolgája Orsonics Vilmos Számvevő segéd. (4. old. kívül) Kmety György Ezredes Urnáik Székes Fejérvárott. 9-10. fólió. 6. Nagykanizsa, \1849 . június 2. Daniss Rudolf felderítő jelentése Kmety ezredesnek (Székesfehérvárra) a zalai és somogyi útjáról, az osztrák haderő muraközi elhelyezkedéséről és létszámáról Ezredes Úr! Nyert utasításom következtéiben tegnap, az az Június 1-én estve 9 órakor Nagykanizsára érvén — eddigi tapasz­talataimról jelentésemet eíként központosítom. Marczaliba érvén, a vendéglőbe több oda való mes­teremberekkel beszélgetve, miután a Pap, Jegyző, és bíró ellen igen fekete sárga vádakat hallottam azokat bővebb hír szerzés miatt felkeresni hajlandóságom anyival inkább sem volt, mivel bizonyos Nőthig István festővel, ki hazafias buzgalmárul ismeretes és éppen azért Noszlopy kormány biztos úr bizalmát is bírja, ­találkozván, — ettől azon hírt hallottam, — hogy a Horvátok Barcsnál át törteik, azoriban a nép-felkelés hírére vissza vonultak, — de az ellenség számát meg­mondani nem tudta, csak azt hogy mind fegyveres nemzetőrök, — s minthogy az ember jó hazafi, és ren­des gondolkozású, megbíztam arra, hogy az alaposabb hírekről a Fejérvári tisztelt Katonai parancsnokságot időnként tudósítsa, — ettől hallottam, hogy Zala megye tisztviselősége, miután Zalaegerszeg az ellenségtől biz­tosítva nincs, — gyűlését Keszthelyre tette által —, mi­nek valósága felül Kanizsán csak ugyan meggyőződ­tem, és Zala megye gyűlését Csertán Kormánybiztos elnöklete alatt az ujonczozás tárgyában éppen most tartja. N. Kanizsán ma regvei 7 óra tájban megkerestem hazafias érzelmekről esmeretes AI báni ts Flórián birót, kinek miután nyílt rendeletemet előmutattam, kezembe adá mintegy válaszul Salaimon Zsigmond ügyvéd, és nemzetőri kapitány jelentését, mi szerint május 31-én ; Letenyére osztrák katonaság vonult be, — melly 3 tisz­ten kívül 15J vadász közlegény, 300 olasz, - 800 Pirét, — 35 Chevaux légers, és 500 curasirból áll, - kiknek van 2 ágyujuk, 2 vetágyú, — 6 munitio szekérre', — 8 társzekérrel, azon felül van 120 kis szekerük, mellyeken a requirált bőrt, és gabonát viszik, - ezek Június 1-én

Next

/
Thumbnails
Contents