Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Laczkó András: Zichy Antal az országgyűléseken.

ZICHY ANTAL AZ a magyarság létét fenyegetné). Ezzel pedig azt a lépést tette meg, ami a korabeli közgondolkodásban eléggé uralkodó volt, hogy a ,,magyar kérdés" megoldása európai fontosságú. Zichy másokkal együtt úgy vélekedett, hogy Európa nem engedné Ausztria nagyhatalmi állásának megváltoztatását. Ehhez érvei a következők: — Ausztria európai szerepe a történelmi államviszonyok fenntartására, — a felforgató törekvések ellensúlyozása, — keleten védfal a szlávizmus fenyegető túlnyomósága ellen, — Németországban védfal az államegységi törekvések ellen, — délen akadályozza a francia erő túlságos kifejlődését, — véd a nyugati eszmék bomlasztó hatásáról. Az egy év előtti okfejtésnek azt a részét, amelyikben az Ausztria és Magyarország történelmi kapcsolatairól beszél, bővebben vázolta itt. Az bizonyos, hogy európai látókörrel állt hozzá a dologhoz, mármár részletekbe menő áttekintést adva Ausztria közép-európai szerepéről. A külpolitikai tényezők ilyen felerősítése nem véletlen. Mert amennyiben a külső tényezők tekintetében érdekazonosság állapítható meg a magyarság és a dinasztia között, úgy egy következő lépésként könnyebben tisztázhatók a belső félreértések. Zichy úgy látta, hogy 1862 nyarára Ausztria külpolitikájában képviselte a status quot, a történelmi alapot, a szerződések jogát, belpolitikájában viszont felbontja az egységet, nem ismeri el a históriai alapot és a szerződéseket sem („verwirkseknek" proklamálja). Ebben pedig olyan politikai meghasonlást lát, ami az ellentétek forrása. De milyen összefüggésben van ez a „magyar kérdés" megoldásával? — teszi fel önmagának is a kérdést. Válasza az, hogy ,,lgen szorosban mert: a dynastia hagyományos külpoliticájának azonossága a magyar érdekekkel követeli elengedhetetlenül: hogy a dynastia nagy hatalmi állása megóvassék. Ezáltal egyszersmind a birodalom egysége biztosíttassék, sőt a political érdekek azonossága oda utalja a magyart, hogy a közös ügyek elintézésében koronája jogait erősbítse, károssá válható befolyásoktól védje és viszont oda utalja a magyar királyt, hogy Magyarország belső kifejlésének szabad tért nyisson és azt hatalmasan segítse elő. — Oly hatalmas találkozási pontok ezek, mellyekhez a magyar kérdés megoldását bátran csatolni lehet, és a nehézségek jobbadán eltűnnek mihelyt a dynastia és a nemzet valódi érdekeit szem előtt tartja. Ugyan is: Azon megnyugovás mellyet találhatunk magyar állami érdekeink szempontjából a dynastia hagyomá18. A memorandum dátuma: Pesten, 1862. július 12-én. Kéziratos példánya maradt meg. Közel tizenhét sűrűn teleírt oldalon fejtette ki elképzeléseit. így zárva az eszmefuttatást: „Végül ismételnem kell, mi kép én nem alkottam poeticát. — Igazságot kerestem a történelmi ORSZÁGGYŰLÉSEKEN 207 nyos külpoliticájában könnyűvé teszi számunkra a transactiot a »közös ügyek« egyetemes vezetését illetőleg. Es viszont az Uralkodónak midőn látni kénytelen, hogy nagyhatalmi állásának s hagyományos politicájának a magyar felfogás leghatalmasabb támasza — könnyűvé teszi a transactiot magyar ország belügyeinek rendezésére nézve." Ezután megfogalmazhatónak tartja a „közös ügyeket", illetve azok „egyetemes kezelésének" elméletét. A lényeg: a nagyhatalmi állás és a birodalmi egység megóvható, ha az uralkodó dinasztia külső szempontjából megkapja a szabad akció lehetőségét. Azaz így a közös ügyek alá kell sorolni mindazt, ami ezeknek elengedhetetlen feltétele. Vagyis: — a külpolitika vezetése, — a birodalmi összes haderő feletti rendelkezés, — a közös ügyekre szükséges pénzerő kezelése. Attól sem tekint el — minthogy maga is jogász —, hogy a magyar jogrend szerint ezekben az illetékesség a koronás király kezében lehet csak. Innen már gyakorlati problémák áttekintésére vállalkozik. Arra keres választ, miképp lennének kezelhetők a közös ügyek. Úgy látszik, azt könnyebb volt kifejteni, hogy miként nem. Mert elutasítja a parlamenti formát, s azt is, hogy az uralkodót a közös ügyekre nézve kötöttebb helyzetbe hozzák a többi tartományban, mint Magyarországon. A közös ügyek kezelésében végül is alternatív kérdést lát: „Ártana Magyarország belső állami és nemzeties szabad fejlődésének ha a külpolitica azonossága mellett a közös ügyek vezetése korlátlanul a koronának adaték át, vagy más oldalról: Csorbulna é a dynastia nagy hatalmi állása, gátolhatnék é a dynastia politicája szabad menetében ha a közös ügyek magyar minister felelősége mellett kezeltetnének és nem vállalhatná é el magyar minister országunk előtt bízvást a felelősséget oly politicáért, mely a józanul felfogott magyar érdekekkel egészen azonos,"

18 összegezve úgy vélte, hogy „kölcsönös jóakarattal" az 1848-as törvényektől el lehetett volna jutni ehhez a megoldáshoz, s azt is állította, hogy az 1861-es országgyűlés felirataiban ugyancsak volt annyi „ruganyosság", amivel erre az útra léphettek volna a képviselők. Zichy politikai aktivizálódása 1860-ban akkor kezdődött, amikor az uralkodó újra az alkotmányosságot kezdte hangoztatni. (Az Októberi Diploma után). Attól kezdve vette alaposabb vizsgálat alá, hogy a „heterogén államot" lehetséges-e alkotmányos alapokon kormányozni. A konklúzió: ha akár az egészet, akár minden részeit ,,a népfelség minden ottributumaival" felruházzák, akkor a birodalom együtt nem tartható. tények kérlelhetetlen íogicai (következménye vezetett utamon, — más eredményre mint hová vezetett szándékos eltérés vagy tévedés nélkül nem is juthattam volna."