Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Uherkovich Á. 1981: A zselici tájvédelmi körzet nagylepkefaunája

A ZSELICI TÁJVÉDELMI KÖRZET NAGYLEPKBFAUNÁJA 17 dobsza), itt szintén sok, terjedésben lévő faj fordul elő. Perizoma hydrata Tr. 1979. VII. 4. fcs. - A Dél-Dunátúlon igen ritka, csak Komlón (Fazekas 1976) és Kisvaszarban fogták. Hydriomena furcata Thnbg. 1979. VI. 18., VI. 19. fcs. — Csak a hetvenes évek végétől vannak dél-dunántúli adatai (Korpád, Mánfa-Kőlyuk, Kisdobsza, Almamellék-Sasrét, Szentpéterfölde, Püspökszentlászló — utóbbi Fazekas 1979-nél). Varga (1963) ezt a fajt is a montán elemek közé sorolja. Ez az álláspontja az akkori viszonyok ismeretében érthető is, hiszen két évtizede csak hegyvidékeinkről ismertük. Poecilopsis pomonaria Hbn. 1978. III. 2., III. 3., III. 14., 1979. III. 14. fcs. - Újabban több helyről került elő a Dél-Dunántúlról. Részletesebben két dolgozatomban foglalkoztam viszonyaival (Uherkovich 1977b, 1980a). Azóta a kisdobszai erdőben is sok példányát fogtam 1981. március 9-én. Ectropis consonaria D. et. Sdhifíf. 1978. V. 1., V. 5. V. 6. (2), 1980. VI. 3. fcs. - Országszerte ritka faj, legközelebb csak Zala megyében (Szentpéterfölde) fordul ölő. Bükkösök jellemző faja. Percon/a strigillaria Hbn. 1978. VI. 1., 1979. V. 31. fcs., 1978. VI. 5. (2) UÁ. - A Mecsekben és környékén több helyütt gyűjtöttem (Bőszénfa—Ropoly-puszta, Almamellék—Sasrét, Bakóca—Nagymáté-puszta, Korpád, Bükkösd, Pálé, Bakonya). Balogh (1978) Vasasról és Pécsbányáról, Fazekas (1976, 1979) Komlóról és Püspökszentlászlóról közli. Mivel hazai előfordulásáról csak 1956 óta van tudomásunk, feltételezhetjük, hogy ez a faj is terjedőben van. Pechipogo gryphalis H.-Sch. 1978. VII. 31. UÁ., 1979. VII. 9., VII. 16., VIII. 4. fcs. - Hazai előfordulását először Gozmány (1970) említi. Ismert lelőhelyeinek legnagyobb része a Dél-Dunántúlra esik, itt meglehetősen elterjedt, bár sehol sem vált még gyakorivá (Darány, Középrigóc, Szulok, Almamellék—Sasrét, Korpád, Pálé, Gilvánfa, Sellye, Komlósd, Szentpéterfölde, Erdősmecske). A Duna—Tisza-köze déli részén is fogták. A terjedőben lévő, „Sibylla-típusú" elemek közé soroljuk. Ephesia nymphagoga Esp. 1978. VII. 31. (8) UÁ. Az egy alkalommal való, nagyobb példányszámú előfordulás valószínűleg a Zselic más részén, Bakóca— Nagymátépuszta körül kialakult gradáció eredménye lehet (Uherkovich 1982), a gócból távolabbi területekre is szétrajzottak példányok. Száraz, meleg tölgyesekben, molyhostölgyesekben él, számára állandó tenyészőhelyként valószínűleg nem jöhet számításba a tájvédelmi körzet viszonylag nedvesebb klímája. Catocàla fraxini L. 1978. X. 1. (2), 1979. IX. 23. (2), IX. 24., VIII. 28., 1980. IX. 30. fcs. - A Dél- és Nyugat-Dunántúlon az utóbbi másfél évtizedben igen ritka. Autographa v-aureum Hbn. 1978. VI. 5. UÁ. - Az utóbbi években fogtuk meg első dél-dunántúli példányait: Fazekas (1979) Püspökszentlászlón, magam pedig Ropoly-pusztán, sőt, 1981-ben már a Dráva síkon, Kisdobszán is gyűjtöttem ezt a korábban kimondottan hegyvidékeinek tartott fajt. Az eddigi szakirodalomban legdélibb Kárpát-medencei adataként a Keszthelyi-hegységet említik (Herczig-Bürgés 1979). A Nyugat-Dunántúlon gyakoribb (5.3. ábra). Autographa jota L. 1978. VI. 16., VI. 21., VI. 30. (2), VII. 1., VII. 6., VII. 7. fcs. - Nedvességkedvelő, terjedőfélben lévő faj, dél-dunántúli adatainak nagy része az utóbbi évekből származik. A nyugati határ mentén ez a faj is gyakoribb. Píusia chryson Esp. 1978. VII. 31. (2) UÁ., 1978. VII. 28., VIII 4., VIII. 9., VIII. 10., VIII. 11., VIII. 20., VIII. 23., VIII. 25., IX. 4. (3), 1979. VII. 25., VII. 27., VIII. 21. (2), fcs. — Kovács (1953) még csak Kaposvárról ismerteti. Az azóta eltelt időben országszerte számos példányát fogták, úgy tűnik, hogy nedvesebb vidékeinken — a Középhegységben, a nyugati határszélen és kiváltképpen a Dél-Dunántúl beerdősült, csapadékosabb részein - elterjedt és gyakori. Jaspidia deceptoria Scop. 1980. VI. 7. fcs. - Az irodalmi adatok szerint országszerte széles körben elterjedt és nem is ritka faj. Számos adata van a DélDunántúlról (Kovács 1953, 1956), újabban a Mezőföldről is (Szeőike 1978). Nyugat-Magyarországon is elterjedt (Uherkovich 1980c). Ennek ellenére - legalábbis az elmúlt 15 évben - a Dél-Dunántúlon alig néhány példánya került elő (5.4. ábra). Lehetséges, hogy ez esetben éppen ellenkező tendenciával van dolgunk, mint a terjedőben lévő fajoknál: fokozatos térvesztést szenved ez a faj. Chloridea peltigera D. et Schiff. 1980. VI. 11. fcs. - A vándorlepkék a Zselic közepét - más adatok szerint is - általában elkerülik, inkább a peremeken gyűjthetők (Uherkovich 1978a, 1981a). Olykor azonban belső mozgás következtében hirtelen sok vándor jelenhet meg, például az aestiválással kapcsolatos mozgások során számos Noctua-példány. Apamea ophiogramma Esp. 1979. VI. 17., fcs. Apamea crenata Hufn. 1977. VI. 10., 1978. VI. 5. (2) UÁ., 1978. VI. 11., VI. 14., 1979. V. 28. fcs. - Az utóbbi időben számos dél-dunántúli (ezen belül több zselici) helyen gyűjtöttük ezt a korábban igen ritkának tartott fajt. Feltehetően terjed. Apamea illyrea Frr. 1978. IV. 10. (4), 1979. V. 31. fcs. — A Dél-Dunántúlon ritka, csak néhány lelőhelyét közli Uherkovich (1981c) és Fazekas (1976, 1979): Bőszénfa-Ropoly-puszta, Bakóca-Nagymáté-puszta, Korpád, Bakonya, Komló, Püspökszentlászló. 1981-ben Páléban is fogtam. Apamea tallosi Kovács et Varga. 1978. VI. 10. (5) UÁ., 1978. VI. 27., 1979. VI. 18., VI. 19. (2), VI. 21., VI. 22., VI. 26., 1980. VI. 30., VII. 5., VII. 6. (3), VII. 7. (2), VII. 10. (2), VII. 11. (2), VII. 12. fcs. - Újabban leírt faj (Kovács—Varga 1969), amelynek sokáig csak néhány lelőhelyét ismertük. Később újabb helyekről előkerült (Varga 1976), majd számos dél-dunántúli lelőhelye is ismertté vált (Uherkovich 1981c), itt sokhelyütt gyakori. Az ország észak-keleti részén is megszaporodtak lelőhelyi adatai (Gyulai et al. 1979).