Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szíjártó István: A szülőföld képe Gyergyai Albert munkásságában.

176 SZÍJÁRTÓ ISTVÁN ról és Taine-ről, Szalézi Szt. Ferencről és Eugene Sue-ről, az Annecy tóról és Lausenne-ról. Szemünk előtt tágul a francia nő által egyenjogúsított diák horizontja európai méretűvé, s mert tudjuk, hogy az Eötvös kollégium ezeket az álmokat realizálta, hihetünk a csodának, a nagyra törő kamasz-vágyaknak. Zsongító édes-bús érzéseket, szecessziós (neoromantikus?) színeket, ízeket hoz magával a szülőföldről. Igazán ezek a kötetek magyarázzák a kongeniális Proust fordításokat, hiszen maga is az eltűnt idő nyomába iramodott. Kalandos és ismeretlen világba vezették Balzac, Tolsztoj, Turgenyev, iFlaubert, Stendhal regényei. ,, . . . Mit kerestem bennük én érthetetlen szomjammal, amely kamaszkoromban száz különböző irányba terjeszkedhetett, mint a fa fiatal ága, mint a szeszélyes szőlőkacs, mint a patakká nőtt hegyi forrás? Mi hiányzott? Mit kerestem? Hisz nagyjából mindenem megvolt, tanulhattam, városba kerültem, senki sem bántott, barátaim voltak ... S mégis csak akkor voltam boldog, ha könyvvel a kezemben szabadon olvastam és álmodoztam." (118. p.) A fővárosba érkezve ezek a regényhősök lesznek majd testőrei, s Balzac hősei, Dickens irgalma, Jókai optimizmusa, Andrej herceg, Lyhne Niels, Jenőy Kálmán és a többiek állnak majd lelke és a közömbös külvilág közé, védve a fővárosi társak gőgjétől, és alig leplezett fölényétől. Mondataiban felfedezzük az előbeszéd ritmusát. A mondatok zenéje, a célba találó hasonlatok, az érzelmek korlátlan áradása mellett jelentős fegyelmező, mederben tartó erő a klasszikus műveltség, a latin nyelvek logikája. „Megszerettem-e Kaposvárt? Talán igen, hisz nyolc hosszú évet töltöttem ott első fiatalságomból, hiszen ott jöttem tulajdonképpen az ízére mindennek, a tudásnak, az ismeretnek, a legjobb értelmű civilizációnak, ott nézhettem először, így véltem, az élet titkaiba és ellentmondásaiba, a legelső barátságok, a legelső szerelmek, a nagy álmélkodások, a nagy ábrándok mélyibe — egyszóval, szülőfalum után ott találtam meg legjobban, legteljesebben, legdöntőbben hajlamaim, szomjúságaim, ismereteim, becsvágyaim legelső, legelevenebb, legtáplálóbb forrásait. S mégis bármily hálával is gondolok erre a városra, Somogy megye székvárosára, szűkebb szülőföldem központjára, miért tagadjam? még ma is bizonyos elfogultsággal gondolok rá, mert nemcsak első „sikereim" s elégtételeim születtek ott, hanem első sebeim, keserűségeim és megalázásaim, főképp mert örök falusiasságom sohasem tudott felolvadni ebben a büszke városi közösségben, minden valószínűség szerint nem Kaposvár hibájából, inkább, sőt nagyobbrészt, a magaméból ..." Akad vélemény,

10 mely a tudatos harmónia felbomlását látja A falutól a városig című műben. Inkább arról lehet szó, hogy amikor Gyergyai a könyv első részében folytatva előző regényét újabb és újabb emlékeket árul el Édesanyjáról és a szülőfaluról; — még az otthonérzés uralkodik. Bár anyja életét mégegyszer áttekinti (Anyám hét lakása); s a szomorkás líra ezeket az első fejezeteket még jellemzi — a bajomi emlékképek már fakulni kezdenek. Megkezdődik az „elfakult fényképek" különleges harca az idővel, a mulandósággal. Igaziból ő sohasem szerette a székvárost, de azért Kaposvárt is úgy mutatja be (tudatosan követve az előző kötet szerkesztési módját és stílusát is) mint korábban Nagybajomat. A mű harmadik része (Háború után) napló. Kevésbé rokonítható a visszaemlékező első fejezetekkel. Az író a nagyvárosban és a külhonban töltött évek után érkezik vissza a szülőmegyébe. „Kimerültség, közöny, érzéketlenség a táj, az utazás, a változás iránt. . . valami mély tompultság, valami nyomasztó levertség" — így jellemzi lelkiállapotát, s a vonaton Dombóvár után, szinte észrevétlenül ébred benne az optimista, tervezgető, munkára kész ember. Nem bonyolódott a kor politikai mozgásának ábrázolásába, nem ismerjük meg a háború utáni Nagyatád napi tennivalóit, de általános helyzetrajzai a vidéki kisvárosoknak ma is érvényes leírásaivá váltak. „Vidéken épebbek a szenvedélyek, kevesen vannak, mind ismerik egymást, több jut egyre a csalódások, irigységek, keserűségek halmazából? vagy hogy több a súrlódási felület az egymásrautaltság, s közelség miatt? vagy hogy itt nincs, ami elvonja az embereket a maguk személyes indulataitól: foglalkozásuk inkább időszaki, nem olyan állandó és gépies, mint a városiaké, szórakozásuk kevesebb, se színház, se zene, csak mozi vagy sport, az is szórványos, kevés, ötletszerű, könyveik nincsenek, s ha olvasnak is, saját szenvedélyeikre ismernek, s a könyv is csak azokat táplálja bennük; a politika itt szintén személyes és régi haragok éltetik. Marad a pletyka, a szorgos, szívós, kölcsönös, kérlelhetetlen figyelés, marad a vallás vagy a pártélet, régebben egymással párhuzamosan, ma egymás ellen, marad a szerelem, de itt inkább mint másutt a pletyka, a vallás, a párt, sőt érdek hármas, sőt négyes korlátjai között; s marad a bő, anyagias élet, a jó ebédek, nagy ivászatok, a korai háj, a sűrű részegség, s még a legjobb esetben is, értem a legmíveltebb házakban is, a háztartás művészetének, a konyhának, a lakásnak, a befőzésnek, a takarításnak, a pincének, a kertészkedésnek a betegségig, a hóbortig, a szenvedélyig fejlesztett tisztelete. Egy nagymosás, egy nagytakarítás, a befőzés, a disznóvágás csupa fontos esemény, nemcsak a háziasszonynak, hanem a családnak, a rokonságnak, a szomszédságnak is. S elfelejtem a családot, a gyermekek kultuszát, a rokonság számontartását, — s ezzel szemben az öregek nemegyszer kíméletlen félretolását. Ez a csalóka, jóleső, a városinak oly üdítő csend ki tudja mi10. Szügyi-Varga id. m. 161.