Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Laczkó András: Zichy Antal az országgyűléseken.

ZICHY ANTAL AZ ORSZÁGGYŰLÉSEKEN Zichy Antal pályáján a politika szinte a kezdettől jelentős szerepet játszott. Nem véletlen ez, hiszen felnőtté válása a reformkor idejére esett. Ráadásul egyéni érdeklődése is olyan kérdések iránt nyilvánult meg, amelyeknek volt valami köze a politikához. Amikor Mosón vármegyébe került megyei szolgálatra, ez az érdeklődés csak erősödött. Históriai olvasmányai arról győzték meg, hogy mindig a kor ütőerén kell tartania a kezét. Feljegyzései azt bizonyítják, hogy egyik kedvelt olvasmánya volt a Mathias Corvinus König Hungarn (Carlsruhe, 1809) című kötet. Űgy gondolta, hogy a nagy egyéniségek tetteinek vizsgálata megszívlelendő eredményekkel kecsegtetik a „bölcselő történetbarátokat". Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a múltbéli adatokat nem a fényes illúziók szemüvegén át kell nézni, mert így közelebb kerülhet a kutató a valósághoz. 1846-ban tett kísérletet arra, hogy Mátyás király életéről summázatot készítsen magának. Szavai nagyfokú realitásigényről árulkodnak. Abból indult ki, hogy bármily nagy érdeklődéssel bírjanak is a historikus előtt a nagy férfiakról fennmaradt mondák és a nekik tulajdonított nyilatkozatok, a múlt búvára soha nem veszítheti szem elől, hogy „fürkésző" tekintetét és szigorú figyelmét a keresés szolgálatába állítsa: azaz feltárja a szavak és tettek közti összhangzást.

1 Mindebből az következik, hogy Zichy realitásigénnyel igyekezett tájékozódni a reformkor eseményeiben (látni fogjuk, ilyen értelemben készültek feljegyzései a Mosón megyei politikusokról). Ebben Szentkirályi Mór és Somssich Pál iránymutatása segítette. „Megvá/osztatott ország-gyűlési követnek" A fentiek előrebocsájtása szükséges volt annak az útnak megértéséhez, amelyen Zichyt megválasztották a népképviseleti országgyűlés követének. Természetesen egyoldalú lenne a kép, ha csak a valóságra irányuló figyelmét vennénk észre. Az ilyen egyoldalúság már-már a személyiség meghamisításával volna egyenlő. Hiszen Zichy Antal is korának gyermeke. Földi menny írta 1825-ben verscímül Vörösmarty Mihály, s ez a romantika térhódításának nyitányát is jelentette. A költő ebben a versében olyan gondolatokat fogalmazott meg, melyek még húsz év múlva is foglalkoztatták kortársait: „Mennyet kell a földön is keresni, Mennyet, a föld úgy is elveszendő, Elveszendők, akik rajta élnek." Idézhetnők hosszabban is, de a gondolatrend már e pár sorból is világos; az embernek választani kell a jó és a rossz között. E szélsőségektől nem lehetett mentes Zichy Antal sem. Naplóbejegyzései igazolják, hogy sokszor gondolt arra, az ember a menny és pokol között áll. Ugyanakkor már itt feltűnik (1845 novemberében), hogy önmagát, gondolkodását óvni igyekszik a szélsőségektől, az éles kontroverziáktól. Arról meditált, hogy két távoli pont (menny-pokol) soha nem szolgálhat általánosan érvényes szabállyal: vagyis a középút helyes! Egyetért azzal, hogy az emberi kebel egy mennyet és egy poklot zárhat magába (azaz, isten vagy ördög lehet), de az átlag sem egészen jó, sem egészen rossz. Okfejtésében nagyfokú racionalizmus nyilvánult meg. Példái a külcsillámról és az önző érdekről egyértelműek. Mindez arra mutat, hogy a ráció hűvösségével igyekezett korlátok közé szorítani a szenvedélyt, az érzelmi kitöréseket.

2 Éleslátás és elemzőkészség csendül ki abból, hogy rossznak látja azt a lelkesedést, amelyik az if1. A dolgozat az eddig feldolgozatlan és rendezetlen családi levéltár alapján készült. Ebből következik, hogy nincsenek hivatkozási számok, Nehézkes az iratokhoz való hozzáférés. Ezt igyekeztem ellensúlyozni a bővebb idézeteikkel, ililetve a feljegyzések dátumainak megadásával. 1846. február 2-án jegyezte le a lapra Zichy Antal: „Történeteinek hosszú során végig tekintve Corvinusunk egyik azon álatok közül, melyek figyelmünket tüstént magukra vonják, s leláncolják, nem megvetendő eredményeikkel kecsegtetve a bölcsellő történetbúvárt. — E benyomásnak engedve s az adatokat nem a fényes illusiók szemüvegén át véve szemügyre, egyrészt szomorú, de nem kevésbé tanulságos erediményre történt jönnöm. Azon meggyőződéssel t. i. hogy: Mátyás király nem volt nagy ember, egyike a ritkábbaknak, nem az óriásoknak." 2. 1845. november 30-án írta: ,„Hány fénylő tetteiken csüggött máir a tömeg csodálkozva, hány ha'landót emelt egekig a külszín után induló sokaság lelkesedése, míg nem sikerült, ama vakító csillám silány köznapiságot vett körül s alapul kicsinyes, öinző édeken nyugovék. De nemes cél, tisztái indok sem egyedüli kelllék: téved a szenvedély, ha az ész korlátain túlhág, s ártalmas lesz a különben jótékonyság."