Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)
Szíjártó István: A szülőföld képe Gyergyai Albert munkásságában.
178 SZÍJÁRTÓ ISTVÁN A lakosság felekezeti megoszlása ; 1870 — 1890 —- 1910 években katholikus 22Ó5 2711 3436 református 1611 1583 1360 evangélikus 37 12 32 izraelita 396 352 206 együtt 4309 4658 5034 Az iskola látogatottsága egyedül a zsidó iskolában nem okozott 13 gondot (a mezőgazdasági népességet felölelő katholikusok és reformátusok tanköteleseinél ez állandó problémát jelentett). A zsidó lakosság csökkenése az iskola jövőjét megpecsételte, az első világháború után az izraelita iskola bezárta kapuit. Tanulságos megnézni miként alakult a községi óvoda sorsa. 1885-ben kérték Fekete István és Schlesinger Ignác tanítók a képviselőtestületet, hogy biztosítson 150-200 forint fedezetet egy községi óvoda fenntartására. Az alacsony gabonaárak okozta szűkös anyagi helyzetre hivatkozva utasították el a tanítók kérelmét. Ez ismétlődött 1889, 1892, 1893-ban is, mígnem 1896-ban Zóka Ilona képesített dajka magánóvodát nyitott. Elképzelhető, hogy a gyermek Gyergyai Albert otthon mennyit hallott az óvoda szükségességéről, s hogy a jövendő generációk neveléséért felelősséget érző pedagógus apa és környezete, milyen örömmel köszöntötte több mint egy évtizedes hiábavaló kérvényezés után Zóka Ilona magánóvodáját, melyet kezdetben 10, később több gyerek látogatott. íme a „Megfakult fényképek" fejezet Zóka Ilonája: „nem volt szép, s mégkevésbé fiatal, szökés haja szinte egybemosódott halvány, kissé fád arcával, viszont volt a nézésében valami elkeseredett akarat: ki tudja mennyit kellett vesződnie, míg megszerezte a diplomáját, s utána meg az engedélyt, hogy a mi falunkban óvodát nyisson. Akkor még nem mindenhol érezték ezt szükségesnek, s a valószínűleg paraszti? vagy iparos? származású Zóka Ilona biztosan sokat szaladgált a megyében, míg végre nálunk letelepedhetett... Én az óvodát egyedül Zóka Ilonával tudom elképzelni . . . " 15 Természetesen ugyanígy azonosíthatók gyermekkori barátai: „ács fia Jancsi", „asztalosinas Jóska", vagy Kutor Milike, a katholikus iskola mindig talpig feketében járó jóságos tanítónője. Etel is él még — ma már őszhajú nagymama. (Paládi Éva közlése.) A Nagybajom történetét feldolgozó monográfia lapjain igazolódnak azok a megfigyelések is, meilyeik a „vásározó" szaibámester és az „úri szabó"; Popovics úr: a barátságtalan borbély; az agglegénynek maradt titokzatos bőrárus, életére vonatkoznak. A tárgyak is átalakulva őrződtek meg. A szegény tanítólakás - mely 11 éves koráig Gyergyai otthona volt — az iskolaépület felét foglalta el. A ház és az udvar között egy „színalja" volt. Egy ól és egy nyári ebédlőféle mellett. Azóta a „színalja" helyére istálló épült. A ház mai derék lakói állatokat nevelnek, a régi gesztenyefáikból egy maradt, a többiek helyén szőlőlugas és gyümölcsfák. A hajdani nárciszok és jácintok helyén másfajta virágok illatoznak; a ház előtti hársak közül kettő még régi, a többiek helyére tujafák kerültek. A régi fanyeles kút, ma kerekes. Gyergyai már régen elkerült Somogyból, amikor útjára indult az első autóbusz Kaposvár és Böhönye (1924) majd Nagybajom és Jákó között (1926). Itt először egy 10 férőhelyes járat bonyolította le — naponta háromszor közlekedve — a forgalmat, majd ezt egy 40 személyes autóbusz váltotta föl. A tulajdonosok Vajka János és Pécsi József voltak. Az egykori sofőr: Merkei József, mesélte a mai érdeklődőnek, hogy igen jól emlékszik Gyergyai Albertre, aki megérkezésekor már az autóbuszon mindig Édesanyja hogylétét tudakolta. Az ő halála után ritkábban tért haza Nagybajomba. Ármuthnét, az özvegy fűszeresnét — ő volt Édesanyja utolsó szállásadója — majd a háború után a tejcsarnokos Szabóékat látogatta, náluk töltötte szabadságát. Haláluk után Horváth Éva könyvtáros volt a fő kapcsolattartó az egy-egy napra szülei sírjához érkező író és a szülőfalu között. Leveleiben Gyergyai mindig az egész falut is köszöntötte. Az azonos szokásrendszer, a hagyományok, a közösségi rend, az egyforma gondolkodás és beszéd, az egymásrautaltságból adódó összhang volt alapvető élménye. Talán az is jellemző erre a kapcsolatra, amit A falutól о városig с kötetben így ír le: „A bécsi repülőtéren egy hölgy hirtelen megszólított, hogy vigyázzak a bőröndjeire, amíg a büfében kávét iszik. — Hogy bízhat rám, ismeretlenre, ennyi drága bőröndöt?, kérdeztem tőle csodálkozva. — Megismertem, felelte, a beszédén, hogy egyazon faluból vagyunk: ennél jobb kezesség nem kell." Horváth Éva mesélte, hogy amikor Gyergyai meghallotta, hogy egyik pesti kórházban egy nagybajomi asszony fekszik, a neki segítő egyetemisták egyikével virágot és kompótot küldött jobbulást kívánva. „Talán azért szerettem ezt a poros, álmos nagy falut, mert külsőleg alig változott, mert úgy lapozhatok benne, mint egy régi gyermekkori képeskönyvben, mert csak itt élhetem újra az életemet, teljesen, szégyen nélkül, természetesen, hiába neveznek „tanár úrnak", hiába emlegetik a koromat, hiába idézik a halottakat, — csak itt lehetek lelkifurdalás nélkül az, aki negyven-ötven éve voltam, mert itt találom, itt találhatom meg, s az se baj, ha nem találom, a keresése is élvezet, ábrándjaim egész életem forrását". 10 Alföldy Jenő figyelte meg, 1 ' hogy Gyergyai a szavak pazarló feleslegét is képes a figyelem fokozására fordítani. Miközben le13. Solymosi id. m. p. 342. 14. SML. Nagybajom képviselőtestületi jegyzőikönyvei. 15. Gyergyai Albert: A falutól a városig. Bp. Szépirod. 1979. p. 59. 16. A falutól a városig p. 343—4. 17. Alföldy Jenő. Élet és irodabm. 1-973. 3. 11. p.
